Egeresi Zoltán: Törökország csatlakozása az EU-hoz egy soha véget nem érő történet

torok_eu1_ssEgeresi Zoltán Törökország-szakértő szerint Törökország csatlakozása az Európai Unióhoz (EU) egy soha véget nem érő történet.

A szakértő az M1 aktuális csatornán kedden elmondta, már több mint tíz éve tart a tárgyalás Törökország és az EU között, ez idő alatt csak kevés fejezetet sikerült megnyitni, lezárni pedig csak egyet tudtak.

Tovább nehezíti a helyzetet, hogy az EU-joganyag folyamatosan bővül, így most már sokkal több szabálynak kell megfelelnie Törökországnak, mint 2005-ben – tette hozzá Egeresi Zoltán.

A szakértő Recep Tayyip Erdogan török elnök szombati kijelentéséről, amely szerint Törökország készen áll a csatlakozásra, úgy vélekedett, ez elsősorban a török választóknak szól, emellett pedig az unió felé próbál erőt demonstrálni.

A törökök vízummentességének kérdéséről azt mondta, ha bevezetik, akkor az uniós szabványoknak megfelelő, biometrikus útlevélre lesz szükség, amellyel egyelőre még senki sem rendelkezik Törökországban. Az új útlevelek kiállítása időigényes és drága, így nem várható, hogy a vízummentesség bevezetése után tömegesen jönnének a törökök az Európai Unióba – fűzte hozzá.

(MTI)

Forrás: www.demokrata.hu