Drakula próbálta visszatartani a magyar királyt

Azt mondta, a török még vadászni is nagyobb sereggel megy, mint amekkorát Ulászló gyűjtött össze a várnai csatához.

Történetünket Mátyás király tollnoka, Bonfini mester jegyezte le az események után néhány évtizeddel. 1444-ben járunk, a főszereplők pedig I. Ulászló király, Hunyadi János és II. Vlad Dracul Havasalföld fejedelme. Utóbbi neve a latin draco, azaz sárkány szóból származik. Címere ágaskodó sárkányt ábrázolt, és névként is felvette, miután tagja lett Nagy Lajos királyunk alapította lovagrendnek, a Sárkányos Társaságnak.

Ennek tiszteletére vette fel a “Dracul” nevet, amit ha magyarítani akarnánk, valahogy így nézne ki: Sárkányos Vlad. És igen, ő volt az “igazi Drakula”, Karóbahúzó Vlad édesapja.

De térjünk vissza a “színpadhoz”, ahol épp egy borzasztó tragédia volt kibontakozóban: árulás, hitszegés, hősiessé, halál és összeomlás.

A baj csak az, hogy már megint mi, magyarok voltunk a vergődő fél. Igaz, az esküszegők is…

A pápa megfúrta a békét

A törökverő Hunyadi János az 1443-44-es hosszú hadjáratban már a balkáni népek segítségévet ütötte a helyi bégeket, sikerei nyomán felmerült a lehetősége a Balkán felszabadításának. II. Murád szultán erejét birodalmának ázsiai felében kötötte le egy lázadás felszámolására, ezért 1444 nyarán nagyon is méltányos békeajánlattal állt elő:

Kiüríti Szerbiát, 100 ezer arany hadisarcot fizet, és szükség esetén 30 ezer harcossal segíti Ulászlót annak bármilyen háborújában. Csakhogy a tárgyalások során megjelent a király udvarában Giuliano Cesarini bíboros, pápai legátus, és – a török fősereg európai partraszállását megakadályozandó – itáliai hajóhadak segítségét, valamint szárazföldi keresztes sereget ígérve rábeszélte az uralkodót egy újabb hadjáratra.

Pontosabban egy súlyos esküszegésre. A törökkel ugyanis mégiscsak megkötötték a békét, miközben határoztak a háborúról.

Jobb, ha a pogány nem gyanakszik… Csakhogy minden balul sült el: a keresztes sereg létszáma nevetségesen alacsony volt, több szövetséges távolmaradt. De ami a legrosszabb, hogy Genova elárulta a szövetséget, és jókora összegért cserébe épp azok a hajók hozták Európa földjére Murád hadait, amelyeknek pont ezt kellett volna megakadályozni.

Forduljanak vissza!

A harcban edzett havasalföldi vitézek viszont csatlakoztak a keresztény sereghez, és itt adjuk át a szót Bonfininek: “Mielőtt a tábor továbbindult volna, Ulászló elé járult Drakula, a hegyi Oláhország fejedelme, tisztán látó és józan gondolkodású férfiú, aki minden háborúban rendkívül bátor hadvezérnek bizonyult.”

Megnézte a király hadseregét, megütközött annak csekély létszámán, és azonnal könyörögni kezdett neki meg a többi nagyúrnak, hogy ne menjenek tovább, forduljanak vissza, mert ő a maga súlyos kárán meglehetősen kitapasztalta a török erejét, és tudja, hogy az sokkal népesebb szolgahaddal szokott vadászatra kilovagolni, mint amekkora ez a magyar katonaság.

“Drakula szavait néhányan rosszra magyarázták, úgy gondolva, hogy összeszűrte a levet a törökkel, és ezért benső meggyőződése ellenére beszél így. Ámde a tények bebizonyították, hogy Drakula egy szót sem mondott, ami ne lett volna igazság és hasznos tanács. … miután látta, hogy a királyt nem tudja eltéríteni útjától, segítségképpen elküldte vele a fiát négyezer gyors lovassal, továbbá két derék, a helyszínt jól ismerő ifjút, és eltávozott…”

A cikk folytatása>>>

24.hu