Tarık Demirkan: „Ne szégyellje, Fenség!”

A rettegett despota, II. Abdülhamid török szultán fia, az 1878-ban Isztambulban született Mehmed Abdülkadir Efendi alighanem az egyik legszínesebb figura volt az 1924-ben Törökországból száműzött Oszmán-ház tagjai között. Apja uralkodása idején a lázadó természete okán sűrűn összetűzésbe került a palotával, a száműzetés éveiben pedig – miután népes családjával Magyarországon telepedett le – hamarosan a pesti sajtó érdeklődésének a középpontjába került. A fővárosi éjszakai élet botrányhőseként megélt kalandjaival, a keleti típusú, poligám életmódjával gyorsan magára vonta a figyelmet. A féktelen dorbézolásai csakhamar minden vagyonát felemésztették, és a súlyosan eladósodott herceg egy időre még kávéházi muzsikusnak is felcsapott. Mindössze pár év után két felesége is elvált tőle, mígnem a harmadik asszonnyal együtt – részben a hitelezői elől szökve – elköltözött Bulgáriába. Nemsokára a harmadik, leghűségesebb feleség is elhagyta, majd a németeknek való kémkedéssel megvádolt, szerencsétlen sorsú herceg 1944-ben egy bombázás során életét vesztette Szófiában.
Tarık Demirkan színes életrajzi könyve a korabeli magyar sajtó cikkeiből bőven idézve eleveníti fel a Budapesten menedékre lelt török herceg kalandos magyarországi éveit, izgalmas betekintést adva az első világháború utáni magyar társadalomnak a többnejűséggel, az isztambuli szultáni szerájjal kapcsolatos hiedelmeibe, gondolkodásmódjába, rövid kitéréssel a 20. század eleji keleti és nyugati társadalmi szokások, a török és a magyar női jogok közötti eltérések és hasonlóságok mibenlétére is.

„Miután megérkeztek a magyar fővárosba, Abdülkadir Efendi és a három felesége, Mislimelek, Macide és Meziyet, továbbá a négy gyerek meg a szolgálók alkotta népes kísérete, rögtön beköltöztek az elegáns belvárosi szállodákba. Úgy tűnt, a kimerítően hosszú utazással együtt búcsút inthettek annak a szorongásnak is, mely a nemrég még az oszmánokkal hadakozó, mindenütt a háború hegeit viselő ellenséges balkáni országokon áthaladó vonatútjukat végigkísérte. Budapestre megérkezni olyan volt, akár egy új időszámítás kezdete, mikor a fenyegető isztambuli légkört maguk mögött hagyva végre fellélegezhettek, és nekiállhattak új terveket kovácsolni a jövőre. Bizakodón néztek az új élet elé, ám ekkor még nem sejtették, hamarosan súlyos anyagi gondok zúdulnak rájuk, és a saját hazájukban megszokottnak számító többnejűségre épülő családmodelljük számtalan nehézséggel szembesíti majd őket az európai életvitelű magyar társadalomban.”

Türkinfo Alapítvány, Budapest, 2026

260 oldal · puhatáblás · ISBN: 9786150242606 · Fordította: Pál Laura

Ára: 3.900 ft.

Rendelés: info@turkinfo.hu

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here