Magyarok Törökországban – körkép napjainkban

baratsag2Külön bejegyzést lehetne írni azokról a híres magyarokról, akik a történelem viharai elől menekültek Törökországba és kaptak itt védelmet. Egyszer majd ezt is összeszedem Nektek, most azonban inkább napjainkról szeretnék írni, egy kicsit bemutatni a mi közösségi életünket.

Eddigi megfigyeléseim alapján a legtöbb itt élő magyar Isztambulban, a török riviérán és Ankarában tömörül. (Ez most furcsán hangozhat, de innen keletről valóban csak megfigyelni tudom a dolgokat.) Viszonylag sokan dolgoznak a turizmusban – vannak, akik csak szezonálisan tartózkodnak itt és vannak, akik egész évben, letelepedési szinten. Tudok róla, hogy Isztambulban létezik egy Török-magyar Baráti Klub, akik rendszeresen találkoznak és szerveznek programokat maguknak és az érdeklődőknek. Biztosan más nagyobb városban is alakult ehhez hasonló, ha más nem, akkor klubosodás nélkül futnak össze egy-egy alkalommal. Jogos lenne a kérdésetek, miszerint kb. hány magyar élhet Törökországban. A válaszom sajnos az, hogy megsaccolni sem tudom. Ha valakinek a birtokában van ilyen információ, ossza meg velünk, biztosan meglepő a szám!

Természetesen a közös dolgok nagy része manapság már a virtuális világban kezdődik. Facebookon – hol máshol – számos olyan oldal alakult, amelyeknek a kint élők alkotják a bázisát. Minden oldal egy kicsit más, mindenhol egy kicsit más a vezérfonal, ami roppant színessé teszi a palettát (a török zene kedvelőitől elkezdve a török-magyar szerelmekig valóban sokféle oldal található). Léteznek egyéb fórumok is, ahol milliomegy témában lehet eszmét cserélni, pletykázni, infókat gyűjteni vagy tanácsot kérni.

Van egy mindenki által ismert kapcsolódási pontunk, a Turkinfo (hivatalos nevén Orient Express, Török-Magyar Kulturális Hírportál), ahonnan beszerezhetjük az aktuális napi és kulturális híreket, mindent, ami Törökországgal kapcsolatos. Itt fut össze mindenki, aki valamilyen módon érintett a témában, legyen ő török kultúra iránt rajongó vagy éppen hosszú évek óta Törökországban élő.

Mindezeken túl vagyunk mi bloggerek, akik valamilyen belső késztetést érzünk arra, hogy ilyen-olyan formában megosszuk Veletek életünk bizonyos momentumait és megmutassuk ezt a “más világot” – ahogy én nevezem. Sok bloggernek olvasgathatjátok a kalandjait, igyekeztem az elmúlt időkben mindenkiét összeszedni és közzétenni a jobb oldali menüsávban. Nagyon izgalmas böngészni őket, mert sokszor ugyanaz a téma, amit taglalunk, de mégis annyira más. Nem csoda, hisz más helyszínen, más körülmények között éljük meg és nyilvánvalóan más személyiséggel rendelkezünk. Van humorral vastagon átitatott blog, ahol az irdatlan mennyiségű hasznos információt egy nagy adag jókedvvel együtt tálalja a szerző. Van, ahol személyesebb vizekre evez az író és van, ahol inkább csak informatív dolgokról lehet olvasni. Mások vagyunk, de mindegyikünk hozzájárul ahhoz, hogy az érdeklődő olvasó betekintést nyerhessen sajátos világunkba.

Mi a blogokon keresztül is értekezünk egymással, a kommentekben megosztjuk a saját tapasztalatainkat és véleményünket. Igazán értékes annak a megjegyzése, aki már hosszabb ideje él itt és jobban el van látva infókkal. Jó érzés, hogy mindenki odafigyel a másikra és ha kell, lehet kihez fordulni.

A blogokon túl sokakkal vettem fel a kapcsolatot egy kicsit személyesebben, e-mailen keresztül, közülük van olyan, akivel időnként telefonon vagy cseten kommunikálunk. Igen, egyelőre ez egy virtuális világ, de hihetetlen nagy biztonságérzetet nyújt még így is, hogy fizikailag messze vagyok tőlük. Bízom benne, hogy hamarosan más lesz és alkalom nyílik néhány személyes találkozásra.

Addig is arra biztatlak Benneteket, hogy szedjük össze hol milyen magyar csapatok tanyáznak, hátha lesz olyan, aki itt értesül arról, hogy valójában nincs is annyira egyedül…

1 COMMENT

  1. Szia. Én Istanbulban élek a férjemmel, Maltepe Fındıklı mahalle részén.

Comments are closed.