Megéltem a török románcot: „Semmit sem bánok, ez egy hatalmas élettapasztalat nekem” II. rész

BIANKA múlt héten elkezdett története nem happy enddel zárul, ennyit előre bocsáthatok. Olyan férfiba botlott, akibe talán nem kellett volna, mindegy, milyen nép szülötte. A körülmények közrejátszottak abban, hogy egy sötét arcát ismerje meg a kultúrának, és olyan konklúziókat vonjon le, amilyeneket megoszt velünk az írásában. Egyszer szeretném megmutatni neki az ország ezer más arcát is, hogy a színek árnyaltabbá tegyék a képet. Sötét, de mellette ott a világos is.

„Még egy. Még egy pasas, aki elég rámenősen próbálkozik. Egy weboldalon vagyok fenn, életemben soha nem csináltam ilyet, de 3 éve online társkeresésbe kezdtem. A históriám egyébként Angliában játszódik.

Ez a pasas elég erőszakos volt, a nap bármely szakában beléptem az oldalra, ő fenn volt, és azonnal „rám írt”. Hát, egye fene, helyes, nagyjából értelmesnek is tűnik, bár még nem is találkoztunk.

Tudnod kell, hogy óvatos típus vagyok. Realista. És ez mindenre kihat.

„Magamon is csodálkoztam, mit is keresek egy online társkeresőn, mert ott én az embereket darabáruként látom, ami méltatlan és szánalmas is egyben.”

Mondhatod erre, hogy negatív vagyok vagy undok, de gondold végig: az is egy üzlet, és az emberek áruk. Eladjuk ott magunkat, próbálkozunk vele legalábbis. Sebaj, megtapasztalok ezt-azt, arra jó lesz.

Néhány hét eltelte után találkoztunk. Nem volt teljes értékű randi, egy parkban sétáltunk, beszélgettünk. Még csak néhány perce találkoztunk, amikor – elég bugyuta és tiszteletlen módon – felment a mobilján a Skype-ra, felhívta a bátyját, és videóhívásban elkezdett engem mutogatni neki, és hadart valamit az ő nyelvén. Amit aztán le sem fordított nekem. Tapintatos ember vagyok és az ilyenre nagyon érzékeny, roppant tiszteletlennek tartom az ehhez hasonló szituációt… Sebaj, még új a helyzet, hát nem teremtettem le érte, csak visszafogottan mosolyogtam, gondolván, hogy ez még belefér.

Odacuccoltam hozzá

Teltek-múltak a hetek. Néhányszor találkoztunk. Nem egy 9-5-ig típusú irodai műszakban dolgozom. Ha munkám van, hetekig távol vagyok, utána pedig akár hetekig is szabin. Egy ilyen időszakomban úgy döntöttünk, hogy nála maradok 1-2 hétre. Bőröndömben minden cuccommal elmentem hozzá. Egy szobát bérelt. Volt benne két ágy, rendben.

Nem éreztem őrületes érzelmeket iránta, de kivártam, kíváncsi voltam, lesz-e ebből valami.

Afféle langyos kapcsolat volt. Kerestem benne azokat a jegyeket, amiket egy férfiban általában keresek. Néhány megegyezett, de semmi különleges. Külsejét tekintve helyes, szép barna szemekkel. Nem voltam szerelmes igazán, viszont hittem a dologban, ezért maradtam.

Csupán néhány hetes volt még a kapcsolatunk, amikor eleinte viccelődve, majd komoly arckifejezés kíséretében is közölte velem, hogy mikor házasodunk már össze, és hogy hány gyerekünk lesz. Gyakorlatilag úgy beszélt rólam, mint egy babagyártó termékről, amit házasság címszóval megszerez magának, és rendelkezik felette.

Érdekes dolog volt, hogy ahányszor a családjáról és a származásáról kezdtem el kérdezni, felkapta a vizet, túl érzékenyen reagált. Egyszer konkrétan megkérdeztem egy összebújós estén: megmutatod a térképen a szülővárosod? Húzta a száját, végül nehézkesen, de megtette. Következő kérdésem: mesélsz valamit az apádról? Bármit. Erre ellökött magától, és felemelt hangon rám ripakodott, hogy mi a fenének akarok bármit is tudni róla. Mindig csak az anyjáról áradozott. Szándékosan nem nevezem az édesanyjának, mert ő maga így beszélt róla: „mother”. Ja, igen, még nem említettem, hogy ez a kapcsolat a közös nyelvünkön, angolul zajlott le.

Egy nap valami háborgásról szóltak a hírek, akkor is volt már egy hullám, amikor a politika azzal fenyegetőzött, hogy sok Európai Unión kívüli embert kitoloncolnak ilyen-olyan érvekre hivatkozva, és ő elkezdett kombinálni, tervezgetni, és nekem szegezte a kérdést:

„ha hirtelen el kellene hagynom az Egyesült Királyságot, vinnélek magammal Törökországba. Jönnél?” Mire én határozottan: „nem!”

Ezen megdöbbent. Ő azt hitte, hogy egy mézesmadzagon vezethető királykisasszony vagyok, egy játékbaba, akivel azt csinálhat, amit csak akar. Mindennapos dolgokban is sokszor elhangzott a szájából, hogy csináljam ezt és azt, így és úgy. Azt, hogy valaki megmondja, hogy miben hogy döntsek és hogy éljem az életem, még a saját szüleimtől sem tűröm el, nemhogy egy kezdetleges kapcsolatban egy férfitól. Határozott jellem vagyok. Türelmes, kiváró, visszafogott, emiatt azt hiszik rólam idegenek, hogy naiv és megvezethető, de a háttérben sziklaszilárd jellem áll, akit nehéz befolyásolni.

Egyiptomi látogatás 

Ide egy szálat befűzök, mert tökéletesen beleolvad a történetembe, a sors is így akarta. Egy akkori barátnőm meghívott, hogy látogassam meg ott, ahol épp átmenetileg él, Egyiptomban. A közös nevező a páromban és a nyaralásom helyszínében az iszlám vallás. A „párom” is az volt, bár sokáig letagadta, hogy bármilyen valláshoz is tartozna. Egy alkalommal egy étterembe vitt, amíg bezárta az autót, előreküldött (már ez is tahó viselkedés a szememben), hogy rendeljek. Rendeltem, baconnel töltött csirkemellet. Semmi szándékom nem volt vele, ez volt akkor szimpatikus az étlapon. Azt előre megmondta, hogy bármit ennék, rendeljem neki is ugyanazt. Rendben. Bejött, kihozták az ételt. Kellemesen elkezdtünk beszélgetni és enni is, amikor észrevette a bacont a csirkehúsban: döbbent arccal kiszedte a bacont és a tányér szélére kigyűjtve fejezte be az ebédet. Csak annyit fűzött hozzá, hogy bocs, elfelejtettem eddig mondani, hogy nem szeretem a bacont. Ez már gyanús volt.

Egyiptomhoz visszatérve, életemben először láttam ekkora sokkot és tapasztalatot hozó „valóságot”. Nem a műkellékekből felépített nyaralóparadicsomban, Sharm-El Sheik-ben jártam, hanem egy kis faluban, ahol a valóságot láthatod: a mezítlábas, szakállas férfiakat botorkálni a kietlen földutcácskákon, csadoros nők, lehajtott fejjel sietnek el melletted. Fehér bőrű turistaként már alapvetően kilógtam közülük. Azt a tanácsot kaptam a barátnőmtől, hogy gyalog ne hagyjuk el a házat (ahol ő élt), mindig biciklire pattantunk a hőségben, bármilyen fullasztó is volt a levegő, és tempósan eltekertünk akár élelemért a boltba vagy a tengerpartra. Útközben soha nem álltunk meg indokolatlanul, nem néztünk helyi lakosok szemébe egyetlen másodpercnél tovább. Ott nem ajánlatos mosolyogni sem. A lehető legridegebb és közönségesebb faarcomat tettem fel. Voltak gyanús helyzetek, pl. amikor egy férfi hosszú másodpercekig véletlenül elkezdett utánunk gyalogolni, vagy elkezdtek megpróbálni meggyőzni a piacon dolgokról, és már a második mondat az volt, hogy férjnél vagyunk-e. Ilyenkor azonnal tovább kell állni.

Láttam a céltalanul lődörgő, koszos, mocskos kicsi gyerekeket az utcákon, sokszor elkezdtek utánunk futni, és megpróbáltak lerántani a bicóról az élelemért, láttam a Koránt mormoló helyi lakosokat, amikor elmentünk tevegélni, kitekert nyakú, helyi kereskedők által megölt, friss tevetetemet (állítólag így állnak bosszút egymáson a kereskedők, mert ott a keskeny sivatagi sziklautakon nem tudnak élelmet és vizet szállítani máshogy, csakis teveháton).

Szóval, ott az internet korlátozottan volt hozzáférhető, a mobilom nem működött. Próbáltam üzenni neki néha, nem ment át minden üzenet a neten. Egy napon, mikor felmentem a Facebookra, hogy írjak neki, azzal szembesültem, hogy nincs a barátaim között. Törölte, hogy ismerősöm. Megállt egy pillanatra a szívem. Úristen, mi ez? Lehet, hogy minden csak színjáték volt a részéről eddig, és így áll bosszút??? Nála volt az ÖSSZES privát holmim, egy bőröndben. Én pedig egy másik kontinensen. Elkezdtem tervezni, ha kizár a lakásból, amikor visszautazom, és esetleg letagadja, hogy ismer, akkor rendőrökkel megpróbálok bejutni, hogy elhozzam a cuccomat. Ekkor kb. 2 hónapja tartott a „kapcsolatunk”. Ha valaha kerültetek már ilyen kiszolgáltatott helyzetbe, amikor egy számotokra majdnem idegen emberen múlt, hogy mi lesz a személyes holmitok, irataitok sorsa, akkor átérzitek, mit éltem át akkor. Persze, utólag tudom, hogy felelőtlenség volt, de akkor az országban nem volt senki olyan ismerősöm, akihez el tudtam volna vinni a holmimat. És tényleg hittem a kapcsolatban, és kedveltem őt.

Visszarepültem, Gatwick reptér, késő esti óra, mielőtt elutaztam, megegyeztünk, hogy eljön értem és felvesz autóval. Ezek után abban sem voltam biztos, hogy valaha látni fogom, lehet, hogy eljátssza azt, hogy szó nélkül eltűnik az életemből, a cuccommal.

Ott volt, várt a bejáratnál. Köszöntünk egymásnak, de meg sem ölelt, semmi. Beszálltunk az autójába, ekkor megkérdeztem: hogy vagy? Mi ez az egész a Facebookon, miért töröltél mint ismerőst??? Borzalmasan rosszulesett, nem értelek. Mire ő, majd ha hazaértünk, elmondom. Hazaértünk. Éjszakára járt már az idő, erre ő mérgesen: „Megérdemelted, hogy kitöröltelek. Alig jelentkeztél, biztos a hátam mögött megcsaltál ott a messzi távolban.”

Szóval ez a teória áll a történtek mögött?? A féltékenység. Megőrült, hogy nem együtt utaztunk, és nem tudta, mi történik velem, mit csinálok nélküle. Elmagyaráztam neki, hogy egy olyan helyen töltöttem kb. 2 hetet, ahol csak néhány házban van egyáltalán áram! És az internet is korlátozott, a hatóságok azzal manipulálják a lakosokat, hogy méregdrága az internethasználat, ezért spórolni kellett vele. A mobilom nem működött az ottani hálózaton, csak segélyhívásra lett volna jó.

Sokkoló felfedezéseim

Az egyiptomi nyaralás során sok mindennel szembesültem, ami ehhez a valláshoz tartozik, például a többnejűséggel. Gyermekkoromból halványan emlékszem még a misztikus mesékre a misztikus keletről, de nekem a misztérium a vért, az áldozathozatalt jelenti. Erősek ezek a szavak, de hadd magyarázzam meg, mi alapján látom ilyen sötéten az egészet. Az iszlám vallásra hivatkozva vannak olyan muszlim családok, ahol a férfi (apa, testvér) feljogosultnak hiszi és mondja magát, hogy ha egy női családtag szerintük erkölcstelent cselekszik, egyszerűen megölik, és adott területeken nem hogy titkolják, de büszkén híresztelik a tettüket. Ez szerintük dicsőség, mert ezzel tisztára mossák a családi „mocskot”, ha azt feltételezik, hogy egy lány nem szűz, amikor férjhez megy. Sőt, azért is gyilkolnak meg nőket, mert ellenszegülnek, nem mennek férjhez a családjuk által kijelölt férfihoz! Azért is ölnek meg feleségeket, ha csupán csak ellentmondanak a férj akaratának! Borzasztó!

A hétköznapok 

Egy szép napon, amikor nála voltam, ő elment dolgozni, én úgy éreztem, illik egy kicsit takarítanom, ha már ingyen nála vagyok. Az asztalát töröltem le éppen, amikor egy adag iratot tettem odébb, hogy port töröljek. Leesett valami a földre: a jogosítványa, úgy látszott, otthon felejtette. Ránéztem: szül. idő: ….. november 11. Az első randinkon említette, hogy nehézkes körülmények között élt ott, ahonnan származik, és még születési anyakönyvi kivonata sincs, nem tudja pontosan, mikor született, annyit tud az anyjától, hogy májusban. Megint belém nyilallt a fájó felismerés: hazudik.

Az egész, néhány hónapos kapcsolatrügyecskét végigkísérték a cinikus megjegyzések, a súlyomat, a hajviseletemet, az öltözködésemet becsmérelte, szinte napi szinten. Nem tetszett, de csak néha reagáltam rá, és utaltam rá, hogy így szeretem és így hordom (haj, ruha, parfüm). Ezekkel a kontrolláló megjegyzésekkel „meg akart csinálni magának”, mint egy gyerek, aki felöltözteti a Barbie-ját, mind fizikailag ruhával, frizurával, mind jellem szempontjából, megmondja, milyen legyen, hogy viselkedjen.

Vacsorára voltunk hivatalosak

Egyik hétvégén előhozakodott az ötlettel, hogy mivel rendszeresen meglátogatja a bátyját Londonban, most én is menjek vele vacsorára. Eléggé erőltette, mondtam, hát legyen. Bizarr épület valahol Észak-Londonban, keresztül-kasul, több épületen keresztül, szokatlan kialakítású lépcsőkön mentünk be hozzájuk. Nem csupán egy házaspár, hanem legalább 6-7 „rokon” várt ránk, feléről a mai napig sem tudom, kik voltak. Zavaróan fürkésztek, bámultak, mintha kirakati baba lennék. Terülj-terülj asztalkám várt bennünket, „párom” egyből nekiesett az ételnek, és folyt belőle a szó, az ő anyanyelvén, és elfeledkezett fordítani nekem angolra, egyértelmű volt, hogy eleinte engem veséztek ki, a gesztusok elárulták, rám néztek, néha mosolyogva, néha csak méricskélve, csak Isten tudja, miket mondott rólam, rólunk nekik.

Amikor kijöttünk és beültünk az autóba, én, aki egy roppant türelmes típus vagyok, kirobbantam, és nekiszegeztem a kérdést: „Kedves volt a vendéglátás, de te mégis hogy képzelted, hogy így bánsz velem előttük? Egyetlen mondatot nem fordítottál le, fogalmam nem volt róla, hogy kb. másfél órán át ki miről beszél, micsoda tiszteletlen, megalázó bánásmód ez???” Nem nagyon érdekelte a véleményem, csak közölte, hogy nyugodjak már le. Nem ordibáltam vagy hasonló, de dühösen, felemelt hangon beszéltem hozzá, példaként megemlítve, hogy mit szólnál, ha magyar barátaimhoz elvinnélek, de egyetlen szót nem fordítanék le neked angolra, hogy miről fecsegünk. Erre csak annyi volt a válasza, hogy nem zavarná.

Számomra ez döbbenetes volt.

„Nem csupán udvarias meghívás volt, konkrétan végigméricskéltek a testvérei, körbeszemléltek, jobbról-balról, és egyértelmű jelekből látszott, hogy megvitatják, jó anyag lennék-e ahhoz, hogy bekerüljek a családba.”

Ezután a látogatás után ugyanis hirtelen rengeteg kérdést tett fel, mivel foglalkoznak a szüleim, hány évesek, hol szeretnék a jövőben lakni, szűz vagyok-e?! Mire megkérdeztem: „Ezt eddig nem kérdezted soha, most miért lett ilyen fontos tudnod?” Mire ő: „Semmi különös, csak a testvérem kérdezte”. Olyan mértékben meg kell felelnie a család tagjainak a család, családfő elvárásainak, hogy némelyik gyermek már-már retteg, mintha vizsgákon kellene átmennie. Én is egy ilyen melléktermék voltam, nyuszi a cilinderből. Vajon a fiútestvéreinek megfeleltem? Beleillettem a misztikus varázslatba, a bűvészmutatványba?

Munkahelyváltás előtt

Időközben új állásra jelentkeztem, túlestem az állásinterjún. Erre készülve támogatón mondogatta, hogy ügyes leszel, menni fog. Az interjú utáni napon jött az értesítés, felvettek egy irodai munkára, amilyet már a múltban csináltam, tehát nem volt számomra nagy meglepetés, hogy sikeres leszek. Mikor közöltem vele, döbbenetesen reagált: cinikusan az arcomba vágta, hogy na, ne viccelj. Te??? Nem hitt bennem. A korábbi, biztatásnak hazudott szavait is úgy mondta, hogy közben a figyelme a laptopján vagy a mobilján volt, a szemembe sem nézett. Monotonon, elcsépelten dobálta a szavakat.

Ehhez a munkához vidékre kellett utaznom továbbképzésre, néhány napra. Előtte este megkérdeztem: „Azt a lakáskulcsot, amit néha kölcsönadsz nekem itt, hol hagyjam?” Azon a reggelen ő korábban elment dolgozni és a kulcs ott maradt, nekem kellett bezárnom az ajtókat. „Valahová eldugjam, vagy van pótkulcsod, magammal vigyem? 5 nap múlva jövök.” Mire ő félvállról: „Vigyed.”

Az elutazásom estéjén hívott: „Hol a kulcs?” Mire én csodálkozva: „Nálam, ahogy megegyeztünk”. Mire ő kibukott, és leordított, hogy bolond vagyok? Kizártam az albérletéből! Mire én: „Te ennyire nem figyeltél arra, amit beszéltünk? Kérdeztelek, elhozhatom-e, te rámondtad, hogy igen!” Lecsapta a telefont.

Abban az 5 napban nem hívott, az SMS-eimre nem reagált. Pedig ideges voltam, és jól jött volna a „párom” támogatása akkor, amikor épp idegen emberek között, egy idegen nyelven kell helytállnom, a legjobb formámat mutatni egy cégnél, ahol dolgozni fogok.

Azon a pénteken „hazaértem” hozzá. Az új munkahelyem a szomszédos megyében volt, kb. 1 órányi autóútra. Elkezdtem agyalni, hogy esetleg összeköltözhetnénk stb. Marhaság, ma már tisztán látom, de a hitem ennyire erős, döbbenetes, nem?

Lépnem kellett

Néhány rideg napon estünk túl.

Mivel nem láttam enyhe jelét sem, hogy tovább akarna lépni a kapcsolatban, ezért kétségbeesve sürgősen albérletet kerestem, volt rá kb. 3 napom, nagyon komoly egérfogó élmény volt. Találtam egy tűrhető helyet. Összecsomagoltam. Minden holmim egyetlen hatalmas bőröndben. Nem hétköznapi érzés. Amikor csak magadra számíthatsz, és úgy érzed, ha most nem leszel talpraesett és erős, akkor összeomlik minden.

Megkértem, hogy vigyen ki a vonathoz hajnalban, akkor kezdett dolgozni, nem került plusz erőfeszítésébe. Nem nagyon akart, végül megtette. Mikor kitett, meg akartam csókolni, ellökött magától. Ördögi, cinikus mosollyal annyit dobott utánam, hogy goodbye. Soha többé nem keresett.

Bármilyen szempontból is vagy érintett török férfival kapcsolatban, egyet jól véss az eszedbe: vannak, akik semmibe veszik a nőt. Gondolkodj el mindezen…”

Én sokat gondolkodtam, talán bennetek is sok minden megfogalmazódott most. Ha így van, írjátok meg kommentben, vagy küldjétek el az e-mail címünkre.