Akár világbajnok edzője is lehet Szalai Attilának – Dárdai helyére is leült volna

Kép forrása: en.wikipedia.org

A legutóbbi dicstelen Eb-szereplés óta síri csendbe burkolózott Joachim Löw, a német válogatott korábbi szövetségi kapitánya. A 2014-es vb győztes német csapat szakvezetője még szeretné folytatni edzői pályafutását: a törökök a Szalai Attilát is foglalkoztató Fenerbahce együttesével hozták szóba.

A német válogatottnál eltöltött mintegy 17 év után új kihívásokat keres Joachim Löw. A német Sport Bild és az Ajansspor török hírportál szerint a 61 éves szakember egy neves klubcsapatot irányíthat. Kedvelt célpontja továbbra is Spanyolország, ahol többször felmerült a neve.

Német beszámolók szerint a Real Madrid a 2014-es vb-győzelem után már próbálta elcsábítani Joachim Löwöt, ám Oliver Bierhoff, a német szövetség igazgatója attól tartott, hogy másik szövetségi kapitány után kell néznie, ezért nem engedte el. Állítólag aztén később Löw és az akkori segítője, napjainkban a Bayern München vezetőedzőjeként tevékenykedő Hansi Flick is nyitott volt arra, hogy átveszik a Barcelona irányítását. Azóta a spanyol fővárosiakat Carlo Ancelotti, a katalánokat Xavi Hernández irányítja, így ez a két együttes Löw esetében már szóba sem jöhet.

Löw neve az elmúlt napokban a Fenerbanche megüresedett kispadja kapcsán került elő, miután a magyar válogatott védőt, Szalai Attilát is foglalkoztató isztambuli klub hétfőn, fél év után menesztette vezetőedzőjét, a portugál Vitor Pereirát.

A TÖRÖKÖK SZERINT ALI KOÇ KLUBELNÖK TALÁLKOZOTT LÖWVEL, ÉS BESZÉLT A CSAPATON BELÜL URALKODÓ PROBLÉMÁKRÓL, MAJD BIZTOSÍTOTTA A NÉMET TRÉNERT, HOGY Ő LESZ A CSAPAT VEZETŐEDZŐJE. TOVÁBBÁ A TÖRÖKÖK AZT IS ÁLLÍTJÁK, KOÇ ÉS LÖW KÖZÖTT ELVI MEGÁLLAPODÁS SZÜLETETT.

Vitor Pereira lehetséges utódjaként a négyszeres BL-győztes holland legenda, Clarence Seedorf is felmerült a napokban.

A Sport Bild szerint viszont az isztambuli klub jelenleg “nem téma” Löw számára. Mint írják, a korábbi német szövetségi kapitány egy nagyobb klubnál szeretne dolgozni, amely szakmailag megfelelő perspektívákkal és anyagi lehetőségekkel rendelkezik. A sportlap a három magyar válogatott játékost is felvonultató Leipziget és a korábban Dárdai Pál által irányított Hertha BSC-t emlegeti lehetséges opcióként. Jelen állás szerint egyelőre még várni kell arra, hogy Joachim Löw a német Bundesligában vállaljon munkát. Egy biztos: az elkövetkező hónapokban számos találgatás várható Löw jövőjével kapcsolatban.

– Logikusnak tűnik, hogy időnként érkeznek felkérések. Számomra egyértelmű volt, hogy az első hat hónapban nem csinálok semmit. Meglátjuk, mit hoz a jövő – mondta néhány hete a német edző, amikor a jövőjéről kérdezték.

Löw 2006 óta irányította kapitányként a Nationalelfet, mellyel 2014-ben világbajnok, 2010-ben pedig vb-bronzérmes lett. A szakvezető 2008-ban Eb-ezüstérmet szerzett, 2017-ben pedig a Konföderációs Kupán diadalmaskodott a német együttessel. A részben budapesti rendezésű Európa-bajnokságon a nyolcaddöntőig menetelt, ott az angolok jelentették a végállomást a németeknek.

Forrás: www.csakfoci.hu