Olcsóbb fogászati kezeléséért utazott Törökországba egy brit pár, de az eredmény katasztrofális lett

Kép forrása: www.pikrepo.com

Spórolni akartak, de nagyon megbánták. Hónapokkal később is szörnyű fájdalmaik vannak.

A 32 éves Jade Tushingham és párja, a 30 éves Kelly Tushingham Antalyába utaztak egy fogászati kezelésre 2022 szeptemberében – írja a LADBible.

Úgynevezett veneert, azaz kerámiahéjat akartak rakatni a fogaikra. A kozmetikai eljárás előtt csak kis mértékben kell lecsiszolni a fogakat, az eredmény pedig általában egy szép és természetes hatású fogsor.

Ez a kezelés általában 20 ezer angol fontba, azaz körülbelül 9 millió forintba kerül.
Az első alkalommal lecsiszolták a fogaikat és átmeneti héjakat kaptak, de a következő pár napban akkora fájdalmaik voltak, hogy sem enni, sem inni nem tudtak.

„Krumplipürén és levesen éltünk, mert még az ivást sem bírtuk, annyira érzékenyek voltak a csonkok. Visszanézve biztosak vagyunk benne, hogy nem vágtunk volna bele” – nyilatkozta Jade.

A hatodik napon aztán visszatérhettek a klinikára megkapni a végleges kerámiahéjakat, de igazi „vérfürdőként” írták le az élményt. A fájdalmaik viszont utána sem múltak el.

Jade-nek 25, Kellynek 24 fogát csiszolták le, és összesen 4240 fontot (1,9 millió forintot) fizettek, de továbbra is szenvedtek.

Bár a kerámia héjakkal nagyon szépek lettek a fogaik, a fájdalom még négy hónappal később sem múlt el, a brit orvosok pedig nem hajlandók hozzányúlni.
Amennyiben még két hónapon belül nem javul a helyzet, visszautaznak Törökországba, hogy helyrehozzák a fogsorukat a klinikán.

„Senkinek sem ajánljuk, hogy így tettessék rendbe a fogaikat” – nyilatkozta Jade.

Forrás: www.szeretlekmagyarorszag.hu