
„Sokat tanulhatnánk a törököktől – jóval boldogabbak lennénk!” – állítja Fülöp Noémi, és ezt egy interjúban részletezi is.
Noémi kilenc évvel ezelőtt érkezett Törökországba, és bár korábban rengeteg előítélete volt az országgal kapcsolatban, semmi nem igazolódott be mindarról, amit korábban hallott és elképzelt a muszlim világról. Naomi – így szólítják a helyiek – idegenvezetőként dolgozott, majd tolmácsolni kezdett, ma pedig párjával ingatlanértékesítéssel és utazászervezéssel foglalkoznak. A Törökország, szeretlek! Facebook-csoportban rendszeresen mutatnak be érdekességet, csodálatos helyeket, többször élő bejelentkezéssel – ezek a kontentek felérnek egy mini-utazással. Sőt, egy angol nyelvű blogot is vezet élményeiről.
„2013. májusában érkeztem először a Török Riviéra, de azóta volt szerencsém számos, szép térséget bejárni főleg a munkám során, de a szabadidőmben is imádok felfedezni. Jellemző rám, hogy újra és újra visszatérek a kedvenc helyeimre” – meséli lelkesen Noémi, akinek szíve csücske a Fethiye régió, konkrétan Ölüdeniz, ahol pont olyan kék és kristálytiszta a víz, ahogyan először elképzeljük a tengerpartot gyerekként. Ezen kívül Patara is nagy kedvence vadregényes, érintetlen mivoltában. „Igazán barátságos város, nincsenek monumentális méretű luxushotelek, hanem inkább kisebb és családias hangulatú szállodák, apartmanok és villák helyezkednek el. Ez a térség főleg a brit és skandináv utazók körében kedvelt desztináció, hiszen ők azok, akik az all-inclusive hotelek helyett jobban favorizálják a kisebb szállodákat. Itt csodaszép öblök és varázslatos partszakaszok váltják egymást, az egész térség csupa meglepetés, a Pillangók völgyétől kezdve egészen az ókori városok romjaiig. Négy éve ide vitt el a párom születésnapomra, ahol egy siklóernyős tandemugrás is várt rám. Fantasztikus élmény, mindenkinek ajánlom, akinek van mersze egy ilyen adrenalin fröccshöz” – teszi hozzá nevetve Noémi, aki párjával Antalyában él, de a közös vállalkozásuk keretében rengeteg fakultatív programot szerveznek a Török Riviérára, Alanyától kezdve Sidebe, Belekbe és Kemerbe. „Alanyában és Antalyában is más látnivalók vannak, én Alanya kivételével ebben a térségben voltam annak idején telepített idegenvezető, tehát jól ismerem az egészet. Antalyában és környékén rengeteg program elérhető, Alanyában pedig a dzsipes programok, amik igazán egyedülálló élményt nyújtanak, kanyonban fürdéssel és vízi csatározásokkal megspékelve. A nagy nyári melegben az esti dzsip szafarira is hatalmas az igény, ahogy a hajókirándulásokat is imádják a vendégek. A Zöld Kanyon egy egyedülálló látványosság a térségben, ami minden évben igazi slágerprogramunk. Nekem személyes és örök kedvenceim a térségben a kanyonok, vízesések és a csodálatos öblök, de ami minden áldott nap rabul ejt, az a csodás Taurus-hegység és a tenger kékjének kettőse.”
Forrás: drivemagazine.hu