Bartha Júlia – Állatmotívumok a törökségi kultúrában: a juh példája

Fejés, tejfeldolgozás

A juh tejhozama az egyik legfontosabb haszonvétele a gazdálkodásnak. A februári ellést követően a bárányok szoptatására és felerősítésére megy a tej, de amint legelőre hajtják az elválasztott állatokat, megkezdődik a fejés időszaka, és eltart egészen október végéig, a „beszorulás” idejéig, amikor már a téli szállás felé terelik az állatokat. A tej minősége mindig függ a legelő minőségétől is, a legjobb időszak a legeltetésre és a legjobb tejhozamra a tavaszi és a kora nyári idő, amikor a legkövérebb a legelő. Reggel és este fejik a juhokat. Ha kecskenyájjal legeltetnek együtt, akkor először a kecskéket fejik, azután a juhokat. A fejés idejére fejükkel egymás felé fordítva kettes sorba állítják a juhokat. (1a) A joghurt- és sajtkészítéshez legelőször oltóanyagot (firsik) készítenek báránygyomorból. (A kimosott gyomrot savóba teszik, a levébe sót, fügét vagy cukrot, esetleg szőlőt tesznek, és a napon érlelik.[4])

A juh a török néphitben

A törökök néphitében az állatok a gonosz szellemek ellen védik a földi világot. A sas, az oroszlán és általában a vadállatok a nappalt, a hegyi kecske, a szarvas, a kos, a bárány (a páros ujjú patások) az éjszakát óvják a gonosztól. A török szemiotikában a kos a férfiasság, az erő, a vitézség és a függetlenség jelképe.