![Türkinfo](https://turkinfo.hu/wp-content/uploads/2018/06/turkinfo_10.3.png "Türkinfo - \")
Jönnek ezek, és bevezetik a sarí’át? Megtérítik a keresztényeket, és négy feleséggel teleszülik Európát? Nem tesznek semmit a saját szélsőségeik ellen?
Nagyon nehéz az iszlámról bármi általánosságot állítani. Egyrészt azért, mert térben és időben nagyon kiterjedt, és nagyon sok arca van, másrészt mert nagyon kevés dologról lehet elmondani, hogy minden muszlim hisz benne, harmadrészt pedig az iszlám nem csak egy vallás, hanem egy kulturális és családi tér is, sokkal inkább, mint a kereszténység. A vallás sokkal természetesebb módon része a hétköznapoknak.
Emellett az iszlámból, mint vallási és kulturális térből szinte teljesen hiányzik a vallás negatív megítélése, amely az utóbbi két évszázadban a “nyugati” kultúrában meghatározó eleme volt a gondolkodásnak. A muszlim kultúra – már ha egyáltalán beszélhetünk így róla általánosságban – soha nem ment át azon a szellemi folyamaton (vagy csak elszigetelt kísérletek történtek, nem voltak ezek a társadalmak egészét meghatározó szellemi folyamatok), amelynek során vezető, nagy hatású értelmiségiek megkérdőjelezték a vallás értelmét, lényegét, a társadalomban betöltött szerepét, a társadalom nem lázadt fel a vallás ellen. Ha volt is lázadás, ellenérzés, akkor az a muszlim kultúra egyes elemei ellen, és nem az egészet alapjaiban meghatározó iszlám, mint vallás ellen. Ez egy lényeges eleme annak, ahogy mi nem értjük, hogy a muszlimoknak mit jelent az iszlám, és ahogy ők nem értik, nekünk mit jelent vagy nem jelent a kereszténység és ezzel együtt a zsidó-keresztény örökség.
Általánosságban mégis állíthatunk az iszlámról néhány dolgot: egyrészt, hogy a szó alávetettséget jelent Istennek; hogy Isten egy darab van, ő volt az, aki (sok más próféta mellett) Mohamedet is elküldte; és az arab Korán Isten üzenete (a fordítások már nem, azok értelmezések). Ez nagyjából az, amit a saháda, a hitvallás össze is foglal: Nincs más isten, csak az Isten (az Allah szó ezt jelenti, héber párhuzama az eloah), és Mohamed az ő prófétája (mégpedig nem abban az értelemben, hogy kizárólag Mohamed próféta, hanem abban, hogy Mohamed Isten küldötte volt). Kissé sarkítva azt lehet mondani, hogy eddig mindenki egyetért, innentől kezdődnek a különbségek: ezeken túl szinte semmiben nincs teljes egyetértés. Általánosan elfogadott még az öt pillér: a hit megvallása, a ramadáni böjt, az alamizsnaadó, a napi ötszöri ima és a zarándoklat Mekkába, de ezeket – noha alapvetően valószínűleg egyetértenek vele – már sokan nem gyakorolják, vagy nem mindegyiket, vagy nem a megszabott rendben stb.
És akkor még nem beszéltünk az iszlám, mint vallás és kulturális tér, valamint a politikai iszlám kapcsolatáról. Nem is fogunk, mert a politikai iszlám sem egységes, számtalan irányzata, célja és csoportja van. Aki többet akar tudni a politikai iszlámról, annak ajánlom Rostoványi Zsolt Az iszlám világ és a nyugat c. könyvét, ez egy kiváló bevezetés a politikai iszlám sokféleségébe.
Jönnek ezek, és bevezetik a sarí’át
Mi az a sarí’a?
Semmiképp nem egy jogrend, amit csak úgy be lehetne vezetni. A szó egyenes utat, ösvényt jelent, átvitt értelemben azt az utat, amin az embernek járni kell, olyan értelemben, ahogy Jézus is használja, amikor azt mondja, hogy „én vagyok az út”. Egyszerre jelenti magát a vallást, A Törvényt (a lehető legáltalánosabb értelemben), és a Törvény isteni eredetét – írja Iványi Tamás A törvény (sarí’a) az iszlámban c. könyvének bevezetőjében –, illetve a morális törvényt is.
A Törvény (sarí’a) forrása a Korán – ami csak arabul Korán, és csak arabul Isten szava, minden egyéb csak értelmezés és magyarázat –, illetve a hadíszok – amelyek Mohamed próféta és a társai mondásai és cselekedetei. A hadíszok, amik a másodlagos vallási hagyományt képviselik, már erős szövegkritika alatt állnak: nem minden hadísz egyenrangú, és csak annyiban elfogadható, amennyiben nem mond ellent a Koránnak vagy egy másik, hitelesebb hadísznak. Hadíszokból sok ezer van, ezeket az iszlám első percétől kezdve gyűjtötték (az első fennmaradt hadíszgyűjtemény az iszlám első ötven évében születik), és ezek adott esetben ellent is mondhatnak egymásnak. Ahhoz, hogy valaki meghatározza, hogy melyik hadíszt lehet felhaszálni, és melyiket nem, amikor megszületik egy bírósági ítélet, vagy egy nem kötelező jogi vélemény (fatva), több éves tanulmányokra van szükség. Ez változott meg radikálisan az internet elterjedésével, amikor a hadísz-gyűjtemények mindenki számára hozzáférhetőekké váltak, de az olvasók igen jelentős része nem rendelkezik az értelmezésükhöz szükséges tudással.
Ahogy a bibliai idézeteket, úgy a Korán- és hadísz-idézeteket sem lehet értelmezni a kontextusuk nélkül. Az tehát nem elég, amire sokan hivatkoznak, hogy ők olvasták a Koránt, és tudják, hogy milyen az iszlám: a Korán egy nagyon erősen prófétai szöveg, egy elég jól dokumentált történeti kontextussal. Nem lehet kiragadni idézeteket, és minden további nélkül lobogtatni őket, hanem meg kell érteni a szöveg történeti környezetét, a Korán-versek lejövetelének körülményeit és az egész gondolkodási rendszert, ami mögötte van. Attól, mert alaki elolvasta a Koránt, még nem lett iszlám-szakértő.
A sarí’a ugyanakkor jelenti az összes muszlim irányzat összes jogrendszerét is általános értelemben, és mint ilyen, nem bevezethető. Amit esetleg be lehetne egy jogharmonizáció után vezetni, azt fiqh-nek, iszlámjognak hívják. Ezek a tulajdonképpeni törvények és szabályok, illetve gyakorlati útmutatások. A kettő közötti különbséget nagyon fontos hangsúlyozni még akkor is, ha sokszor maguk a muszlimok is hajlamosak felcserélni őket, mert “az első változhatatlan, de megértésre szorul, míg a második érthető, de változhat, az egyes vallástudósok megértésétől, észérvek alapján történő értelmezésétől függően.” (Iványi im.) A fiqh-hel, azaz az iszlámjoggal viszont az a probléma, hogy ez nem egy egységes korpusz. Egyrészt igen jelentős különbségek vannak az iszlám fő irányzatai, a szunnita, sí’ita, ibádita, ahmadijja és szúfi között (a szúfizmus nem feltétlenül egy külön irányzat, ugyanakkor a szunnita ortodox iszlám sok helyen elutasítja ezeket a szerzetesrendeket; a szúfizmus nem feltétlenül jelent külön jogrendet), másrészt az iszlám többségét képviselő szunniták között is több nagy jogi irányzat van, ami jelentősen befolyásolja a jog értelmezését. A négy nagy szunnita jogi iskola a következő: hanafi, hanbali, máliki, sáfi’i, ezek ma területi alapon oszlanak meg.
transindex.ro
