1571. április 2.: Thury György végvári vitéz halála

Az kiket gyermökségökből feltartott, / És sokféle szerencséken hordozott,

És üvélük sok dolgokban forgódott, / Ühozzájok jó hírt, jó nevet adott.

Ezek csoda nagy sirást tesznek vala, / Sem éjjel, sem nappal nem szünnek vala.

Azért immár jutának bujdosóba; / Mert elesett fejöknek koronája.”

(Siratóének Thury György haláláról)

1571. április 2-án halt meg az egyik leghíresebb magyar végvári vitéz, Thury György kanizsai kapitány, miután a törökök tőrbe csalták őt a Zala megyei Orosztonynál.

Thury egy felvidéki nemesi család sarja volt, mely már az Árpád-kor óta kiváló vitézeket adott a magyar királyoknak: a végvári hős nagyapja, Miklós például Hunyadi Mátyás (ur. 1458-1490) seregében harcolt, édesapja, Gábor pedig a török hódítók ellen tüntette ki magát. Thury Györgyöt családja szintén katonai pályára szánta, a fiúnak pedig a lovaglás és a bajvívás fortélyainak elsajátítása mellett állítólag arra sem maradt ideje, hogy írni-olvasni megtanuljon. Az 1519 körül született vitézről 1544-ből származik az első híradás, mely arról tudósít, hogy Thuryt huszárfőlegénynek léptették elő Ság – a mai Ipolyság – várában. A legendáriumok aztán már a sági évekkel kapcsolatosan megkezdik a hős neves tetteinek sorolását, aki egy gyöngyösi tárgyalás során állítólag úgy leitatott egy törököt, hogy az kopjájával halálra sebezte magát. Thury Györgynek ugyanakkor nem volt szüksége arra, hogy ilyen furfangos módon bánjon el az ellenséggel: ezt bizonyítja az 1552. évi palásti vesztes csatában mutatott hősiessége is, amivel megmentette az olasz hadtestet a pusztulástól.

A következő években Thury bajvívóként és sikeres portyáival egyaránt növelte hírét, szolgálataiért pedig I. Ferdinánd (ur. 1527-1564) 1556-ban Léva kapitányi tisztségével és Bars vármegye főispáni címével jutalmazta hűséges vitézét. A katonának ugyanakkor nem volt szerencséje, mivel a Habsburg uralkodó két évvel később ezeket az adományokat az erdélyi fogságból kiszabaduló Dobó Istvánnak juttatta. Thury György ekkor Palota élére került, mely erődítmény Veszprém eleste után a Dunántúl egyik legfontosabb védőbástyája lett. Az új kapitány adómentességgel próbálta újranépesíteni Várpalota környékét, közben pedig egyre-másra vezette merész portyáit a hódoltság területére és számtalan párbajt vívott; a források szerint volt olyan török vitéz, aki csak azért érkezett Magyarországra, hogy megmérkőzhessen Thury Györggyel. Lehet, hogy az olvasó ezt a legendát már túlzónak tartja, az viszont kétségbevonhatatlan tény, hogy 1563-ban, Miksa főherceg – a későbbi I. Miksa magyar király (ur. 1564-1576) – pozsonyi koronázási ünnepségén Thury a válogatott külföldi lovagokat is felülmúlta, amiért az uralkodó a torna után aranysarkantyús vitézzé avatta.

Thury György pályafutása ugyanakkor nem csak a portyákon és a párbajokban szerzett dicsőségről szólt: ezzel egy időben a kapitánynak napi problémát jelentett, hogy zsoldot adjon katonáinak, illetve ellátmányt és hadianyagot szerezzen Palota számára, mely erősség ugyancsak kivívta maga ellen a törökök haragját. A várban uralkodó viszonyokat mutatja, hogy Thury az 1565-ös esztendőben – miután az udvar elutasította a Fehérvár elfoglalására szőtt terveit – benyújtotta lemondását I. Miksának, Bécs azonban továbbra is ragaszkodott a bátor vitézhez. Ennek következtében az 1566. évi török hadjárat idején még mindig Thury György védte Palota várát, segélykérései pedig ezúttal is süket fülekre találtak, holott a veszély nagyon is kézzel fogható volt: 1566 tavaszán ugyanis Arszlán budai pasa – önszorgalomból – kísérletet tett Palota elfoglalására, amit a védők vitézsége és Fortuna istennő együttes erővel akadályoztak meg. Thurynak először is azért volt hatalmas szerencséje, mert a törökök – elfogott végvári vitézek félrevezető beszámolói nyomán – éppen a legerősebb falszakasznál kezdték meg az ágyúzást, amit egy vakmerő, de eredményes magyar kitörés után már éjjel-nappal folytattak.

Folytatás

2013-04-02