Januárban gyújtják be a török üveggyár kemencéjét

Kép forrása: facebook/Borhi Zsombor

Jövő januárban indulhat el a gyártás a török üveggyárban. Hangzott el a csütörtöki tanácskozáson, melyen a Sisecam vezetői és Kaposvár polgármestere vett részt. A város legnagyobb, ipartörténeti beruházása jelenleg 75 százalékos készültségen áll.

Hegesztenek, fúrnak, csavaroznak. Javában zajlik még az építkezés a török üveggyárban. A szakemberek jól haladnak a munkával, a gyár háromnegyede már elkészült. Az építkezést a több mint 100 évvel ezelőtt épült kaposvári cukorgyárhoz hasonlította Kaposvár polgármestere. Szita Károly kiemelte, a jelenlegi azonban a valaha volt legnagyobb ipari beruházás a városban. „A mögöttem látható építkezés, amit láthatunk ez ipartörténeti városunkban. Hiszen város ipartörténetének legnagyobb gyára épül itt a Dombóvári úton 40 hektáron. A világ egyik vezető üveggyárának a jóvoltából.” – hangsúlyozta Szita Károly.

A Sisecam kettő kemencében készíti majd az üvegeket. Az elsőt a jövő év elején gyújthatják be, és első körben háromszáz állandó alkalmazottat vesznek fel. A tanácskozáson az is elhangzott, hogy jelenleg 75 százalékon áll az építkezés. Ha minden jól megy, akkor a gyártás jövő januárban indulhat majd meg a török üveggyárban. Egy kemencében naponta átlagosan másfél millió darab üveg készül majd.

Forrás: kapos.hu

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here