![Türkinfo](https://turkinfo.hu/wp-content/uploads/2024/05/rsz_turkinfo_15_png.png "Türkinfo - \")
(Akdamar-sziget és Gevaş, a szeldzsuk-kori temető)
Reggeli után kiadós sétára indultunk, hogy közelebbről is szemügyre vegyük a Vanban található várat, melyet az urartui uralkodó, I. Szarduri építtetett Kr.e. 843 körül, hogy megerősítse Tuspa városát (az akkori fővárost a mai Van területén). Van település azonban már az urartui idők előtt is létezett, az erre utaló nyomok Kr.e. 4000-ből származnak. Ismét izgalmas időutazásnak néztünk elébe…!
A délelőtti órákban a nap hét ágra sütött, és 100 fok volt árnyékban – legalábbis mi így éreztük. Levegő után kapkodva lépkedtünk a várba vezető, egyre meredekebben ívelő lépcsősorokon. A látvány azonban, ami odafent várt ránk, kárpótolt minket minden fáradtságért. Káprázatos kilátás nyílt az alattunk elterülő városra. A távolban a Van-tó türkizkékje csillogott, betöltve a horizontot.
Hosszan gyönyörködtünk a nem mindennapi panorámában, majd Ágival úgy döntöttünk, lemegyünk, és elszürcsölünk egy jeges narancslevet a vár lábánál. A napernyők árnyékában hűsölve vártuk meg a többieket.
A Van-tó amellett, hogy Törökország legnagyobb tava, amely rendkívüli természeti adottságokkal rendelkezik, több dologról híres. A tó mellett tenyésztették ki a törökök a híres Van-macskát, mely a többi macskafajtával ellentétben nem fél a víztől. Sőt, még úszni is tud! A szeme felemás színű vagy kék, nagyon intelligens és erős egyéniséggel rendelkező jószág. Ez a különleges szépségű cicus nemzeti kincsnek számít Törökországban. Nagy macskarajongó lévén, már alig vártam, hogy láthassak egyet. Ez a vágyam is teljesült. Úgy hozta a sors, hogy találkoztunk egy kedves úriemberrel, aki meginvitált minket az otthonába, ahol egy ékszerüzletet működtetett, és egy egész kolóniát tartott fenn Van-macskákból. Csoportunkból többen – beleértve jómagamat is – padlóig gyengültünk a hófehér selyembundások látványától, akik ügyet sem vetettek ránk. Lustán heverésztek és szunyókáltak a ketrecükben.
Miután elbúcsúztunk a macskáktól és tulajdonosuktól, hajóra szálltunk. Irány az Akdamar-sziget! A Van-tavon hajókázni fantasztikus élmény volt. Ameddig csak a szem ellát, köröskörül végtelen, ragyogó kékség – melynek mélyén a helyiek szerint egy 15 méteres lény, a Van-tavi szörny lakik. A helyi Loch Ness-i szörny – állítólag többen látták, sőt még könyvet is írtak a szemtanúk beszámolóiból! A szkeptikusok szerint csak egy kitaláció, melynek célja a turisták idecsalogatása.
Az Akdamar-szigetről már a Biblia is említést tesz. Az Ószövetségben a káldeusok (arameusok, „napkeleti bölcsek”, akiket a tudás népének tekintettek) földjeként szerepel. Egyesek az itt élt pártus uralkodócsalád kései leszármazottaiból, ebből a dinasztiából eredeztetik a hun Attilát és Álmos fejedelmünket is. Apokrif iratok szerint krisztusi apostolok is (Tádé, Péter) érkeztek ide, mint keresztény hittérítők, még az ősegyház korában. Valaha, 1100 évvel ezelőtt ez volt az Örmény Királyság központja.
A sziget története tehát meglehetősen érdekes, színes és igen régi. Több mint 4000 éves. Ezen a kicsinyke szigeten épült a terület hajdani legnagyobb és legszebb örmény keresztény temploma, a Szent Kereszt vagy Kígyós Templom. Külső falait csodálatos domborművek díszítik, melyek kígyókat, oroszlánokat, bibliai alakokat, Ó- és Újszövetségi jeleneteket ábrázolnak, de fellelhető bennük az ősi mezopotámiai mítoszok világa és a babiloni hagyományvilág is.
A templom különleges művészi értékét az adja, hogy sem a bizánci, sem pedig a szeldzsuk török hatás nem befolyásolta, kizárólag pártus örökségből táplálkozott. A templomot nemrég felújították, így gyönyörűen kifaragott falait eredeti szépségükben csodálhattuk meg.
Ezt követően alkalmas fürdőhelyet kerestünk a szigeten, hogy végre megmártózhassunk a szépséges türkizkék, szódás vízben, lemosva a nap fáradalmait.
A délután hátralévő részében ellátogattunk Gevaşba. Az elhanyagolt szeldzsuk temető faragott, letisztult kalligráfiákkal díszített köveit nehezen tudtuk megközelíteni. 
A muszlimok a keresztényekkel ellentétben nem fordítanak különösebb gondot a holtak nyughelyének ápolására. A magasra nőtt száraz, szúrós gyomnövényekben térdig kellett gázolnunk, hogy néhány fotót készíthessünk a kidőlt, erősen megkopott sírkövekről. Enyészettel dacoló mementók… Tiszteletet keltenek. Csodálatra késztetnek. Még így is. Kopottan is…
Küzmös Enikő / Türkinfo
