Tragikus béke, ami három részre szakította az országot

A nemzeti emlékezet hajlamos az 1526-os mohácsi csatavesztéshez kötni a Magyar Királyság ezt követő tragikus másfél évszázadát. Valójában a valódi tragédia a Mohácsot követő, széthúzással, tehetetlenséggel és kicsinyes intrikákkal terhelt másfél évtizedben gyökerezik. Az ország egységét megvalósítani hivatott, 478 évvel ezelőtt, 1538. február 24-én megkötött nagyváradi béke következménye éppen az ország három részre szakadása volt.

Széthúzás és pártütés: magyar átok

Az 1526. augusztus 29-i mohácsi csatavesztés, amely többek között a király, II. Lajos (uralkodott 1516 és 1526 között) halálával végződött, hirtelen jött államvezetési válságot okozott az országban.

A Magyar Királyság akkori szomorú állapotát jól illusztrálja, hogy Báthori István nádor, a „homo regius”, azaz az uralkodó után a második legfontosabb tisztséget viselő főúr a kíséretével együtt megfutott a mohácsi csatatérről, nem restellve menekülése közben még a pécsi káptalan kifosztását sem.

Szapolyai János erdélyi vajda, a királyság legerősebb embere, II. Lajos megkésett és ellentmondásos hadbavonulási parancsa miatt nem érkezett meg időben a Mohács alatti csatamezőre. Szegedig jutott, majd ott seregével tábort verve, tétlenül végignézte, amint Szulejmán szultán hadai, Ibrahim nagyvezír vezénylete alatt végigdúlták a Duna mentét, a királyi udvartartás által sebbel-lobbal kiürített Budáig nyomulva.
Csak miután a török a magára hagyott Budát kifosztva, Pestet felgyújtva, október 13-ra elhagyta az ország területét, kerekedett fel seregeivel az erdélyi vajda.

Szapolyai november elsején vonult be a török által alaposan megtépázott Budára, és noha közjogi értelemben nem lett volna rá lehetősége, de saját hatalmi ambícióitól fűtve, országgyűlést hívott össze Székesfehérvárra.

A cikk folytatása>>>

origo.hu