Mai Julianus: Róna-Tas András turkológusprofesszor

„Madzsar” – ez a szó is ott szerepel, arab írással, egy réges-régi sírkövön az oroszországi Csisztopol városának temetőjében, a Káma folyó partján. Jelentése: magyar. Egy 1311-ben elhunyt személy apjára vonatkozik – akinek nagyapjával még találkozhatott a Keleten maradt magyarok felkeresésére indult Julianus barát 1235 telén. Ezek a magyarok nem vonultak a leendő honfoglalókkal Nyugatra, hanem elváltak tőlük. A Volga és a Káma tájára költöztek. A mongol hódítás azonban, nem sokkal azután, hogy Julianus hírt hozott róluk, szétszórta őket, és beolvadtak a környező török népekbe, a mai csuvasok elődeibe. 1984-ben Róna-Tas András turkológusprofesszor a helyszínen – ahol egykor Julianus járt – látta ezt a sírkövet és rajta a feliratot, amit egy évvel korábban egy tatár kutató talált meg. A tatár fényképet küldött leletéről Szegedre Róna-Tas Andrásnak, aki kollégáival együtt magyarul és angolul közzétette a felfedezést mint az egykori kámai magyarok korábban is feltételezett létének közvetlen bizonyítékát. Róna-Tas András ma 76 éves, akadémikus, professor emeritus. Ő alapította a Szegedi Tudományegyetem altajisztika tanszékét. A közelmúltban vette át a legmagasabb török kitüntetést, a Török Köztársaság Érdemrendjét Abdullah Gül török államfőtől Ankarában. A magyar tudóssal együtt kapta meg ugyanezt a kitüntetést a svéd Lars Johanson is, aki vendégtanárként szintén Szegeden oktat. – Még sohasem fordult elő a szegedi egyetem bölcsészkarának történetében, hogy két oktatója kapott egyszerre magas kitüntetést olyan országtól, amelyre kutatásaik vonatkoznak – mondja Róna-Tas András, aki turkológusként, azaz a török népekkel foglalkozó tudományterület művelőjeként a magyarság, a magyar nyelv és népi kultúra keleti kötődéseivel foglalkozik. A professzornak a mostani török kitüntetés nem az első értékes elismerése: megkapta már többek között a Kőrösi Csoma Sándor-, a Szent-Györgyi Albert-, az Alexander von Humboldt-díjat, az amerikai egyesült államokbeli Indiana Egyetem Aranyérmét. Rangos nyugat-európai, nemzetközi tudományos társaságoknak éppúgy tagja, mint ahogy díszdoktora az Uppsalai Egyetemnek, s tiszteletbeli tagja a Csuvas Nemzeti Akadémiának. HIRDETÉS – Nem az íróasztal mellől művelem a tudományt. Már az ötvenes évektől kezdve bejártam Ázsiát, a magyar nép, a nyelv és a kultúra keleti kapcsolatait kutatva. Többször jártam Mongóliában, amely azért érdekelt, mert lakói, a honfoglalás előtti magyarokhoz hasonlóan, nomád életmódot folytatnak. Csuvasföldön is többször folytattam kutatást – sorolja a professzor. Hozzáteszi: ma már életkora miatt nem vállalkozik expedíciókra. – Az ötvenenes évek elején, amikor a pesti bölcsészkarra kerültem, a legtöbb kiemelkedő szakembert már elüldözték onnan, de Németh Gyula turkológus és Ligeti Lajos altajista ott volt és Ortutay Gyula néprajzkutató is – folytatja Róna-Tas András. – Náluk tanultam orientalisztikát és néprajzot. Ötvenhétben doktoráltam. Én voltam az első, aki újra doktorálhatott az egyetemen. A személyi kultusz idején ugyanis – és ezt ma kevesen tudják – a doktorátus lehetőségét megszüntették Magyarországon, és csak a forradalom után állították vissza. Róna-Tas András – aki 1968 óta tanít Szegeden – 1974-ben alapította meg a város egyetemén az altajisztika szakot, illetve a tanszéket. – Akkoriban az egész világon csak az Egyesült Államokban létezett altajisztika szak. Európában a szegedi volt az első. Nálunk több ok miatt is fontos az altajisztika és ezen belül a turkológia. A magyarság kialakulásában ugyanis a török népek és nyelvek nagy szerepet játszottak a honfoglalás előtt és utána is. Elég csak arra utalni, hogy Magyarország nagy része 150 éven át török uralom alatt állt. Sok máig ható jelenség nem érthető meg ennek a korszaknak a vizsgálata nélkül. És azt se feledjük el: a török uralom utáni időszakban történelmi személyiségeink közül többen éppen Törökországban találtak menedéket – Thököly, Rákóczi, Kossuth… A török-magyar ellenségeskedés mellett a török-magyar együttműködés is történelmünk része. Róna-Tas Andrást, ha az életéről kérdezzük, legszívesebben a tudományról beszél. Most éppen azt fejtegeti: a magyarság az V. és a X. század között nagyon szoros kapcsolatban állt az akkori török népekkel, amelyeknek a magyar nyelv, a magyar kultúra alakulásában alapvető szerepük volt – fejtegeti a tudós. Hozzáteszi: nyelvünkben mintegy 400 török eredetű szó található (maga a „szó” szavunk is török gyökerű). A honfoglalás előtt, s egy darabig utána is a magyarság részben kétnyelvű volt, hiszen sokáig egy akkori, kelet-európai török államszervezethez tartozott. Később annak „külső kapcsolata” volt. Róna-Tas András szerint azt, hogy finnugor nyelvű népként nem oldódtunk fel a környező népek tengerében, mi több, a legnagyobb lélekszámú finnugor nyelvű nép vagyunk, egykori, török hatásra létrejött államszervezetünk biztosította. A professzor megemlíti, hogy voltak, vannak, akik szintén keleti, de nem valós, egyéb kapcsolatokat vélnek felfedezni a magyarság őstörténetében. – A sumér, parthus, hettita és hasonló népekkel nem álltunk kapcsolatban, ezek a nézetek a nyelvészeti és a történeti kutatások szerint is légbőlkapottak – mutat rá Róna-Tas András. – Hamisan csillogó fényekre nincs szükségünk, viszont tudni kell, hogy a törökség Ázsia harmadik legnagyobb népcsoportja. Kultúrájának, történelmének, egykori kapcsolataink ismerete megnövelheti például a gazdasági tárgyalások eredményességét is. Hogy mást ne mondjunk, a Kék áramlat és a Nabucco gázvezeték egyaránt török nyelvű népek lakóhelyén húzódik. A professzor szerint Törökország Európai Unióhoz való csatlakozásának elősegítésében Magyarországnak fontos szerepe lehet, ugyanis az uniós lakosság egy részének ellenérzése a török csatlakozás kapcsán a hamis kulturális sztereotípiákkal kapcsolatos. Ezek megszüntetéséért tehet sokat a magyarországi turkológia. Róna-Tas András jelenleg könyvet szerkeszt, oktat, diákjaival, doktoranduszaival elsősorban interneten tartja a kapcsolatot, és bár a fővárosban lakik, gyakran jár Szegedre. De nem csak a tudomány tölti ki az életét – örül kilenc unokájának. Talán jobban, mint a török kitüntetésnek.

riport: Farkas Csaba, kép: Kocsis Zoltán, Népszabadság| 2008. december 4.