Minden évben meghirdeti nemzetközi fotópályázatát az İzmir Göztepe Rotary Club és az İzmiri Fotóművészek Szövetsége. Idén 6. alkalommal érkeztek csodálatos pályaművek a versenyre. A téma a nemzeti függetlenség és a gyermekek ünnepének 100. évfordulójának tiszteletére – melyet nemcsak a török, hanem a világ összes gyermekének ajánlott Atatürk – a kiírás szerint ez volt: „Építsünk hidat hagyományos gyermekjátékokkal és sportokkal!”.
A zsűri 29 ország 432 versenyzőjének összesen 1516 fényképből választott ki 16 díjazottat és 50 kiállításra érdemesnek tartott képet.
Két évvel ezelőtt több díjat hozott el Csákány Lóránt, aki ugyan orvosként dolgozik, de emellett nagy sikereket ér el fotósként is. Idén is feltűnik Magyarország a díjazottak listáján. Harmadik helyezett lett, és ezzel elnyerte a FIAP bronzérmét Irene Becker, aki az egykori Jugoszláviában született, és jelenleg Magyarországon él.
Irene Becker EFIAP (Nemzetközi Fotóművészeti Szövetség – Kiváló művész) minősítéssel rendelkező fotós, akinek képeit több mint 30 országban mutatták már be, és National Geographic is díjazta egyik fényképét a hónap legjobbja kitüntetéssel.
Az első helyezést Özlem Özyün török fotós, a másodikat pedig Nataliya Andrianova orosz fotós nyerte el.
A kiválasztott összes képet ITT tekinthetik meg. Nem fogják megbánni, mert a fényképek segítségével elmerenghetünk azon, milyen volt a gyermekkorunk, illetve hogyan játszanak most a gyerekek Törökországban, Indiában, Vietnámban, Oroszországban vagy Kínában.
Erdem Éva – Türkinfo