Nem akarok gyereket!

Nem minden nő vágyik arra, hogy anya legyen, de nem könnyű mindezt nyilvánosan felvállalni. Törökországban az anyaság szent dolog. De vajon azok a nők, akik nem akarnak gyereket, mit gondolnak erről?

Felelősség, a világ és az ország helyzete…

Mikor és miért döntöttetek úgy, hogy nem akartok gyermeket vállalni?

Mervin Sever 28 éves, PR-szakértő, házas, Isztambulban él: „Nem gondolkoztam sokat azon, hogy miért nem akarok gyereket. Félek? Önző vagyok? Elmenekülök a felelősség elől? Nem, nem ez az oka, noha gyakran szegezik nekem ezeket a kérdéseket. Én erre azt mondom: bárcsak mindenki olyan felelősségteljes lenne, mint én, és észrevenné, hogy ha nem lesz jó anya vagy jó apa, akkor nem kell gyereket csinálni. Nincs különösebb okom arra, hogy miért nem akarok gyereket. Egyszerűen nem jött eddig az érzés, talán nem is fog. Ezt elfogadtam.

7 milliárdan vagyunk a bolygón, és a népesség folyamatosan nő. Öregszik a világ népessége, mondják, de én nem hiszem, hogy olyan sok időnk lenne nekünk, embereknek. Elhasználtuk mindazokat az erőforrásokat, amelyek rendelkezésünkre álltak. Semmi szükség arra, hogy tovább szaporodjunk. Általában ezt válaszolom a firtató kérdésekre.”

Cana Ulutaş 34 éves oktató, fordító, különböző társadalmi szervezetnél önkéntes, házas, Isztambulban él: „Elég régóta úgy gondolom, hogy nem akarok gyereket szülni. Sokan gondolják úgy, hogy ahogy telik az idő, majd jelez a biológiai órám, és megváltoztatom a véleményem. Eddig nem történt meg, szerintem nem is fog.

Igazán meglep, hogy az emberek ész nélkül szaporodnak a változó körülmények, feltételek közepette. Számos oka van a döntésemnek, az egyik legfontosabb a túlnépesedés. A föld kapacitása véges, a természeti erőforrásokat kimerítettük, az elmúlt két évszázadban 1 milliárdról 7-re nőtt az emberiség száma. Azok, akik azt az álláspontot képviselik, hogy mindenkinek gyereket kell szülni, a nő természete az anyaság, figyelmen kívül hagyják, hogy a világ már nem az a hely, ami erre alkalmas lenne, az elmúlt 200 évben a természetes igényeinktől eltérő hellyé vált. A tudomány, a technológia és az egészségügy fejlődésének köszönhetően az emberek egyre tovább élnek, de ilyen mértékben nem folytatható a létszámbeli növekedés.

A foglalkozásomból fakadóan tisztában vagyok vele, mit jelent egy gyermek felnevelése, oktatása, testi-lelki egészségének biztosítása. Hogy mindezek milyen nehéz dolgok, első kézből tapasztalom. Kemény munkának tartom egy gyerek felnevelését, úgy vélem, nagyon nehéz jól csinálni. Hatalmas felelősség, életre szóló vállalkozás. Mi van, ha nem boldog, ha a világ rossz hellyé válik, ha azt mondja: „Ha csak ennyit tudsz, ha csak ennyire voltál képes, miért szültél meg?” Ráadásul mindazok a folyamatok, amelyeket Törökországban, a világban tapasztalok, borúlátásra adnak okot. Ebben a nyugtalan térségben szeretnék-e 2017-ben török útlevéllel születni? Határozottan nem.”

Tuğçe Yılmaz 31 éves fordító, egyedülálló, Isztambulban él. „Nem szerepel a jövővel kapcsolatos terveim között a gyerekvállalás. Szülőnek lenni hatalmas felelősség, és nem gondolom, hogy ezzel meg tudnék birkózni. Van két macskám, időnként ezt is soknak érzem. A gyerekvállalás visszafordíthatatlan dolog, gyökeresen megváltoztatja az ember életét. Ráadásul a nőre sokkal nagyobb teher hárul.”

Nur Sütçü 35 éves keramikus, Isztambulban született, 8 éve Bozcaadán él. „Sosem szerepelt a terveim között egy gyerek. Eleinte amiatt nem, mert megijesztett a felelősség. Aztán ahogy teltek az évek és egyre inkább féltem attól, hogy egyedül maradok, úgy gondoltam, nem is lenne rossz egy gyerek. Ez persze önzés, akkor már inkább azt mondom, nem akarok ekkora felelősséget. Szóval igen, határozottan nem akarok gyereket.”

Tanárnő, 44 éves, állami iskolában osztályfőnök: „Mióta az eszemet tudom, nem akartam gyereket. 20 éve dolgozom tanárként, gyerekekkel töltöm az időmet. Talán ez az oka, de megijesztenek a problémák, amiket látok, és felelősséget sem akarok vállalni.”

Szomorkodó anyák, követelőző rokonok 

Mit szól a családotok, a környezetetek ahhoz, hogy nem akartok gyereket vállalni? Érzitek a társadalmi nyomást?

Merin Sever: „Mikor anyámnak először mondtam, hogy nem érzek késztetést az anyaságra, azt válaszolta, majd jön az. Közben eltelt 10 év, már kezdi elfogadni („ha ilyen vagy, hát ilyen vagy”), azonban apám nem hajlik erre („legalább egyet, drágám, ezt mindenkinek meg kell élnie”). Persze nem megy vele semmire.

De érzem a társadalmi nyomást az anyasággal kapcsolatban. Különösen azért, mert házas vagyok. Ha még nem lennék, elintéznék azzal, hogy majd esküvő után… De ha egy nő már férjnél van és nem akar gyereket, az érthetetlen az emberek számára. Biztos meddő, csak szégyelli, vagy a férjnek van gondja… Miért olyan nehéz megérteni, ha valaki nem akar gyereket?”

Cana Ulutaş: „Komplett rémálom, ahogy a társadalom elítél, ha nem akarsz anya lenni. Nem fogynak ki a kérdések. A legenyhébbek érzéketlenséggel, a legdurvábbak a női ösztönök hiányával címkéznek fel. A legfeministább, legelvetemültebb, legszabadabb, legerősebb üzletasszony számára is eljön egyszer a döntés kényszere: anyának lenni vagy nem lenni.  Vajon tudatában vannak annak, hogy azokat, akik nem akarnak szülni, kiveti magából a társadalom, megbélyegzik és csak Erdoğanék hatalmát erősítik? Különösen Törökországban a társadalmi életben a nők szerepe napról napra egyre korlátozottabb, foglalkozzunk csak a gyerekkel, a ház körüli teendőkkel. Az értékünket az határozza meg, hogy anyák vagyunk: bizonyos életkor elérése előtt az adja az értékünket, hogy potenciális anyák vagyunk; bizonyos életkor után az, ha anyák lettünk. Ha nem, az olyan, mintha a közerkölcsöt fenyegetnénk. 

Végeredményben nem, nem gondolom, hogy az anyaság szent dolog lenne, de azt igen, hogy az egyik legnehezebb hivatás a világon. Minden elismerésem annak, aki képes fenntartani egy házat és emellett kiegyensúlyozott, támogató szülői hátteret biztosítani a gyermekének. Látom, milyen nehéz egy olyan országban, mint Törökországhoz dolgozó anyának lenni. (Hát hajrá, jó munkát!) Ha az elfogadott, hogy olvasok gazdasági híreket, pedig nem vagyok pénzügyi szakértő, akkor az, hogy nő vagyok, mégsem akarok szülni, miért elfogadhatatlan? Egy olyan világról álmodom, ahol ez lehetséges.”

Tuğçe Yılmaz: „Hárman vagyunk lányok, és van két unokahúgom. Azzal együtt, hogy a családom nem érezteti velem, hogy már gyereket kéne szülnöm, tudom, mennyire várják. Ez azért nyomaszt. Ha társadalmi szinten nézzük, Törökországban az, ha nem akarsz gyereket, nem megszokott. Ha egy nő szülni akar, senki nem kérdezi tőle, miért szeretne; ha viszont nem akar gyereket, mindenki az okokat firtatja. Törökországban társadalmi és vallási szempontból is elvárás a nővel szemben, hogy menjen férjhez és szüljön gyerekeket. Jó néhány politikus nyilatkozata kimondottan frusztráló.  Az  Erdoğan-féle nyilatkozatok („Bármilyen jó is legyen egy nő a munkájában, ha nem akar gyereket, nem teljes értékű.”) jól példázzák ezt. Az ilyen dolgok nyomásként nehezednek ránk. De én emiatt nem érzem magam rossznak.”

Nur Sütçü: „Édesanyám szomorú amiatt, hogy nem szülök, mások meg nem érdekelnek. Persze, erős a nyomás. Hogyan is létezne nő gyerek nélkül?!” 

„A párom szerencsésnek érzi magát”

Mit szól a párotok a döntésetekhez?

Merin Sever: „Ha a gyerektéma szóba kerül, mindenki, legyen rokon vagy barát, egyenesen nekem szegezi a kérdést: Nem gondoltál még a gyerekvállalásra? Mintha ez egyedül az én döntésem lenne.  Pedig ez nem így van, de senki nem fordul oda a páromhoz azzal, hogy „és te mit gondolsz?”. Noha a párom kevésbé akar gyereket, mint én. De ha ő mondja ezt, kevésbé lepi meg vele az embereket. Megengedheti magának, hogy ne akarjon, hisz ő férfi, ez normális. Ha én nem akarom, az nagyon furcsa, hisz én nő vagyok.”

Cana Ulutaş: „10 éve vagyok együtt a párommal, 5 éve vagyunk házasok. Még azelőtt, hogy hozzámentem volna, tisztáztam vele, hogy én nem akarok gyereket. Sőt azt is, hogy ha ez neki gond, nem kell összeházasodnunk. „Ha majd eljön az ideje, talán meggondoljuk” – ez volt az ő álláspontja. Ő is úgy véli, hogy most ilyen feltételek mellett nem szabad gyereket vállalni, és szerencsésnek tartja magát, hogy a felesége is ezt gondolja.”

Tuğçe Yılmaz: „Természetesen megbeszéltem ezt a pasikkal, akikkel jártam. A férfiak általában ezt mondják: „Én majd szeretnék néhány év múlva. Te hogyhogy nem akarsz?” Egy férfira sokkal kevesebb teher hárul, úgy gondolom. Épp ezért könnyebben mondanak ilyeneket. Nem volt még olyan, akivel emiatt szakítottunk volna.”

Nur Sütçü: „Gyereket? Ebbe az országba? Soha!” – ebben nincs véleménykülönbség köztünk a partneremmel.

Tanárnő:  „A párom sem bízik magában, úgyhogy nem reagálta túl a dolgot.”

„Talán majd adoptálunk…”

Mit gondoltok az örökbefogadásról?

Merin Sever: „Az örökbefogadás jó dolog. Egyrészt nagyon szép dolog segíteni egy gyermeken, jó ötlet. Nem gondolom, hogy mindenáron a saját, vér szerinti gyerekem kell hogy legyen az, akit a gondjaimba veszek, akire időt szánok. Az emberek túlértékelik a gének jelentőségét. Felfoghatatlan számomra, hogy miközben sok gyerek rossz körülmények között vagy árvaházban él, valakinek az legyen a kifogása ellenük, hogy „nem az én vérem”.

Tuğçe Yılmaz: „45 éves korom után, mikor már rendezett, nyugodt életem lesz, adoptálnék. Igen, tetszik nekem ez az ötlet. De ez a jövő zenéje.” 

Mi van, ha egyszer majd megbánjátok a döntéseteket?

Merin Sever: „Inkább bánjam meg azt, hogy nem lettem anya, mint azt, hogy az lettem. Az akkor valaki más életére is hatott volna. Így legalább csak a saját életemért és döntésemért vagyok felelős.” 

Forrás: bbc.com

Fordította: Fejes Edit – Türkinfo