Török kori ajtó és meglepő falfirka került elő a belvárosi plébániatemplomban

Kép forrása: commons.wikimedia.org

A pesti belváros templomát több mint száz éve kutatják, de a meglepetések máig nem szűntek meg.

Meglepő felfedezés helyszíne volt nemrég a Erzsébet híd pesti hídfőjénél álló templom XIV. század végén született Jézus Szíve-kápolnája – derül ki a Műemlékem.hu cikkéből.

A történelmi díszítőfestések restaurálása előtt a vakolatrétegek egy részének eltávolítására felkért Derdák Éva festőrestaurátor a nyugati falon fedezett fel egy elfalazott nyílást, majd a Budapesti Történeti Múzeum (BTM) közreműködésével rövidesen

egy újabb, kisebb méretű, szamárhátívű ajtó bontakozott ki a nagyobb nyíláson belül, ami egyértelműen a templom azon időszakához kapcsolódik, amikor dzsámiként használták a törökök

– olvasható a beszámolóban.

A mai templom helyén állt római erőd köveinek felhasználásával, a feltételezések szerint a XI. század első felében született épület a török uralom alatt dzsámiként működött, ekkori arcát ma azonban nem ismerjük teljes mértékben, így minden, a korból származó apró információmorzsa felbecsülhetetlen értéket jelent.

Folytatás

Forrás: 24.hu

1 COMMENT

  1. Az a templom, amit az oszmánok dzsámivá alakítottak, a 15. szd. második felében épült. A korábbi, de feltehetően szintén nem 11. századi templomnak csak egy pár méter hosszú faldarabja, és ívsoros párkánya maradt meg a mai templom déli tornyának északi falában.

Comments are closed.