
Az esőzés okozta ár elárasztotta az utcákat és a házakat
Legkevesebb hét halálos áldozata van a heves esőzések okozta áradásoknak Görögországban, Törökországban és Bulgáriában.
A halálos áldozatok között van két nyaraló, akiket a Törökország északnyugati részén, a bolgár határ melletti Kirklareli tartományban lévő kempingből sodort el az ár. Ali Yerlikaya török belügyminiszter közlése szerint a kempingben nagyjából tucatnyian tartózkodtak, amikor elérte az áradás. A mentőcsapatok két ember holttestét találták meg, de négy eltűnt embert után még tovább folyik a kutatás – írta a belügyminiszter az X közösségi platformon.
A helyi kormányzói hivatal közlése szerint Isztambul két kerületében az esőzés okozta ár szintén elárasztotta az utcákat és a házakat. Az áradásnak ott legkevesebb két halálos áldozata van. Tucatnyi embert, akik egy könyvtárban rekedtek, sikerült kimenteni. Néhány metróállomást azonban le kellett zárni az ár miatt, és Davut Gül isztambuli kormányzó arra szólította fel az autósokat, hogy ne induljanak útnak.
Görögországban a felhőszakadás okozta ár miatt Vóloszban leállította a közlekedést a rendőrség, és egy idősotthont elővigyázatosságból evakuáltak. Szkiathosz szigetén pedig legkevesebb egy ember halálát okozta az utcákat elárasztó özönvíz, amely autókat sodort magával.
A halálesetet a tűzoltóság jelentése szerint egy fal leomlása okozta Vólosz környékén, ahol öt ember el is tűnt az áradásban.
Forrás: www.magyarhirlap.hu