Áldás ez, nem turani átok

Arda-turan-atleticoArda Turan 34 millió euróért – ami különböző célok teljesülése, mint például a bajnoki cím, illetve a BL-elsőség megvédése esetén további hétmillióval emelkedhet – öt évre az Atlético Madridtól a Barcelonához szerződött. A 28 éves török középpályás természetesen csak januárban léphet pályára, amikor lejár a katalán klubra kirótt transzferzárlat érvényessége.

Turan már akkor minden idők legdrágább török labdarúgója volt, amikor a „matracosok” 2011-ben 12 millió euróért leigazolták. Tavaly Hakan Calhanoglu lett a legmagasabb áron értékesített török, amikor a Hamburgtól 14,5 millió euróért a Bayer Leverkusenhez került, de most Turan, a „Török Mágus” néven is emlegetett fedezet visszavette tőle az első helyet. (Calhanoglu egyébként – szigorúan véve – nem is török, hiszen 21 éve Mannheimben látta meg a napvilágot.)

Turan adásvételi szerződésében van egy izgalmas záradék. A Barca ugyanis július 20-án 24 óráig visszaadhatja a játékost az Atléticónak, a vételár tíz százalékával (3,4 millió euró) csökkentett összegért. Magyarra fordítva: a katalánok most 3,4 millió eurós foglalót fizettek a piros-fehéreknek, amit akkor buknak el, ha nem realizálják az adásvételt. A fura záradéknak van egy logikus magyarázata: július 18-án lesz a Barcelona elnökválasztása, s ha olyan jelölt győzne, aki nem tart igényt Turanra, akkor jogosult visszaküldeni a törököt az eladónak.

A cikk folytatása>>>

napigazdasag.hu