„Törökké lett magyarok” a szabadságharc után

1956. október 23-án délután a lengyelországi eseményekkel kapcsolatban előző este meghirdetett budapesti szimpátiatüntetés részben a Petőfi-szobortól, részben a Műegyetemtől érkező több tízezer résztvevője a budai Bem téren, a Bem-szobornál egyesült. Bem személyében a tömeg a lengyel és a magyar oroszellenes küzdelem egyik vezetőjét ünnepelte.

Istók János szobrász Bemje 1934 óta áll a téren, hősies pózban, jobbja felkötve, baljával a távolba mutat. A talapzaton olvasható felirat (Piski / A hidat visszafoglalom / vagy elesem; Előre magyar / Ha nincs híd, nincs haza) a híres csatára utal. Miközben a tábornok a magyar szabadságharc panteonjában foglalt és foglal helyet, nevét pedig szinte minden magyar ismerte és ismeri, aligha lehetett sok tüntető, és aligha akad a szoborhoz minden március 15-én ma is elvitt iskolások között, aki tudná, ami szakmai körökben természetesen ismert tény, hogy a szabadságharc legendás parancsnoka 1850-ben Murad pasaként, körülmetélt muzulmánként és az Oszmán Birodalom tisztjeként hunyt el.

A XIX. század a „renegát” új típusát teremtette meg, azt a romantikust, aki a szívének kedves ügyért kész volt akár meghalni is. A leghíresebb képviselője természetesen Lord Byron. A romantikus nacionalizmus árja azonban nem mindig fordult az Oszmán Birodalom ellen. A „népek tavasza” után lengyelek, magyarok, olaszok és mások sokasága talált menedéket az osztrák vagy az orosz ellenség (vagy mindkettő) elől oszmán területen az 1830–50-es években, ami némileg kínos helyzetbe hozta az oszmán elitet.

Az Oszmán Birodalom éppen olyan legitimista monarchia volt, mint a Habsburgok Ausztriája vagy a Romanovok Oroszországa. Nyilván nem különösebben rokonszenveztek a nacionalista szeparatistákkal, akiknek tevékenysége nekik ugyanannyit árthatott, mint Ausztriának és Oroszországnak, ha ugyan nem többet, hiszen gyengébbek voltak. Ám éppen ez a gyengeség csábította őket arra, hogy befogadják a jövevényeket, akiknek többsége képzett, nagy szaktudású katona volt. Egy török történész egyenesen „a gondviselés küldte, égből pottyant képzett kádereknek” nevezi őket. Az „ellenségem ellensége a barátom” elve mint modus operandi azonban súlyos diplomáciai válságokba sodorhatta és sodorta is a Fényes Portát, mivel Ausztria és Oroszország követelte a „lázadók” kiszolgáltatását, hogy mint árulókat bíróság elé állítsák őket. A helyzetet az is bonyolította, hogy a Porta és Ausztria, illetve Oroszország közötti érvényes kiadatási szerződés előírta a menekültek kölcsönös visszafordítását.

 Ugyanakkor az oszmán állam a tanzimát reformokat követően egyebek között arra törekedett, hogy a „civilizált hatalmak” egyikének tekintsék, és mi kínált volna erre kedvezőbb lehetőséget, mint hogy kiterjessze nagylelkű védelmét azokra a romantikus menekültekre, akiket történetesen általános népszerűség övezett abban a két hatalmasabb államban, ti. Nagy-Britanniában és Franciaországban, amelyek jóindulatára a Porta igencsak rászorult. Mindezzel a legkevésbé sem állítjuk, hogy nem éreztek valódi részvétet a menekültek iránt, vagy ne lett volna meg bennük a noblesse oblige parancsán alapuló szándék a védelmükre, amelyet a régi oszmán szokás is erősített – hiszen az Oszmán Birodalom már Rákóczi Ferencnek is haláláig menedéket nyújtott.

Ahmet Cevdet pasa, a híres konzervatív jogász egy surát idézett a Koránból, hogy igazolja az oszmán nagyvezír, Musztafa Resid pasa döntését, miszerint nem adja át a magyarokat ellenségeiknek:

„A magyarok arra kényszerültek, hogy oszmán területen keressenek menedéket. Az osztrákok és az oroszok kiadatásukat követelték. Sok magas állású személy tartott attól, hogy kihívja e két szomszédos nagyhatalom haragját. […] Resid pasa, tartva magát a Korán parancsához (wa in ahadan men al moshrekin istijaraka faajerh – »ha egy hitetlen [mushrikin] menedékért folyamodik hozzád, nyújts neki menedéket«), állhatatosan ragaszkodott azon elhatározásához, hogy megvédi és oltalmába veszi a menekülteket, amivel kivívta az európaiak és az amerikaiak csodálatát és nagyrabecsülését az iszlám nemzet iránt.”

Folytatás >>>