Óceánjáró hajók temetőjévé vált egy törökországi hajóbontó kikötője a koronavírus-járvány miatt, legalábbis ezt a látszatot kelti a több nemzetközi hírügynökség által is közreadott képsorozat. A képeken inkább a racionalizálás egyik módját látjuk, de részben a hajóbontás okozta környezetszennyezésre és a nyomorra is rávilágíthatnak.
Az óceánjárós turizmus túlélte a norovírust, a SARS-ot és MERS-et, ahogy a különböző rendszeres, kisebb vírusok fellángolását is, a koronavírus-járvány viszont térdre kényszerítette az iparágat.
Ez az oka annak a látványnak, amit a nyugat-törökországi Izmir tartományban található Aliağa kikötőjében fotóztak: öt, bontásra váró vagy már bontás alatt álló, látszólag teljesen használható óceánjáró hajó, amiket legalább további három követ majd a török partokhoz, hogy ott apró darabokban végezzék.
Az öt hajóból három nem sokkal ezelőttig az iparág egyik legnagyobb szereplőjét, a Carnival Cruise Linest erősítette, kettő pedig a járvány miatt becsődölt Pullmantur Cruises korábbi hajója – bár mind úgy néz ki, mintha a bontást leszámítva bármikor készen lenne egy újabb tengeri útra, valójában viszont egyik hajó sem tartozott a 338 hajóból álló globális flotta ékei közé.
Folytatás >>>
Forrás: telex.hu