Az isztambuli tűzoltó múzeum

Isztambul az a város, amely több hétre elegendő látnivalóval szolgál. A gyönyörű parkok, paloták, mecsetek kihagyhatatlan célpontok a turisták számára. Természetesen én is meglátogattam az Hagia Sophiát, a Kék Mecsetet vagy a Dolmabahçe Palotát.

Kevesen tudják, hogy a magyar és török tűzoltóságot is gróf Széchenyi Ödön (Széchenyi István fia) szervezte meg és irányította. A török szultánoktól több kitüntetést is kapott munkája elismeréséül. Abdul Hamid szultán 1880-ban pasává nevezte ki. (Ez volt az első eset, amikor keresztény ember az iszlám vallásra való áttérés nélkül kapta meg ezt a rangot.)

Így mint magyar, és olyan ember, akinek a családjában tűzoltó is akad, kötelességemnek éreztem, hogy a Tűzoltó Múzeumot is felkeressem.

Ez azonban nem ment könnyen. A honlapjukon azt írták, hogy a múzeum a Fatih negyedben található. Amikor elmentem a megadott címre, csak egy tűzoltólaktanyát találtam, múzeumnak nyoma sem volt. Így csak az udvaron álló tűzoltóautókat (hivatalosan fecskendőket) tudtam lefényképezni. Egy járókelőtől próbáltam érdeklődni, de csak annyit tudtam meg, hogy a múzeum már nincs ott. Egy kicsit elszomorodtam, de nem adtam fel. Tovább keresgéltem a neten, és végül rátaláltam Beşiktaş negyedben.

A következő nyáron sikerült a küldetés. Kabataşból taxival mentem oda, ez praktikus megoldás volt, mivel az épület egy meredek domboldalon található. A tűzoltó múzeum Isztambulhoz képest egy igen csendes hely, ott jártamkor én voltam az egyetlen látogató.

A teremőr nagyon kedves volt, próbált kalauzolni, de sajnos nem nagyon beszélt angolul. Én viszont megtanultam tőle egy török szót, „tulumba”, ami szivattyút jelent. A múzeum utolsó szobájában találtam rá Széchenyi Ödönre, illetve életnagyságú bábujára. Mellette olvasható – törökül – az életrajza is. Ezt látva büszkeséggel magyaráztam a teremőrnek, hogy én is magyar vagyok, s ő készségesen készített rólam egy képet gróf Széchenyivel. Távozóban még egy tűzoltómagazint is kaptam tőle.

Aki szeretné felkeresni a múzeumot, ezen a címen találhatja meg:

YILDIZ MAHALLE
ÇİTLEMBİK YOKUŞU
HOROZ Sk. No. 1.
BEŞİKTAŞ

Faragó Boglárka

1 COMMENT

  1. Szia! Áprilisban utazunk Isztambulba és mivel Tűzoltó vagyok szeretném meglátogatni a múzeumot és Gróf Széchenyi Ödön sírját is. Esetleg tudnál-e segíteni a múzeum nyitvatartásával kapcsolatban. Olvastam hogy taxival mentél , milyen árakkal érdemes számolni?
    Nem tudom a sírjánál voltál-e, ha igen oda hogy lehet bejutni?
    Előre is köszönöm a segítséged.

    Üdvözlettel Sándor 🙂

Comments are closed.