Vasárnapi utazások: Keresztény hit és templomok Izmirben – 1

A hatnapos munkahét megszokott Törökországban. Marad tehát számunkra a vasárnap, amikor barangolhatunk. Természetesen ez nem jelent száz kilométeres utazásokat. Szerencsére pár órás távolságokat bejárva is ezer meg ezer lehetőség van arra, hogy szépet, érdekeset fedezzünk fel. Ezeket az élményeket írom meg a Vasárnapi utazások sorozatban. 

Igazán különleges vasárnapi utazásra hívom az olvasókat. Nekem is különleges volt, mert most először utaztam Izmirben idegenvezetővel kísért túrán. Kérdezhetik: ki utazgat a saját lakhelyén idegenvezetővel? Ennek az a magyarázata, hogy szerettem volna Izmir – legkülönbözőbb felekezeteit szolgáló – templomait belülről is meglátogatni.

Hiába járok rendszeresen a városban 20 éve, hiába láttam a templomokat kívülről már ezerszer, még egyetlen egybe sem jutottam be. Ennek részben az az oka, hogy rossz időpontokban jártam ott, és mindig zárva találtam a kaput. Másrészt az is oka lehet, hogy én is szaporítom az egyre növekvő tömeget, akiket úgy hívnak ateisták – mely jelenleg a világon a negyedik legnagyobb csoport a kereszténység, az iszlám és a buddhizmus hívői után -, így nem kerestem a lehetőséget, hogy csatlakozzam valamelyik közösséghez ebben az idegen városban. Azonnal hozzá is kell tennem, hogy ennek ellenére minden vallás történelmi, kulturális és építészeti öröksége vonzó téma számomra. Utazásaim során igyekszem meglátogatni a helyi vallási épületeket – legyen szó zsinagógáról, templomról vagy mecsetről – továbbá érdekel a téma történelmi háttere. Ezért is volt fontos számomra, hogy végre meglátogassam Izmir templomait. Rengeteg meglepetésben volt részem, mert minden egyes kapu és fal mögött csodákra leltünk.

forrás: google map

Izmir történelme bámulatos. Azzal kellene kezdenem, hogy ezt leírom, de ehhez nem elég cikkünk terjedelme, hiszen már az amazonok királynője is innen származik, nem beszélve a hellén, a római és a rumeli időszakról. Most álljon itt csak néhány mondat, közben – ahogy a túrán is történt – a kereszténységre koncentrálok.

Izmir (Szmirna) óriási jelentőséggel bírt a kereszténység hajnalán: itt volt ugyanis a hét gyülekezet egyike abból a korból, amikor János apostol a Jelenések könyvét írta. A város első egyházi vezetője Szent Polikárp (Szmirnai Szent vagy Polükarposz), aki maga is Szent János apostol tanítványa volt. Ráadásul hite miatt vértanúhalált halt 155. február 23-án, amikor a rómaiak kivégezték, így az egyház ma is nagy becsben tartja emlékét.

forrás: wikipedia

Az egyházszakadás után Izmir is a Bizánci Birodalom része lett, de többször „gazdát” cserélt: arabok, szeldzsukok, genovaiak is irányították a várost. Törökök először a 11. század végén kerültek a városba. A 14. század közepén a rodoszi lovagok vették át a város irányítását. 1442-ben lett az Oszmán Birodalom része, 1620-ban már a birodalom legfontosabb kereskedelmi központja.

A 19. századtól kezdve nagy számban éltek itt francia, angol, holland és olasz kereskedők – rengeteg ma látható templomot nekik köszönhetünk. 1919. május 15-én a görög hadsereg foglalta el a várost, és ez az időszak egészen 1922. szeptember 9-ig tart, melynek évfordulóját – a felszabadulás ünnepeként – minden évben megünnepel a város lakossága.

Az, hogy ezen a túrán nem látogathatunk meg még több templomot, a felszabadítás utáni napokban tomboló tűzvésznek tudható be, amikor szinte a teljes városközpont, mintegy 20.000 ház és egyéb épület pusztult el. Izmir önkormányzatának oldalán fellelt lista alapján 17 templom égett le a tűzvészben, így például nem láthatjuk már a gyönyörűséges ortodox templomot, a Szent Fotinit, mely teljesen a tűz martaléka lett.

forrás: wikipedia

Az 1893-as oszmán népszámlás idején Aydın körzet, melyhez Izmir is tartozott teljes lakossága 1.410.000, ebből 1.119.000 muszlim, 197.000 rumeli (akik jellemzően ortodox vallásúak) 14.000 örmény (szintén jellemzően ortodoxok) és 22.000 zsidó.

A legutolsó népességadatok szerint 4.320.519 Izmir lakosainak száma, és szinte teljes egészében muszlim vallásúak élnek a városban. Elenyésző kisebbségben vannak az egyéb vallásúak (zsidó: 1300, katolikus: 1500 – főleg külföldiek, rumeli ortodoxok: 35-40 ember, a baptisták – főleg irániak, és nagyon kis számban vannak jelen a Jehova Tanúi és a mormon gyülekezet tagjai). Ennek ellenére a város életének aktív részei hagyományaikkal, templomaikkal, ünnepeikkel, fesztiváljaikkal. Nincs izmiri, akinek ne lenne iskolatársa vagy barátja a zsidó közösség vagy az ún. levantenek (jellemzően olasz bevándorló kereskedők) köréből.

Most nézzük meg Izmir város kerületeit a templomok elhelyezkedése szerint. A fenti térképen is érzékelhető, hogy Asancakban található a legtöbb templom. Ennek egyszerű oka van: itt van a kikötő (liman), az egykori vámkezelési központ (Pasaport) és két vasútállomás (ma Basmane működik, Alsancak már metrómegálló), mely a kereskedelem történelmi központja, és ahogyan fent említettük a kereskedők jellemzően külföldiek voltak. Ezek a külföldi nemzetek természetesen megépítették saját hitük szerinti egyházi épületeiket.

Ugyanezen külföldiek a városon kívül szerettek lakni: Karşıyaka kertes villáiban, Bayraklı tiszta levegőjű, öbölre néző hegyoldalain, Bornova szőlős ültetvényei között, Buca kertjeiben. Ezekben a kerületekben szintén megtalálható néhány templom.

Engedjék meg, hogy itt ragadjam meg az alkalmat egy könyv ajánlására! Aki csak egy kicsit is kíváncsi Izmir multikulturális életére a 18-19. század fordulóján, arra hogyan éltek együtt görögök–törökök–örmények, és hogyan élték meg a lakosságcserét a görögök, az olvassa el – a világszerte népszerű, azonban Törökországban betiltott – Mara Meimaridi: A szmirnai boszorkányok című könyvét. Letehetetlen regény, amiből ezeket a fent említett és jól elkülönült kerületeket, illetve az ott élők életét részletesen megismerhetjük.

Kicsit hosszúra sikeredett – ám szükséges – bevezető után induljunk, és vágjunk bele végre a túrába! A templomok nevét törökül adom meg, hogy részletes kutatás során Önök is megtalálják.

Sent Helen Katolik Kilisesi – Karşıyaka

Itt már többször jártam, hiszen a kerületünkben van, és a Kilise sokak (Templom utca) köztér neve gyanús volt, hogy itt találok majd valamit, de sajnos eddig csak a kerítsen át kukucskálva láttam.

Csinos kert közepén áll a homokkőből épült templom, melynek terveit 1890-ben az a Raymond Pere francia tervező készítette, akinek az izmiri óratornyot és számtalan más, ma is álló épületet is köszönhet a város.

A templom 1904-től szolgálta közösségét, főleg holland származásúakat. Ma a gyülekezet már kis létszámú, de esküvőket és temetéseket is tartanak. Belül szobrokat (Szent József, Szent Polikárp, Szent Ferenc, Szent Antal, Szent Ilona és Szent Konstantin), illetve Jézus életét ábrázoló festményeket láthatunk. Fent, a régen nők számára elkülönített emelvényen, csodaszép orgona kapott helyet. Időnként koncertet is adnak itt.

Javaslom, hogy járják be virtuálisan a kertet és a templombelsőt ezen a 360 fokos látványképen, mert páratlan élményben lehet részük.

Saint Antoine Katolik Kilisesi – Bayraklı

Rögtön a szomszédos kerületbe indulunk tovább. Erről a templomról is hallottam már, de annak ellenére nem láttam, hogy a szomszédos utcában barangoltam már az itt található nagyon régi, két emeletes, egykori villaként szolgáló házak felkutatása miatt. Nem csodálkozom, hogy nem láttam, annyira beolvad a sűrűn beépített kerület házai közé.

A területet 1898-ban adta a szultán ajándékba egy görög ortodoxnak, aki ezen a szép zöld hegyen, ami alatt az izmiri öböl terül el, egy falut akart alapítani. Itt jegyezném meg – mely majd minden templomban tett látogatás alkalmával elhangzott –, hogy az éppen trónon lévő szultán engedélye volt szükséges egy-egy új egyházközösség alapításához vagy templom építéséhez. Itt ennek emlékére egy festményt is láthatunk a falon.

Az izmiri katolikus családok először nyaralókat építettek a területen, majd ingyen telkekkel idecsalogattak további katolikusokat, örményeket, ortodoxokat és muszlimokat. 1901-ben kaptak püspöki engedélyt, hogy kapucinus rendi kolostort és templomot építsenek. Az első istentiszteletet 30 fő részvételével az első pap, Mattesich házában tartották. 1902. július 14-én letették az alapkövet. Akkor 300 katolikus család élt itt. Sajnos mire elkészült, és 1922. augusztus 13-án megtarthatták az első misét, új történelmi szelek kezdtek fújni. Évtizedekkel később egy nagy földrengésben egyik tornyát is elvesztette.

forrás: anadolukatolikkilisesi.org

Manapság alig 10-20 ember alkotja a gyülekezetet. De a nagyon szépen felújított épületet érdemes meglátogatni.

Belépve a hátsó kapun egy kertbe érkezünk, egy csodálatos kis édenkertbe a város közepén, teraszokkal, virágokkal, olajfákkal. A templomba belépve meglepetésként ért a falat borító rengeteg festmény. Minden megszokott „kellék” festményként van itt jelen: az oltár mögötti képen a névadó Szent Antal oszt kenyeret, a tizennégy stáció is egy-egy festmény az oszlopfőkön. A minket körbevezető gondnok – egy olasz úriember – azt mesélte, hogy ezeket a képeket az itt élő szeretetesek saját kezükkel festették.

A látogatás egy komikus epizódját mesélem még el: miközben beszélgettünk kísérőnk telefonja megcsörrent, csengőhangja pedig a következő volt: „Halleluja! Halleluja!”. Csoportunk tini tagjai fulladoztak a néma nevetéstől.

Amennyiben szeretnének a templomban egy virtuális sétát tenni, megtehetik ezen az oldalon.

A túra során összesen nyolc templomot látogattam meg, de úgy gondoljuk, egyetlen cikkbe sűrítve a látottakat és az információkat, túl sok lenne egy olvasásra. Emiatt cikkünk három részben jelenik meg, és a következő két vasárnapon lesz olvasható a folytatás. Örömmel vennénk, ha visszatérnének, és továbbolvasnák az izmiri templomok történeteit.

 Erdem Éva- Türkinfo