Gyümölcsmaradványokat és ékszereket találtak a Szigetvár mellett elhunyt Szulejmán szultán sírjánál

A szigetvári vár a 16. században (Forrás: Wikipédia)

A török állam egy múzeumot szeretne építeni Szigetvár mellett, Nagy Szulejmán szultán korabeli sírboltjának helyén. Az egykori uralkodó éppen a város ostroma közben hunyt el, ezért földi maradványainak egy részét Magyarországon temették el. A magyar régészek folyamatosan tárják fel a 17. század végén lerombolt sírkápolna, valamint a köré épített város maradványait. A kutatás vezetője, Pap Norbert az Indexnek úgy nyilatkozott: még sokat kell dolgozniuk, hogy itt egy régészeti parkot hozhassanak létre.

Világszenzáció volt, amikor a 2015-ben magyar régészek feltárták I. (Nagy) Szulejmán szultán türbéjét, vagyis mauzóleumát. A régészeti feltárások az elmúlt években tovább folytak Szigetvár közelében, ahol a szakemberek értékes leleteket, ékszereket és növényi maradványokat ástak ki, amelyekből jól lehetett rekonstruálni az egykori török település, Turbék hétköznapjait.
Török zarándokhely lesz Szigetvár

Ankarában még 2012-ben írták alá azt a kutatási szerződést, amelyben a török kormány biztosította a magyar régészek számára a munka első két évének költségeit. Már ebben a dokumentumban meghatározták, hogy 2016-ig kell megtalálni és feltárni Szulejmán szultán türbéjét. Ebben az évben volt ugyanis az egykori uralkodó halálának 450. évfordulója, és a török állam méltóképpen akart erről megemlékezni. A későbbiekben magyar állami forrás biztosította a vizsgálatok költségeit. Így 2015-től – egy nyertes OTKA-pályázat révén – Pap Norbert mellé társvezetőként csatlakozott Fodor Pál is.

Az oszmánoknak egykor, és így a mai török kormánynak is azért volt fontos, mert az uralkodó hadjárat közben hunyt el, így sehidnek, tehát az iszlám mártírjának számított. Így amit megtaláltunk, az nem csupán egy kegyeleti hely, hanem egy kivételes tiszteletet kapott személy sírhelye, a mártírrá válásának a helye. Tulajdonképpen megszentelt hely, zarándoklás célpontja – nyilatkozta az Indexnek Pap Norbert, a Pécsi Tudományegyetem Politikai Földrajzi, Fejlődési és Regionális Tanulmányok Tanszékének vezetője.

A professzor és kutatócsoportja szombaton, Szigetváron mutatja be az 1688 után elpusztult Turbék település helyén kiásott különleges leleteket, valamint a szultán mauzóleumáról és az azt körülvevő településről szerzett izgalmas új ismereteket.

Folytatás

Forrás: index.hu