Nyolcra emelkedett a ciprusi kompbaleset áldozatainak száma, 18 embert még keresnek

Kép forrása: www.pxfuel.com

Legalább nyolcan meghaltak, 18 embert pedig továbbra is eltűntként tartanak nyilván, miután felborult és elsüllyedt egy utasokkal teli komp Ciprus északi partjainál – közölte az észak-ciprusi török közigazgatás vezetője.

Ünal Üstel észak-ciprusi miniszterelnök azt mondta, hogy a hajó fedélzetén 259 utas és nyolcfős személyzet tartózkodott, amikor a baleset történt. A komp Girne (görögül Kerínia) kikötőjéből tartott a dél-törökországi Taşucuba vasárnap délután, és nem sokkal az indulás után elkezdett megtelni vízzel. A helyi hatóságok szerint a fedélzeten tartózkodók többségét sikerült kimenteni a tengerből. A török hatóságokkal együttműködésben jelenleg is zajlik a kutató- és mentőakció – írta a BBC.

A komp időközben elsüllyedt. A hatóságok most megpróbálják felszínre hozni a feketedobozát, hogy kiderítsék, pontosan mi okozta a katasztrófát. A hajó kapitányát és a legénység többi tagját őrizetbe vették – írta Üstel a közösségi oldalán. Hozzátette, hogy a kompnak már szombaton el kellett volna indulnia Törökországba, azonban a rossz időjárási körülmények miatt másnapra halasztották az utazást.

A nemzetközileg el nem ismert „Észak-ciprusi Török Köztársaság” vezetője a török TRT televíziónak azt mondta, hogy a hajót két hullám találta el, mielőtt felborult. Elmondása szerint a kapitány az első hullám után megpróbálta stabilizálni a hajót, ám ekkor egy második nagy hullám is nekik csapódott, és a hajó elkezdett megtelni vízzel. Üstel a közösségi oldalán azt ígérte, hogy a katasztrófát alaposan ki fogják vizsgálni, és a legkisebb mulasztásra is fényt derítenek.

Erhan Arıklı észak-ciprusi közlekedési miniszter a helyi médiának azt mondta, hogy száz utast már sikerült a partra juttatni. Helikoptereket és parti őrségi hajókat vezényeltek a baleset helyszínére, a parton pedig mentőautókat állítottak készenlétbe, hogy fogadni tudják a kimentett utasokat.

Mustafa Koç a komp felborulása után mintegy 65 embert mentett ki a tengerből a saját hajójával. A BBC-nek azt mondta, szerinte a személyzetnek meg kellett volna várnia, amíg lecsendesedik a tenger. „Nem volt biztonságos, elég háborgó volt a tenger” – mondta. A férfi szerint a hajó szombaton érkezett Girnébe, és az elején már akkor volt némi sérülés.

A felborult és elsüllyedt kompot üzemeltető Filo Denizcilik cég azt közölte, hogy telefonos segélyvonalat hoztak létre, ahol az utasok hozzátartozói információkat kaphatnak. A fedélzeten tartózkodók állampolgársága, valamint a sérültek állapota egyelőre nem ismert.

Forrás: telex.hu

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here