Török “szürke eminenciás” újabb váratlan lépése: most oroszok és kínaiak, előbb a PKK felé

            Azok közül, akik napjaink Törökországban szerencsésen átestek kezdetben meghirdetett politikai céljaik és pártszínezetük többszöri változtatásán, minden bizonnyal legeredetibb és legtehetségesebb Devlet Bahçeli. A fenti jellemzésen kívül az is díszére válhat a  hetvennyolc esztendős veterán török nemzetgyűlési képviselőnek és szélsőjobboldali-nacionalista pártvezérnek, hogy még mindig kifogyhatatlan a legváratlanabb és legmeglepőbb taktikai ötletekből. Egy bizonyos szervezettel szembeni magatartásának hirtelen gyökeres megváltakozása miatt háta mögött némelyek még “ankarai kaméleonnak” is nevezték. De erről majd később. 

            Fordulatokban gazdag életében az első fordulópont vagy törés akkor következett be, amikor a ritka jó képességű és felkészültségű fiatalember kitűnő eredménnyel befejezett felsőfokú tanulmányai után nem élt a felkínált lehetőséggel, s a tehetsége alapján biztos sikerrel, akár egyetemi katedrával is kecsegtető társadalomtudományi pályáját kíméletlen társadalmi harcok megvívására cserélte fel. Méghozzá  a “szürke farkasok” terroristáinak bűvkörében tevékenykedő szélsőjobboldali mozgalmakban. Csak lélekbúvárok a megmondhatói, hogy családkutatók szerint az ősi és nemes türkmén törzsből, vagy más kutatók szerint törzsökös török nemzetségből származó ifjú miért adta fejét ilyesmire.                   

            Később  tartós politikai otthonra talált a Nemzeti Cselekvés Pártjában (MHP), amelynek “szürke farkas” alapító tagjai nevüket mitikus török nemzeti ősmondákból eredeztették.  Mozgalmuk az idők folyamán megenyhült, s társadalmilag szalonképessé és így legálissá vált.  Bahçeli végül ennek elnöke lett és mindmáig az is maradt. Szellemiségében, mindenekelőtt a kurdok és mozgalmaik ellen irányuló akkori szélsőséges nacionalista beállítottságával még élesen különbözött Recep Tayyip Erdoǧantól. Ez a politikában reformszándékokkal  üstökösként feltűnt szintén fiatal politikai ellenlábas iszlámra épülő demokrácia megalapozását hirdette, s  a török államférfiak közül elsőként ő ismerte el nyilvánosan az addig létezésében is tagadott kurd kérdésnek, a sokmilliós kurd kisebbség  helyzetének nyomasztó valóságát. Megígérte, hogy kormánya igyekszik orvosolni e súlyos társadalmi problémát. Alakját ezek a törekvései egyaránt vonzóvá tették kurd és török tömegek előtt.      

            Ám a sors úgy hozta, vagy inkább a vélt politikai önérdek azt sugallta, hogy a látszólag kibékíthetetlen ellenfelek egykor majd szövetségesként találjanak egymásra. A mind inkább öntudatosodó kurdok ugyanis a 2015-ös általános választásokra annyira megerősödtek, hogy az ügyüket felkaroló baloldali párt, a HDP megnövekedett szavazatarányával először jutott be a törvényhozásba. De ezzel Erdoğan kormánypártját egyúttal első alkalommal el is ütötték eddig megfellebbezhetetlen parlamenti többségétől. Ebben a drámai pillanatban jelentkezett Bahçeli, s a “lovagias ellenfél nemes gesztusával “,  de főleg bölcs taktikai érzékkel segédkezet nyújtott a köztársasági elnöknek, hogy mentse, ami még menthető : pártjának, az MHP-nek  felajánlott szövetségével Erdoğan utóbb egy kierőszakolt újabb országos szavazáson sikerrel megszilárdította többségi hatalmát. Ez az először fényesen bevált szövetség későbbi választásokon is olajozottan működött, a felek jól összesimultak a politikában. Olyannyira,  hogy Devlet Bahçeli lassanként amolyan nélkülözhetetlen tanácsadó szerepkörében, majd állandó ötletgazdaként kezdett feltűnni, végül illetékességi hatáskörét kiterjesztette a már hovatovább “közös kormányzás” ügyeinek intézésére.

             Már folyamatosan és eredményesen megnyilvánult súlyos stratégia kérdésekben is. Lényegében az történt, amit ő akart. Egyre pontosabban ráillett a 16.-17. századi francia világból kölcsönzött “szürke eminenciás” megjelölés. Mert már-már fejére nőtt a rangban fölébe rendelteknek, így saját közvetlen “főnökének” ,“urának-parancsolójának.” Majdhogynem úgy, mint egykor a híres kapucinus szerzetes, József atya Richelieu bíborosnak, közvetve IV. Henrik királynak is. A politikában a nagy hatalmú bíborost tartották számon “vörös eminenciásként” reverendájának színe alapján, a  növekvő befolyású és kiváló taktikai érzékű barátot pedig csuhája színéről nevezték el “szürke eminenciásnak”…

            Ma már tudjuk, hogy egyedül ő volt az értelmi szerzője az ‘Öcalan-akciótervnek”, amelyről korábban az a hír járta, hogy az államfővel közös munkájának gyümölcse. Egy török forrásokra hivatkozó külföldi hírportál éppen a minap közölte azt az értesülését, hogy Devlet Bahçeli Erdoǧan kezdeti ellenállását leküzdve vitte keresztül a PKK-val való titkos tárgyalások megindítását. 2025 májusában a politikai tapogatózások meggyorsítása végett azt is követelte, hogy a PKK-alapító és – vezér Abdullah Öcalant nevezzék ki  a megújítandó “békefolyamat koordinátorának”. Ezt sok helyütt erős felzúdulás követte, mert ezekben a körökben most is “gyermekgyilkosnak” tartják őt a PKK sok kiskorú áldozatot is követelő egykori véres merényleteire emlékeztetve.

            Az ő részéről valóban fölöttébb meglepő tervnek az volt a lényege, hogy a terrorizmusért és hazaárulásért életfogytiglani büntetését a Márvány-tenger İmralı szigetbörtönében töltő PKK-vezér szabadulása reményében rendelje el terrorszervezete harcosainak fegyverletételét. Mondja ki továbbá az egész PKK önfeloszlatását. Ennek nyomán megkezdődhetne a régóta áhított nemzeti megbékélés, amely elvezethetne a volt fegyveres felkelők békés társadalmi beilleszkedéséhez, a kurd önazonosság tényleges elismeréséhez, az elemi nyelvi-kulturális jogok szabad gyakorlásához. Mindehhez  alkotmányos keretet biztosítana a nagy török nemzetgyűlés tervezett határozata. A folyamat, amelynek következetes véghezviteléhez nyilvánvalóan még sok idő szükséges, minden nehézség, zökkenő és fontos részletek tisztázatlansága ellenére megindult, halad,  és egyelőre még mindig tart.

            A még mindig rab Öcalan a szigetbörtönből a kurdbarát DEM párt hozzá ellátogató küldöttjeinek útján tartja a kapcsolatot Bahçelivel. Legutóbbi üzenetében figyelmeztetett,  hogy a kurd-török békefolyamat parlamenti jogi alapjainak lefektetése nem tűr halasztást, mert enélkül eluralkodik a bizonytalanság általános érzése. Márpedig ez súlyos kockázatokat rejt magában. Ezért nincs vesztegetni való időnk. A folyamat minden résztvevőjétől megkövetelendő a felelősségteljes hozzáállás – üzente.

            Ezt szem előtt tartva utalt a törökországi belpolitikai helyzet bizonytalanságaira, s példaként megemlítette a közelmúlt egyik jellemző  és fölöttébb zavaró fejleményét: a rohamrendőrség könnygáz bevetésével támadt rá  a legerősebb ellenzéki  politikai szervezet, a Köztársasági Néppárt (CHP) székházára és  az elötte összegyűlt tüntetőkre. A tömeg amiatt tiltakozott, hogy a hatóságok bírósági végzésre hivatkozva Özgür Özel elnökkel az élen menesztették a párt 2023-ban demokratikusan megválasztott teljes vezetőséget, és ideiglenesen visszahelyezték hivatalába Kemal Kılıçdaroğlu leváltott korábbi elnököt. “Vajon egy demokráciában megengedhető-e, hogy pörölykalapáccsal zúzzák be egy politikai párt főhadiszállásának kapuját” – kérdezte Öcalan, hozzátéve, hogy mindez jól mutatja a teljes hiányát a működő demokráciának és a demokratikus politikának.

            Mintegy Öcalan felvetéseire válaszolva terjesztette elő legújabb ötletét Devlet Bahçeli: a késedelmek és viták közepette megindult békefolyamat ellenőrzött továbbvitele végett alakítsanak két bizottságot. Az egyikben helyet foglalnának az összes nemzetgyűlési párt képviselői. A második az óhajtott nemzeti egység nevében összefogná a folyamatban részt vállaló intézmények tevékenységét, tájékoztatná a közvéleményt, és hatástalanítaná az esetleges ellenséges propagandát.

            A nehézségeket azonban jól érzékeltetni, hogy miközben Erdoǧan elnök a múlt hónapban kijelentette: a folyamat már túljutott minden kritikus küszöbön, s a kormány türelmesen halad tovább végső célja eléréséig,  Murat Karayılan , a PKK korábbi hadműveleti vezetője rejtekhelyén azt állította, hogy a békefolyamat befagyott. Ennek okaként azt hozta fel, hogy továbbra is mostohán bánnak a még mindig fogva tartott Öcalannal, maga a békefolyamat pedig még mindig nincs jogilag megalapozva.

            Ebben a helyzetben állt elő Bahçeli legújabb vakmerő, sőt meghökkentő  javaslatával, amelyet szerzője a jelenlegi, főképpen az élesedő közel- és közép-keleti  válságokra való bátor és megfelelő török reagálásnak szánt. A már fent említett külföldi hírportál jelentése szerint “ankarai hangoskodók” szeretnék, ha Törökország közeledne Oroszországhoz és Kínához. Ez akkor válhat ajánlatossá, ha még jobban kiéleződne az amúgy is erősen konfrontatív jellegű török-izraeli szembenállás. Emellett elsősorban az ultranacionalista MHP kardoskodik – olvasható.

“Irán elleni háborújával Izrael és az USA Törökországot valóban Oroszország és Kína karjaiba kergeti? Igen, pontosan ezt teszik – állt elő Bahceli legeslegújabb, a szélsőjobboldali MHP elnöke, aki már egy évtizede Recep Tayyip Erdoǧan elnök szoros szövetségese.”

            Szerinte “országának szövetséget kell kötnie Moszkvával, de éppúgy Pekinggel is a “Gonoszság Koalíciója “ ellen, amelyet Tel-Aviv és Washington testesít meg. Szavainak azért van súlya a török fővárosban, mert Erdoǧan az MHP nélkül elvesztené parlamenti többségét, és akkor aligha számíthatna arra, hogy újra megválasszák. Ennek az új “szövetségi megfontolásának” azzal adott különös nyomatékot, hogy áprilisban Moszkvába küldte helyettesét, Dr. İlyas Topsakal professzort, aki ott összeült orosz stratégákkal. Interjút is adott a Vedomosztyi címűí lapnak. Ebben azonban politikai megfigyelők szerint határozottan kockázatos módon túl messzire merészkedett. Kifejtette ugyanis, hogyha az török államfő nem áll rá Bahçeli irányvonalára, akkor nem is számíthat majd a 2028-as választásokon a MHP támogatására. 

            – Az MHP évtizedekig a türk népek összefogásának szükségességét propagálta Törökországtól és Azerbajdzsántól egészen Közép-Ázsiáig és Szibériáig, amit Moszkvában nem néztek jó szemmel. Ez hibának is bizonyult, és ma már csak történelem – ismerte el  Dr. Topsakal oroszországi látogatásakor. A pántörök mozgalom jelenleg már csak egyfajta szubkultúra, amelyet      romantikus túlfűtöttség lelkesít. A szélsőjobboldali párt sok választója ezt nehezen tudja elfogadni, és emiatt el is távolodhat az MHP-től. Másfelől ez is mutatja – így Dr. Topsakal – , hogy Bahçeli ennek ellenére milyen komolyan gondolja irányváltását.      

            Bahçelit elsősorban Izrael terjeszkedő politikájától való félelem igazgatja  – állítja az idézett hírportál. Tel-Avivban viszont – ha már Iránt a háborúban tartósan meggyengítették – Törökországot új egzisztenciális fenyegetés képeként  festik fel a falra. Izrael és Törökország eddig közvetlenül Szíriában került szembe egymással. Az izraeli légierő 2025 márciusában és áprilisában bombázta azokat az ottani támaszpontokat,  amelyeket Ankara török vadászbombázok állomásoztatására szemelt ki. Emellett Tel-Aviv és Ankara Bassár al-Aszad 2024-ben bekövetkezett bukása óta vetélkedik azért, hogy melyikük gyakorolhat hatékonyabb befolyást az észak-szíriai kurdokra. Izrael már évek óta erősíti kapcsolatát az iraki kurdokkal is. Ez a törekvés főleg Devlet Bahçeli aggasztotta amiatt, hogy Tel-Aviv ezt a közösséget a szíriai kurdokkal és a PKK-val együtt törökellenes politikájának szolgálatába állíthatja.

            Mindezekkel a háttérben egyáltalán  nem tűnik olybá, hogy Törökország – Devlet Bahçeli nagy politikai hatása ellenére – Oroszország befolyási övezetébe kerülne. Ankara politikáját pillanatnyilag az határozza meg, hogy Erdoǧan jó viszonyt ápol Donald Trumppal.  Erdoǧan elítéli Netanjahut, mert Izrael Gáza után módszeresen rombolja Dél-Libanont, de egyetlenegy kritikai szót sem ejt az Egyesült Államok elnökének címezve. Másfelől Trump, aki heves retorikai támadást intézett Pedro Sánchez spanyol kormányfő ellen, amiért lezárta Spanyolország légiterét Irán elleni amerikai légitámadások elől, egyszerűen hallgat arról, hogy Erdoǧan pontosan ugyanezt teszi a török légtérrel.

            A török lakosság körében – írja a hírportál – forr a harag. Izrael április 29-én és 30-án – feltételezhetően a nemzetközi jog megsértésével – nemzetközi vizeken elfogta a Szumud Flottilla 175 aktivistáját, közöttük számos török állampolgárt, akik segélyszállítmányt akartak eljuttatni Gázába. A szumud arab szó, jelentése állhatatosság, kitartás. A Trump elnök által alapított Béketanács Gázáért nevű szervezet azonban, amely a “gázai rendezés” jelszavát írta zászlójára, úgy ítélte meg, hogy Izrael videókon is látható durva beavatkozása igazolható. Ezért a hajóraj legénységének vállalkozását el is marasztalta, s “a közösségi médiákban történő hiú önreklámozásnak” nevezte.

            Ettől még magasabbra csaptak a felháborodás hullámai. Még inkább attól, hogy  köztudottá vált: Törökország is tagja a Trump-féle béketanácsnak…Politika megfigyelők úgy látják , hogy ezek után az elégedetlenség további erős megnyilvánulásai várhatók. Török közvélemény-kutatók felmérései szerint ugyanis arra a kérdésre, hogy a lakosság  kit és mit tart hazája szempontjából a legnagyobb fenyegetésnek, a válaszok  alapján már évek óta nagy különbséggel Izrael és az Egyesült Államok vezeti a sort…

Flesch István – Türkinfo