![Türkinfo](https://turkinfo.hu/wp-content/uploads/2024/05/rsz_turkinfo_15_png.png "Türkinfo - \")
Mielőtt a törökök betörtek Magyarországra, Buda, avagy Offen városa volt Magyarország fővárosa és királyainak székhelye. A régiek Curtának nevezték, a németek pedig Offennek, mivel a környéken valamikor mészégető kemencék voltak.
A város szép, termékeny területen feküdt, a Magyar Királyság közepén, 40 német mérfölddel Bécstől délre, körülbelül ugyan ilyen távolságra Belgrádtól északra, Eger[46] és Székesfehérvár[47] között, körülbelül egyformán hosszú, 12-13 órás útra, egy hegy oldalában, melynek lábait a Duna vize mossa, amely ezen a helyen egynegyed mérföld széles. Egy jó hajóhídon lehet átkelni, mely Buda városát a túlsó parton fekvő, kisebb Pest városától választja el. A város fekvésénél fogva nagyon jól védhető, csak két oldalról lehet megközelíteni, és több toronnyal, valamint öt erős, sánccal megerősített rondellával ellátott kettős falgyűrű védi, mely más és más basák alatt építtetett az ismétlődő ostromok miatti szükségben.
A legpontosabb felosztás szerint, Pestet is hozzávéve, [a városnak] hat része különböztethető meg. Az első részt, mely elég nagy, Kastélynak nevezik; a második, mely hosszában nyúlik el egy hegy tetején, a Felsőváros;[48] a harmadik, mely a hegy oldalában fekszik alant a Felsőváros és a Kastély előtt, az Előváros;[49] a negyedik, mégpedig amelyik a Duna partján van és a legnagyobb, az úgynevezett Vízi- vagy Zsidóváros.[50] Ezelőtt látható még egy Előváros,[51] amely az ötödik részt alkotja, és a folyó túlsó partján van Pest városka, a hatodik rész: azonban a közönséges felosztás szerint csak három része van, mégpedig: a Kastély, a Város és az Alsó-, Vízi- vagy Zsidóváros. Buda városában sok fenséges palota romjait láthatjuk, melyeket Corvin Mátyás,[52] a magyarok királya – aki egy csodálatos könyvtárat is alapított – és az ő elődei építtettek egykor; de a törökök, akik mindent a sorsára hagynak, pusztulásra ítélték őket. A város nagy, szép és sűrűn beépített, de a már említett ok miatt, valamint azért, mert lakossága csaknem teljesen a helyőrség szpáhijaiból és janicsárjaiból áll, akik a hatalmas házakat a kellő eszközök szűkös volta miatt alig tudták fenntartani, sokat vesztett eredeti pompájából: habár láthatunk néhány szép mecsetet[53] és karavánszerájt. A [Kastély] a Dunából kap tiszta vizet, mesterséges úton, a pasa Kastély alatti istállóiba vezetve.[54] Az udvaroknál és a kerteknél nagyon egészséges meleg fürdők vannak, amelyekben megél és tenyészik a hal; ha azonban hideg vízbe dobják őket, azon nyomban elpusztulnak.
A Duna partján egy dombon két szökőkút látható, melyek közül az egyik jéghideg, a másik pedig olyan forró, hogy az ember nem tudja benne tartani a kezét. Ez a város egy beglerbej[55] szálláshelye, akinek a hatalma húsz szandzsákra[56] terjed ki. A helyőrség létszáma általában 8-10000 fő. Egyesek Ptolemaiosz[57] után Curtának nevezik, mások Antoninus útikönyve alapján Aquincumnak. Az ilyen dolgokról nehéz megbizonyosodni; az ember találgatásokra van utalva. Az viszont, hogy Attilának, a hunok híres királyának a fivére alapította volna, és adta volna neki a Buda nevet, csak mendemonda: ugyanis Attila fivérét Bledának és nem Budának hívták, amint azt a mesék kiötlői szeretnék. A Duna másik partján, a keleti oldalon Pest városa látható, mely négyszögletes alapú és egy igen szép sík területen fekszik. Falainak és a benne levő mecsetek tornyainak köszönhetően felettébb szép látványt nyújt, ha a budai[58] oldalról tekintünk rá. Róla nevezték el a körülötte fekvő területet is, melyet ezért Comitatus Pesthiensisnek hívnak: mivel Magyarország éppúgy, mint Anglia, grófságokra van felosztva.
Tekintve, hogy ezt a várost már többször elfoglalták, majd újra visszafoglalták, igen romos állapotban van; és Buda városa, amely közvetlenül vele szemben fekszik, teljesen uralja, mert míg emez magasan, addig Pest vele szemben alant, a síkságon fekszik, úgyhogy teljes egészében tűz alatt tartható az egyetlen Egri kapu[59] kivételével, melyet eltakar a város. Buda városát sokszor sújtotta a háború veszedelme, hogy a tűzvészekről és egyéb szerencsétlenségekről ne is beszéljünk. 1526. szeptember 8-án,[60] II. Lajos magyar király[61] idejében, azután, hogy ő maga egy balszerencsés ütközetet követően életét vesztette egy mocsárban, a várost Szulejmán szultán bevette, s hiába állomásoztattak benne német csapatokat, hagyták, hogy az összes magyart, még a gyerekeket és az asszonyokat is nyomorúságos módon elpusztítsák. Ennek a Szulejmán és Lajos közötti háborúnak az volt az oka, hogy a magyar rendek nagyon csúnyán megalázták a követet, akit Szulejmán 1520-ban, az országba jövetele után küldött hozzájuk, hogy békét vagy háborút ajánljon nekik.[62] A következő évben I. Ferdinánd, Bohémia[63] királya, V. Károly császár[64] öccse, akit Lajos halála után Báthory István nádor [65] és a nemesség legértelmesebb része[66] kikiáltott királynak (mert Szulejmán megengedte a magyaroknak, hogy új királyt válasszanak), erős sereggel Magyarországra jött,[67] mert Zápolya Jánost,[68] Erdély fejedelmét[69] a nemesség másik része lázadó módon királynak választotta vele szemben; a Királyság nagy részét uralma alá hajtotta, s azt követően magát a fővárost, Budát is. János, aki megszökött, a törökökhöz fordult segítségért, és el is érte, hogy Szulejmán (akinek megígérte, hogy amennyiben Magyarország trónjára helyezi, a vazallusává lesz és éves hűbért fog neki fizetni)[70] az 1529-es évben 200000 fős sereggel Magyarországra vonult és csapást mért Budára, amelyet a helyőrség árulása révén minden ellenállás nélkül elfoglalt.[71]
Ugyanezen hadjárat során Szulejmán ostrom alávette Bécset,[72] mely ostrommal több véres roham után szégyenteljes módon fel kellett hagynia. Ennek utána Budára visszatérve visszaállította János, az erdélyi vajda[73] hatalmát a királyságban, és hátrahagyta az erődítményben a vajda védelmére az áruló Grittit,[74] 3000 janicsárral. Ezt követően Ferdinánd, Bohémia királya az 1530. évben ostromoltatta meg Buda várát Rogendorf tábornokkal, de hiába.[75] Mivel Zápolya János az 1539. évben meghalt,[76] egy 11 napos kisfiút hagyva maga után, az anyja, Izabella hercegnő[77] és György barát[78] gyámsága alatt, Ferdinánd követséget küldött Szulejmánhoz, és gróf Niklaas Salmot[79] Izabella özvegy királynéhoz, felszólítva őket arra, hogy a két király által kötött érvényes szerződések alapján maradéktalanul adják át neki a királyságot;[80] ennek ellentételezéseként Ferdinánd megígérte, hogy a meghalt király fiát Zips területtel[81] tiszteli meg és a királyi özvegynek megfelelő járadékot juttat élete végéig.
De ahogy a királynő Zsigmond lengyel királyhoz, apjához fordult azzal, hogy bármit, amit ebben az ügyben tenne, elfogadhatónak és kívánatosnak tart, Salm gróf megsejtette, hogy Ferdinánd király – mert mindez csak a Barát sugalmazására történt – nem viheti véghez tervét nyílt erőszak nélkül; ezért azt tanácsolta neki, még azelőtt induljon hadjáratra erős hadsereggel a királynő ellen, hogy az képes lenne megvédeni magát. A király jónak ítélte ezt a tanácsot, és az 1540. évben nagy sietséggel Magyarországra küldte nagyszámú lovassággal és gyalogsággal Leonard Velsen tábornokot,[82] aki rövid idő alatt elfoglalta Visegrád, Vác és Pest erődítményét és ostrom alá vette Budát,[83] mellyel a célja inkább a város megfélemlítése volt, mintsem hogy azt elfoglalja a királynőtől; végül azonban, látva, hogy minden fáradság hiábavaló, elvonult. Eközben a követek, akiket a királynő Szulejmánhoz küldött támogatásért, olyan hírekkel érkeztek vissza, amelyek a királynő és a Barát nagy örömére szolgáltak; ugyanis Szulejmán megígérte, hogy védelmébe veszi az ifjú királyfit. És valóban, a következő év nyarán a török sereg Magyarországra jött, megostromolta és rohammal bevette Vác városát. Onnan az ottománok Pest alá vonultak; de Barcajo kormányzó,[84] egy magyar, vereséget mért rájuk. Mivel naponta több lovuk elpusztult, és a királynő nem tudott elegendő élelmet biztosítani sem nekik, sem a többieknek, és másfelől a török gyalogság tudomására jutott, hogy Károly császár Regensburgban nagy haderőt állított fel, elhagyták a csatamezőt; a királynő visszaküldte a tüzérséget, és mindenki elvonult saját hazájába. Erre Ferdinánd király Magyarországra küldte Rogendorf tábornokot 40000 jól felfegyverzett emberrel és 40 darab ágyúval, hogy harmadszor is megostromolja a várost.[85]
Ekkor a királynő ismét a török szultán segítségét kérte, aki azon nyomban parancsot adott Mehmed basának,[86] induljon segítségére az európai hadsereggel, azzal az ígérettel, hogy személyesen is segítségére siet majd. Mehmed basa hadseregével letáborozott az erődítmény alatt, Rogendorf úr serege mellett.[87] Amikor az megtudta, hogy maga Szulejmán is felvonulófélben van, úgy döntött, hogy Pest alá vonul; azonban egyik parancsnoka, Peren Peter[88] nevezetű, aki a magyar katonákat vezette, átállt, ezek a katonák pedig, így vezető nélkül maradva, olyan bomlást indítottak el a seregben, hogy a keresztények nagy részét lekaszabolták a janicsárok.[89] Ehhez a balsikerű eseményhez még az is hozzájárult, hogy Ferdinánd flottájának nagy részét szétverték és nyomorúságosán szétzilálták; ez Pesten olyan riadalmat keltett, hogy mindenki elmenekült a városból, és hagyták, hogy az ellenség bevonuljon, amely rettenetes öldöklést vitt véghez. Ez alkalommal Willem van Rogendorf generális 36 nagy, 150 közép- és kisméretű löveget, valamint 25000 embert veszített, nem számítva azokat, akiket fogságba hurcoltak.[90] Ezt követően, amikor Szulejmán az 1541-es év augusztus havában a hadseregével Magyarországra jött, és Budát két mérföldre megközelítette, rangos ajándékokat küldött a királynőnek, és azt kérte, küldje el hozzá a fiát a seregbe a legelőkelőbb urak kíséretében, mert nagyon szeretné látni.
Minek utána Szulejmán hatalmába kerítette a kis királyt, és az urakat, akik hozzá vitték, fényes lakomával megvendégelte, katonái közül néhányat beküldött a városba; ezek látván, hogy elég erősek, lerohanták a kapuőrséget és beengedték az embereiket, akik a város körül rejtőztek, megszállták a piacot és a palotát, és lefegyverezték a polgárságot. Nem sokkal ezután a templomokat mecsetekké alakították, és erős helyőrséget hoztak létre. Így váltak uraivá a törökök a kereszténység ezen védőbástyájának, melyet oly sok éven keresztül a hatalmukban tartottak, és amelyet most az isteni kegyelem révén éppen azon a szeptember 2-i napon veszítettek el, amely napon 145 évvel ezelőtt csalárd módon megszerezték.[91] Ami Izabella királynét és a fiatal királyt illeti, őket György barát felügyelete alatt Erdélybe küldte uralkodni.[92] A későbbiekben a keresztények többször is megpróbálták visszavenni ezt az erődítményt, de mindig sikertelenül.
Az 1542-es évben a brandenburgi őrgóf azt a látszatot keltette, hogy Budát veszi célba, minek érdekében arrafelé vonult, de csak hiábavaló támadást intézett Pest ellen, majd minden további kezdeményezés nélkül hazavonult.[93] Swartsenburg[94] grófja, azután hogy Javarint,[95] avagy Raabot 1598 március havában egy fantasztikus hadicsellel visszavette a törököktől, ugyanazon év októberében[96] Mátyás főherceg vezetésével Budát vette ostrom alá, mely ostrommal az állandó esőzés miatt harminc nap múlva kénytelen volt felhagyni.[97] Érdemes megjegyezni, hogy ugyanekkor az erdélyi Váradot[98] ostromló törökök szintén emiatt hagytak fel vállalkozásukkal. A keresztények 1602-ben is megostromolták a várost Roswurm tábornok vezetésével,[99] de a Duna-híd lerombolása és Pest elfoglalása után, a hideg beállta miatt kénytelenek voltak felhagyni a dologgal.[100] A lotharingiai herceg, a császári csapatok főparancsnoka[101] is belekezdett ugyanebbe az ostromba, miután az ottomán seregre már háromszor csapást mért, és elfoglalta Visegrádot, Vácot és Pestet,[102] de mivel túlságosan eltelt az idő, úgy ítélte meg, hogy nem teszi kockára a sereget és abbahagyja az ostromot, és így is tett 1684 október havában. Ebben az évben azonban a Mindenható Isten megáldotta a keresztény fegyvereket ugyanezen tábornok vezetése alatt, és a fontos erődítmény hosszú és véres ostrom után visszavétetett a törököktől, úgy, ahogy azt az olvasó elé tárja az alábbi, legnagyobb gondossággal elkészített napló.
Miután egyöntetűen[103] az ostrom mellett döntöttek, a legfőbb tábornokok úgy találták, hogy azt a lehető legnagyobb éberséggel és erővel kell lefolytatni, mindenekelőtt át kell kelni a Dunán és biztosítani kell annak vonalát, hogy az élelmiszer- és hadianyag-utánpótlás könnyen eljuttatható legyen hajókkal; így a hadi tanács megtartása után a lotharingiai herceg június 13-án korán reggel a Párkány[104] körüli gyülekezőhelyről felkerekedett és az előőrsöt képező szász népekkel szép hadrendben az esztergomi hídon megkezdte az átkelést a Dunán, ami egész nap és fél éjszaka eltartott, amíg a folyónak ezen az oldalán Esztergom[105] várától nem messze le nem táboroztak; a bajor választói seregek, akik ugyanehhez a megindult hadsereghez tartoztak, gyalogosan és lóval ugyanott táboroztak le. 11-én egy 50 huszárból és 30 horvátból álló csapatot küldtek ki a budai oldalon az ellenség megfigyelésére. Másnap dél körül tértek vissza a táborba, magukkal hozva két foglyot a török seregből és 5 lovat, amelyet a legelőn szereztek. Már amennyire sikerült megérteni, amit mondtak, az derült ki a [foglyok] szavaiból, hogy az ellenséges sereg ekkor nem volt több 10000 jó harcosnál; ezen felül haderő nem látszott. E hó 14-én hajnalhasadtától a lotharingiai herceg a lovassággal és a felszereléssel három órányira Visegrád fölé ért, és beszállásolta magát a környező falvakba. A gyalogság és a tüzérség Starrenberg[106] tábornok irányítása alatt maradt, mivel a hely túl szűkös volt a táborozáshoz és az odavezető átkelők is olyan keskenyek voltak, hogy nem lehetett mindent egy nap alatt átvinni.
Ezalatt a bajorok a másik oldalon egyenesen Váchoz[107] vonultak végig a Duna mentén. E hó 15-én a lovasság ismét hajnalhasadtával indult útnak, és Visegrádhoz egy órára állt meg, a gyalogság pedig a lovasság előző táborába vonult. Az előrs egy török különítménybe ütközött, amely azonnal menekülésbe fogott, méghozzá olyan sebesen, hogy csak egy foglyot sikerült ejteni; ez elmondta, hogy Budán 12000 fős gyalogság és 3000 fős lovasság található, valamennyien bátor vitézek. 16-án egy órára annyira megközelítették a hegyen Budát, hogy a város jól láthatóvá vált, anélkül azonban, hogy ellenséggel találkoztak volna. A gyalogság ismételten abba a táborba vonult, ahol előzőleg a lovasság éjszakázott, [a lovasság] egy része elkezdte Buda városának körülzárását és az átjárók megszállását. Eközben a bajor sereg kitartóan menetelt tovább Pest felé a Duna másik oldalán; és a brandenburgi választó népei a tüzérségükkel együtt, benne sok másfél kartaunos[108] löveggel, erősen közelítettek és Nyitrához[109] érkeztek. A bajor választó[110] parancsnoksága alatt lévő császári csapatok élén, Magyarországon harcolt a törökök ellen. 1688-ban a szövetséges csapatok főparancsnoka, huszonhat napos ostrom után szeptember 6-án bevette Belgrádot. A spanyol örökösödési háborúban a franciák oldalán harcolt. Előőrse elfogott két törököt, akik egyhangúlag azt állították, hogy Buda parancsnoka az egész garnizonnal egyetemben egyáltalán nem számított az ostromra. Budától nem messze a mieink egy hajóhidat építettek, hogy a két sereg közti kapcsolatot fenntartsák. 17-én semmi említésre méltó nem történt, hacsak az nem, hogy a gyalogság továbbra is hátramaradt; így a lovasság egy kicsit kipihente magát, mert elég nagy terület állt rendelkezésére.[111] A gyalogság a tüzérséggel dél körül érkezett meg.
Eközben az ellenségnél a legkisebb mozgás sem volt tapasztalható. 18-án az egész sereg előbbre vonult, és a gyalogság Budának ezen az oldalán egy órányira helyezkedett el. A lovasság, valamint néhány gyalogos ezred eközben átvonult a hegyen és megszállta a várost három különböző helyen;[112] miáltal az összes szoros és átjáró elzáródott.[113] Megközelítéskor az erődítményből többször is élesen lőtték a mieinket; anélkül azonban, hogy különösebb kárt tettek vona bennük egyetlen tartalék ló elhullásánál. A Bécsi kapunál[114] lóháton is és gyalogosan is nagyszámú ellenség mutatkozott; mégsem mertek semmit sem tenni a mieink ellen. Körülbelül 100 főt küldtek oda a törökök kicsalogatására, de azok semmiképpen nem akartak kimozdulni előnyös helyzetükből. Kettőt mégis sikerült meglőni közülük, ezen felül egy lovat, amire viszont semmit sem válaszoltak. 19-én az egész sereg a város közelébe ért, a várhoz és a meleg fürdőkhöz. A főhadiszállást a várostól csak negyedórányira helyezték el. Ezen a napon vízi úton megérkezett a nagy ágyú, valamint másfél, egész, háromnegyed, fél- és negyedkartaunos lövegek, egy csomó mozsárral,[115] bombával, gyújtólövedékkel, ágyúgolyóval és egyéb tüzérségi eszközzel[116] együtt. Hírt kaptunk arról, hogy a budai pasa[117] nemrégiben 2000 főt[118] Eger várába[119] küldött és ugyanennyit Székesfehérvárra; mert meg volt győződve róla, hogy ez a két hely és nem Buda kerül megostromlásra: ezzel saját helyőrségét nem kevéssé meggyöngítette.
A bajor választói csapatok eközben még a másik oldalon állomásoztak; Pest alá érkezésükkor, amely e hó 20-án történt,[120] a helyet a törököktől elhagyva találták, akik csak egy agát és 30 katonát hátrahagyva, a falak lerombolása, négy kivételével az összes ágyú és minden mozdítható elszállítása és a város felgyújtása után Budára menekültek, és a hidat lerombolták; de a tüzet a mieink azonnal eloltották, és bajor garnizont helyeztek el e helyütt,[121] akik nagy sietséggel nekiláttak az erődítmények helyreállításának és kijavításának. Ekkor már javában folyt a futóárkok ásása és az ágyúütegek felállítása; hatalmukba kerítették a meleg fürdőket, melyek közvetlenül a város alatt vannak. Azok belülről erősen ágyúzták a mi munkásainkat és több különböző kicsapást kíséreltek meg, többek között ma reggel is 2000 emberrel; de mindannyiszor visszafordították őket, veszteségek mellett. Időközben elkészült két tüzérségi üteg a Vízivárossal szemben, amelyekre azonnal ágyút állítottak fel. A Szent Endre-szigeti[122] hidat is teljesen befejezték, és egy másiknak is nekikezdtek a Szent Margit-szigetre.[123] Ma vízi úton a seregbe érkeztek a nehézágyúk: egész, fél és egynegyed kartaunos lövegek, valamint más könnyű tüzérségi eszközök, nagy mennyiségű sánckosár,[124] rőzseköteg és más hadianyag. 21-én megkezdték a futóárkok[125] ásását a Víziváros felé, mellyel a munkások elég jól haladtak az ágyúk védelmében. A bajor választói csapatok az elfoglalt Pestet maguk mögött hagyva, átkeltek az Óbudánál [126] vert hajóhídon, és ezúttal is, éppúgy, mint két évvel ezelőtt, a kastély oldalán kvartélyozták be magukat; a lotharingiai herceg a Vízivárosnál, a brandenburgi segédcsapatok pedig a Vízivárostól balra.
Éjszaka a törökök átjöttek Budáról a Dunán, hogy némi zsákmányt szerezzenek a bajoroktól; de a lovasság felfedezte őket, és úgy elbánt velük, hogy négy közülük holtan maradt a helyszínen, az ötödik pedig a legnagyobb szükségben a csónakba rejtőzött, amivel jöttek. 22-én elkészültek és megnyíltak a sáncárkok,[127] valamint egy üteg hat nagy ágyúval; ezáltal formálisan is kezdetét vette az ostrom: a várost egyszerre három ponton szándékoztak megtámadni, az első egység a bajor választó irányítása alatt, ugyanazon a helyen, ahol két évvel ezelőtt; a második Starrenberg gróf vezetése alatt, de máshol, mint előzőleg; a harmadik Schoning[128] tábornokkal és a brandenburgi választói és csatolt csapatokkal. A lovasság nagy része Pálffy tábornok[129] vezetése alatt Székesfehérvár felé ment, hogy jobb minőségű legelőket keressen, mert azok Buda körül nem voltak túl nagy bőségben.[130] A seregben csak 2000 irányított lovas maradt a munkások fedezésére.[131] Az ellenség erősen tüzelt az éjjel, emiatt 9 sebesültünk és egy halottunk volt. 23-án éjjel az előző napon elkészült másik tüzérségi ütegbe három fél- és három negyedkartaunos löveget helyeztek, és ezekkel olyan sikeresen lőtték a Víziváros falát, hogy annak nagy része lerombolódott. Ezen az éjszakán néhány talpas és magyar elhaladt a vízen Budánál, és tőle három mérföldnyire lefelé 14 hajót talált, 500 fővel és bútorokkal megrakva; főleg asszonyok és gyerekek voltak; egy részüket felkoncolva, néhányukat foglyul ejtve, nagy zsákmányra tettek szert. Ezek azon sokasághoz tartoztak, akik a közelgő talpasokat látva, kétségbeesésükben vízre szálltak és Pestről megszöktek. 24-én a szakadatlan ágyúzásnak köszönhetően a rés 20 láb szélesre tágult a Vízivárosban, mire úgy döntöttek, hogy rohamot kísérelnek meg. Az előző éjjel a réstől 50 lépésre 100 fővel állást foglaltak emberveszteség nélkül; csak egy mérnök sebesült meg.
Estére mindent előkészítettek a rohamhoz, 500 fő állt készen a kezdéshez; amire megkapták a parancsot. Elsőként 100 gránátos egy parancsnok[132] vezetése alatt, utána 100 muskétás egy kapitány alatt, utána 200 munkás rőzsekötegekkel és sánceszközökkel, ezeket követte egy vezérőrnagy 300 fővel; utánuk következett egy főhadnagy 500 fővel az előzőek megerősítésére. Driupen őrnagy[133] és Souches gróf altábornagy[134] egy másik helyen előrenyomult a városfalig. Bal oldalon velük együtt egy parancsnok 100 gránátossal, hogy petárdát robbantson a kapunál. Őket követte 100 muskétás, 200 munkás és egy vezérőrnagy 300 fővel. Utánuk egy főkapitány 400 fővel. A segéderőket, melyek a kapuhoz nyomultak, Diepenthal[135] generális és a fiatal nieuburgi herceg[136] vezette. Egészen balra a víz mellé egy vezérőrnagyot vezényeltek 500 fővel és 50 áccsal[137] a paliszádok[138] összeállítására, és hogy a víznél őrködjenek; ezután az éjszaka közepén, egy órakor, egy ágyú jeladására, mind jobbról, mind balról megkezdődött a roham. A jobb oldalon a gránátosok a rés közepébe nyomultak és elűzték az ott lévő törököket; ezután az Alsóvárosban a rés előtt állást készítettek 300 fő számára. A bal oldalon petárdát[139] vetettek a kapura, ami igen jó hatást fejtett ki; ezután a vezérőrnagy benyomult az ácsokkal, és megvetette a lábát a rondellán. A törökök kevés ellenállást tanúsítottak, elhagyták a falat és néhány ágyúval együtt egy moszkéba bújtak, a gránátosok közeledtére azonban azt is elhagyták; ezután a mieink két helyen állást szereztek.
Ebben a rohamban a keresztények nem veszítettek többet 30 főnél, és néhányan megsebesültek. A fiatal nieuburgi herceg bátran viselte magát és folyamatosan az elsők között volt. Ezen előnyön kívül előző nap egy másik, nem kevésbé jelentősre is szert tettek. A magyarok és a németek, akik Komáromból[140] és más helyekről 7 hajóval Budához hajóztak, a Szent Margit-szigetnél[141] 24-30 hajóba ütköztek, melyek asszonyokkal, gyerekekkel és értékesebb javaikkal együtt Budáról Belgrádba próbáltak szökni. [A mieink] szétverték a kísérőket, és sok lovon és marhán felül közel egymillió birodalmi tallér értékű zsákmányra tettek szert, készpénzben, ékszerben, arany- és ezüsttárgyakban, valamint rengeteg férfi, női és gyermek fogolyra. Az egészről Budiani lovaskapitány[142] hozott jelentést a lotharingiai hercegnek. Időközben olyan személyek, akiket a harcra való alkalmatlanságuk miatt elűztek a várból, hírt hoztak arról, hogy a helyőrség janicsárjai és szpáhijai megfogadták, hogy védekezni fognak, a következő feltételek mellett: 1. valamennyien kapnak 10 birodalmi tallért; 2. kiengedik a börtönből azt a néhány parancsnokot és közkatonát, akiket valamely bűncselekményekért fogva tartottak; 3. hogy a dolgokat nem hagyják a legvégsőkig fajulni:[143] ezen feltételeket a vezír jóváhagyta. Az említett foglyok is megerősítették, hogy a helyőrség, mind a gyalogosok, mind a lovasok tekintetében nem több 8000 főnél, mert nem számítottak az ostromra, és úgy hitték, hogy az Székesfehérvárnál lesz, amit ezért utoljára még hadakkal erősítettek meg. Elkezdték a lövedékeket, mozsarakat, bombákat, gyújtóbombákat[144] és a spanyol mérnök, Gonsales[145] egyéb munícióját behajózni a Duna nagy ágán, amihez 20 bárka állt készenlétben. Tekintettel a híres pap[146] lövedékeinek hatékonyságára, melyekkel csodálatos távolságokra lehetett tüzelni, futárokat küldtek Stájerországba és máshová, hogy azonnal csináltassanak 1000 bombát és 1000 gyújtólövedéket Rabatta főhadbiztos[147] parancsára.
Ezen az estén Marsigli grófot[148] megsebesítette a karján egy muskétagolyó. 25-én reggel az ellenség erős ágyúzásba kezdett, miközben a mieink 2000 fővel megszállták az állásokat az Alsóvárosban; a városnál bátran folytatták az ostromművek emelését, hogy támadni tudjanak. Ezen a napon a seregbe érkeztek a brandenburgi előcsapatok. Minden eszközt bevetettek, hogy a Buda és Pest közötti hidat, mivel annak egy része még a törökök kezén volt, lerombolják, hogy ezzel a Pest és a sereg közötti kapcsolat zavartalanná váljon. Leopoldstadt parancsnoka[149] 10000 paliszádot hozott a táborba a lotharingiai herceg parancsára. Mindenféle helyről sok sánckosarat is beszereztek. Ezen az estén átszökött a mieinkhez Budáról egy török fiú, és utána még egy másik is, aki magyarnak adta ki magát. Mindketten arról tudósítottak, hogy a benti helyőrség nem erős, hogy a törökök nagyon félnek, hogy a bombák miatt lerombolták a házak tetejét, és hogy nem hitték, hogy a keresztények vállalkozni fognak erre az ostromra. 26-án az ellenség még semmit sem csinált az erős ágyúzáson kívül, mellyel nem okozott nagyobb kárt, eltekintve attól, hogy egy hadnagyot halálos ágyúgolyó-találat ért a résen. Ezen az éjszakán elfoglalták az Előváros jobb oldalán levő jól megerősített kaput, mely a réstől elég messze volt, ott, ahol a mieink egyenes futóárok ásásába kezdtek, és állást szereztek a város bejárata előtt. Hogy a munkások előtt szabaddá váljon az út, Souches gróf altábornagy úr megparancsolta, hogy gyújtsák fel azokat a nem messze lévő házakat, ahol kitartottak a törökök, és ahonnan károkat okoztak a mieinknek.
A városon kívül is készítettek sánckosarakból és spanyol lovasokból[150] egy átjárót az úton keresztül, amögött pedig, a fal sarkánál a bejárati kapun kívül, hogy az említett átjáró védhető legyen, földsáncból készítettek még egyet, szemben a mocsárral[151] és a futóárkokkal, ahová szintén felállítottak két könnyűlöveget.[152] Ezt az átjárót a közlekedővonalból és a résig húzódó futóárokból védték, ahol szintén három könnyűüteg állt. Ezen az éjszakán biztosították a két rést a víznél, valamint a futóárkot, amelyet előző éjjel csináltak, és sánckosarakat és rőzsekötegeket hordtak az új ágyúütegekhez, melyeket nem messze a kaputól egy hegyen vagy magaslaton emeltek. Eközben az ellenség csendes volt és hagyta, hogy a mieink nyugodtan dolgozzanak. Másnap hajnalhasadtával hat zászlóalj, egy Starrenbergtől, egy Mansfeldtől, egy Nieuburgtól, egy Souches-től, egy Diepenthaltól és egy Thungentól,[153] tábort vert a városfal víz felőli rondellájától végig a résig; és mert mind a bástyánál, mind azon a helyen a városban állást foglaltak, elegendő ember lévén az említett állások megszállva tartásához, a többiek a kivezényelt 2000 főből a rés és a kapu közötti futóárokban maradtak, ahol előző este foglaltak állást, hogy szükség esetén a többiek segítségére siethessenek.
Ma este 6 és 7 óra között a törökök félelmetes ordítással kicsaptak a víz felőli bástyánál levő állásainkra; de mivel a mieink nagy lelkesedéssel és bátorsággal rájuk vetették magukat, és számos sortüzet bocsátottak rájuk eredményesen, többször is visszavonulásra kényszerítették őket: ehhez nagyban hozzájárult, hogy az első és hatodik zászlóalj katonái, akik a fal mögött táboroztak, segítségükre siettek, elsősorban a Starrenberg [ezredbeliek], akik a legjobban csépelték az ellenséget. Ez a csetepaté több mint fél órán át tartott; és a mieink olyan bátran viselkedtek, hogy az csodálatot keltett, és Starrenberg gróf tábornagy úrnak és a lovasság más ezredeseinek nagy erőfeszítésébe került a visszavonásuk. Gróf Aversberg[154] őrnagy úr különösen jól tartotta magát és a csapataival előrenyomult.
2010-06-24