Már idén megkaphatják a magyar katonák a török páncélosokat

forrás: nurolmakina.com.tr

Már 2020-ban elkezdhetik leszállítani a Magyarország által megvásárolt Ejder Yalcin és Yörük kerekes páncélozott harcjárműveket a törökök – derül ki a Defence Turkey török katonai hírportál beszámolójából.

A Jogalappal szúrta ki, hogy a török médiában megjelent írás számos korábbi, széles körben nem ismert részletet fed fel a harcjárművek beszerzéséről. A Defence Turkey beszámolója szerint már 2019 második felében aláírták a szerződést a Nurol Makinával a járművek megvásárlásáról, „több száz” darab beszerzéséről van szó, az eszközök leszállítása pedig 2020-tól folyamatos lesz a következő évek során.

A cikk arra is kitér, hogy a járművek felszerelését képezik majd az Aselsan SARP távirányítású fegyverplatformjai és és SEDA torkolattűz-észlelőrendszerei is, erről korábban már lehetett hallani pletykákat:

Folytatás >>>

Forrás: portfolio.hu