A TÖRÖK–MAGYAR KAPCSOLATOK SOSEM VOLTAK OLYAN SZOROSAK ÉS BÉKÉSEK, MINT MA

A török-magyar kapcsolatok sosem voltak olyan szorosak és békések, mint ma – hangoztatta Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára Budapesten csütörtökön.

Gül Baba szobrának isztambuli átadása alkalmából Budapesten a Gül Baba Kulturális Központban tartott ünnepségen az államtitkár elmondta: a magyar és a török népet sok évezredes rokonság és sok évszázados barátság köti össze. A két nép évezredekkel ezelőtt ugyanonnan érkezett Európába. Azonban amikor az erőtől duzzadó Török Birodalom európai hódításra indult, a magyarok állították meg.

Ez a magyarok számára élet-halál harc volt – jelentette ki az államtitkár.

Az ország török uralom alóli felszabadulása után azonban már török földön találtak menedéket az osztrák elnyomás ellen küzdő magyarság vezetői. A magyar nemzeti mozgalom legfontosabb barátja lett Törökország. Ez is azt mutatja, hogy a korábbi küzdelem csak hatalmi harc volt, és nem a két nép mélyebb ellentéteiből fakadt. Ettől kezdve a két nép hűséges barátja volt egymásnak, együtt sírtak, együtt nevettek sok háborúban – mutatott rá Magyar Levente.

Részletek>>>