„Zsebemben sok kicsi alma van…” — török tálalás

A könnyű sikerekhez Törökországban elegendő megtanulni a címben szereplő mondatot, mert bármily meglepő, törökül szinte ugyanígy hangzik, de ami még különösebb: ugyanazt is jelenti, mint magyarul!

Elég, ha Kapikulétól keletre kimondjuk e varázsszavakat, és a helyiek arca felderül: barátok, rokonok, testvérek vagyunk! Ami náluk „kapi”, az nálunk kapu. Az elma, arpa, tepsi, kayisi magyarul: alma, árpa, tepsi, kajszi. A török jövevényszavak száma a magyar nyelvben több százra tehető, legtöbbjük – a közhiedelemmel ellentétben – nem a 150 éves meg szállás alatt került a magyar nyelvbe, hanem korábban, a honfoglalás előtti időkben…

24 333 333-szor 3 testvér

A törökök máig kitörő örömmel fogadnak mindennemű párhuzamot a két nép között, legyen az nyelvi megfelelés vagy a töltött paprika – ami náluk is nemzeti étel. Dacára a történelmi leckék és az Egri csillagok hódoltság korát komor és fenyegető színekkel festő leírásainak, rokonszenvük töretlen, és minden kétely nélkül kölcsönösnek vélt. A puszta ténnyel, hogy magyarok vagyunk, látványosan boldoggá tehetjük újsütetű török barátainkat. A hasonlóságoknak van is alapja: Isztambulban sétálva előfordulhat, hogy az először látott helyek, arcok is ismerősnek tűnnek. Sok „ismerőssel” találkozhatunk a városnézés során: a Hagia Sophia egyik legszebb mozaikja Szent László királyunk lányát ábrázolja, a földszinten lévő hatalmas, reneszánsz gyertyatartók pedig a budai Várból kerültek az évszázadokig főmecsetként működő székesegyház mihrabja mellé.

Déjà vu érzésünket a főutca éttermeinek kirakatba helyezett választéka csak tovább erősíti. A Bizánci, majd az Ottomán Birodalom egykori legforgalmasabb utcáján az egymásba érő turistaéttermek hatalmas üvegablakai mögött nagy fémtepsikben gőzölög a teljes napi menüsor. Az ételek elnevezései meglepőek, viszont látványuk és ízük gyakran a magyar konyha világát idézi. Az „asszonyköldök” kísértetiesen hasonlít a mi farsangi fánkunkra; a nagy klasszikus, az „amitől az imám elájult” szintén letagadhatatlanul ismerős: hangzatosan orientálisnak tűnő neve lecsóval töltött padlizsánt jelent. De nem csupán ezek az ételek nyújtják a jól ismert, hazai ízeket. Meglepve fedezhetjük fel a gazdag kínálatban a sajátunknak gondolt töltött paprikát és töltött káposztát, a „pogaca” nevű pogácsát, a legendásan változatos bureket, mely rétesünk egészen közeli rokona, vagy a tejfölös uborkasalátánkra emlékeztető dzsadzsikot. A turistáktól nyüzsgő negyed gasztronómiai kínálatát gondolhatnánk szándékosan európaiasnak, de pár utcával feljebb, a helyiek által látogatott kis kifőzdékben ugyanezekkel az ízekkel találkozhatunk, csak jóval kedvezőbb áron.

Komótos hagyományok

A törökök rokonszenve könnyen váratlan meghívásban is megnyilvánulhat, legalább egy pohár tea erejéig. Abban sincs semmi meglepő, ha alkalmi ismerőseink azonnal családi vacsorára invitálnak. Isztambultól távol, Kappadókia „tündérkéményeknek” nevezett sziklakúpjait az Erciyas és Hasszán vulkánok kitörésanyagában az erózió formálta szürreálisra.

A természetes földtani fantázia és az itt élők hagyományos, természetes életmódja együtt az időtlenség és különösség egyedi élményét nyújtja. Hála nagyszámú török jövevényszavunknak, a tömeges turizmus által kitaposott ösvényektől kissé távolabb, a hajnali fények súrolta völgyben egy pásztorral barátkoztunk össze, aki meghívott a családjához. A völgy peremén kőházat építettek egykori, tufába vájt barlanglakásuk mellé, annak egyedülálló panorámáját és a legnagyobb melegben is hűs klímáját ma állataik „élvezik”. A ház szőnyeggel és párnákkal borított vendégszobájában, törökülésben folytattuk az ismerkedést, ügyelve arra, hogy senki felé se mutassuk a talpunkat vagy lábfejünket, mivel az komoly tiszteletlenségnek számít. A család nőtagjai ma is foglalkoznak szőnyegszövéssel, aminek hagyománya az életmód megváltozásával kiveszőben van. Emine, a család legidősebb lánya épp hozománya elkészítését hagyta félbe érkezésünkkor: esküvőjük előtt a lányoknak hagyományosan „hozományszőnyeget” kell szőniük, különlegesen finom gyapjúszálból, melyet a fiatal bárány legpuhább, nyaki szőrzetéből fonnak. Fontos szabály, hogy a várakozással teli, fiatal lány kizárólag jókedvében ülhet a szövőszék mellé, a mintákat és színeket ily módon a szerelmes fantázia alakítja. A különlegesen finom alapanyag és a beléjük csomózott, fiatal vágyak okán a hozományszőnyegek különlegesen értékesek, és a családok azon tartalékai közé tartoznak, melyektől csak a legindokoltabb esetben válnak meg.
A hagyományos női szerepek Törökországban is átalakulóban vannak, azonban általános, hogy míg a tömegével, mindenütt jelen lévő éttermekben és kifőzdékben szinte kizárólag férfiak dolgoznak, otthon a konyhai feladatokat egyértelműen a nők látják el.

A napi étkezésnek komoly szabályai vannak, közülük különösen lényeges, hogy minden családtag jelen legyen, és semmi se sürgesse az étel élvezetét. Az európai eredetű Slow Food (lassú étel)mozgalom tagjai ma világszerte petíciókkal küzdenek a komótos étkezés jogáért – Törökországban ez magától értetődő. A reggeli, mely általában házi joghurtból, sajtból, fekete olajbogyóból és különlegesen ízletes zöldségfélékből áll, órákig is eltarthat. Délben az ebédszünet – némi szunyókálást is beleszámítva – két-három órás is lehet, a napot lezáró vacsora pedig egészen későre tolódhat. Vendéglátónk, Abdullah szeretett jókat enni, és kedvenc ételei – a citrommal ízesített lencseleves, a manti nevű, húsos töltelékkel töltött derelye friss tejföllel és olívaolajjal meglocsolva, a pisztáciás kebab – felsorolásával sikeresen felcsigázta érdeklődésünket. Ám a tiszteletünkre félretették ezeket a kiváló, hétköznapi török étkeket, és – elővéve a hagyományos, családi receptet – valami különlegességgel szerettek volna kedveskedni a messziről jött „rokonoknak”. Az alacsony asztalkára hamarosan egy nagy tál tisztességes, natúr lecsó került. (Ha belegondolunk, hogy a paprika és a paradicsom is török közvetítéssel jutott el hozzánk, ez nem is olyan meglepő.) Füstölt kolbászt azonban hiába is kerestünk volna a gőzölgő cserépedényben…

Szöveg: Méhész Zsuzsa
Kép: Lakatos Zsuzsa, Heiling Zsolt, Zimikri

A teljes cikket A Földgömb 2010/7-es számában olvashatja!

Forrás: afoldgomb.hu