Autósport: ilyen még nem volt! Az F2-ben folytatja az F1-es e-sportoló

Kép forrása: facebook

A 2022-es idényben Cem Bölükbasi lesz az első Formula–1-es e-sportoló, aki a Formula–2-ben folytathatja a pályafutását. A 23 éves török versenyző a Charouz Racing System pilótája lesz – jelentette be a formula1.com.

„Nem igazán ülepedett még le bennem a dolog – árulta el az »előléptetése« kapcsán Cem Bölükbasi. – Szerintem bennem ez csak óráról órára fog egyre jobban tudatosulni. Ez egy nagy álom volt, ami most megvalósul, szóval nehéz ezt szavakba foglalnom, de nagyon izgatott és boldog vagyok.”

A török pilóta 2021-ben nagy hangsúlyt fektetett az együléses autókra, az év elején például elindult az F3-as ázsiai bajnokságon. Később a Van Amersfoort Racing színeiben megnyerte debütáló futamát az F3-as Euroformula Open negyedik versenyhétvégéjén a Hungaroringen, a második győzelmét pedig Spanyolországban szerezte, végül összességében az ötödik lett.

Bölükbasi első Formula–2-es tesztje 2021 végén Abu-Dzabiban volt, amikor egy Van Amersfoort-versenyautót vezethetett. Idén a Charouz Racing System pilótája lesz – csapattársát még nem jelentették be.

„Még 2017-ben voltam Abi-Dzabiban e-sportolóként. Hihetetlen volt négy évvel később visszatérni és egy F2-es autót tesztelni, felfedezni a dolgokat. Megnéztem az F1-es futamot, egy nappal később pedig már egy F2-es autót vezethettem. Olyan voltam, mint egy kisgyerek, aki 5-6 napon keresztül az álmait élte” – árulta el a 23 éves török pilóta.

„Ha nem lettem volna az F1-es e-sportban, soha nem adódott volna lehetőségem rá, hogy beüljek egy igazi versenyautóba, nem tartanék most itt. Szerintem az is fontos, hogy éljek a lehetőséggel, mert ezzel reményt adhatok a többi e-sportolónak. Ha azt látják, hogy valakinek már sikerült megcsinálnia, akkor az őket is inspirálhatja. Ha én el tudtam jutni az F1-es e-sporttól a Formula–2-ig, akkor szerintem bárki képes rá” – szögezte le Bölükbasi.

14 versenyhétvégéből fog állni az F2-esek 2022-es idénye, amely március közepén Bahreinben startol el – írja a formula1.com.

Forrás: www.nemzetisport.hu