Szalay-Bobrovniczky Kristóf: Törökország fontos stratégiai partnere Magyarországnak

Kép forrása: facecbook

A tárcavezetők katonai együttműködési szándéknyilatkozatot írtak alá, amely a két ország jövőbeni katonai együttműködésének jogi alapját teremti meg.

Magyarország és Törökország több területen is fontos partner és szövetséges, legyen szó a kereskedelemről, gazdaságról, kultúráról, vagy a védelmi kérdésekről – jelentette ki Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter Ankarában, miután hétfőn tárgyalt Hulusi Akar török védelmi miniszterrel.

A Szalay-Bobrovniczky Kristóf törökországi látogatásán elhangzottakról a Honvédelmi Minisztérium (HM) tájékoztatott.

Közleményükben azt írták, Szalay-Bobrovniczky Kristóf kiemelte, a két ország magas szintű kapcsolatai rendszeresek és a kölcsönös bizalmon alapulnak.

Hozzátették, a miniszter szerint az ukrajnai háborúval kapcsolatban mindkét ország a békét szorgalmazó álláspontjáról ismert és minden lehetséges alkalommal – így Ankarában is – szorgalmazzák a tűzszünetet és a béketárgyalások azonnal mi megkezdését.

„Ebben egyetértünk török barátainkkal, és nagyra értékeljük azokat az erőfeszítéseket, amelyet a béke érdekében tesznek, akár közvetítőként is a harcoló felek között” – idézték a magyar honvédelmi minisztert.

Közölték azt is, Szalay-Bobrovniczky Kristóf rámutatott, Törökország is nyújt humanitárius segítséget, Magyarország pedig történetének legnagyobb humanitárius programjában segíti Ukrajnát és a háború elől menekülőket.

Szalay-Bobrovniczky Kristóf a közlemény szerint kiemelte, egyetértettek a török védelmi miniszterrel abban, hogy a háború mellett figyelmet kell fordítani „a NATO 360 fokos, vagyis minden oldalról érkező fenyegetettségére”. Törökország élen jár a terrorizmus elleni küzdelemben. Törökország és Magyarország egyaránt elkötelezett és megbecsült tagja a NATO-nak – írták.

Folytatás

Forrás: www.magyarhirlap.hu