Hamza Péterné: Sila – A sors hatalma 1.rész

Narin egy gazdag lány, Boran aga testvére,
Azadnak, a szegény fiúnak a szerelme.
Nem lehetséges így hivatalos lánykérés,
Közös létükhöz lehetőség csak a szökés.

Próbálnak ők az éj leple alatt megszökni,
De Boran aga éber, nyomukat követi.
Boran emberei utasításra várnak:
Mi legyen? Mi felel meg a klán hagyománynak?

„A szerelmünk sokkal erősebb a halálnál”
Mondja Narin, ez az aga szívébe talál.
Vérbosszút nem akar Boran a szökés miatt,
A klán törvénye szerint egy megoldás maradt.

Másként mindkettőjüket meg kellene ölni,
Nem lehet Narinhoz így lánykérőbe jönni.
A higgadt, megfontolt, okos, fiatal aga,
A „leckét”, elsősorban magának feladta.

Csak úgy lehetséges egy megoldást találni,
Azad lánytestvérével szükséges cserélni,
Narinért cserébe, feleségként ő jöjjön,
Szükséges ez a klánnál: Boran is nősüljön!

Hisz Borán családjában nincs más nőtlen férfi,
Ily módon lehet a vérontást elkerülni.
Tekintélyt veszít az aga a klánnál másként,
Nem veszítheti el húsz ezer fős tömegét.

Családjáért, népéért beadja derekát,
Dupla esküvő! Nincs mit tennie, legyen hát’!
Csak tizenkettő éves Azad lánytestvére,
Mindegy is. Régóta nagy Boran letörtsége.

Agánk szomorú Yezda volt szerelme okán,
Akit elvesztett fiatalsága hajnalán.
Sokáig nem is tud gondolni semmi másra,
A nőt, a szerelmet, mindig csak benne látta.

Azad apjának, Celilnek jön’ egy ötlete,
Sila, ő tizennyolc, a legnagyobb gyermeke.
Isztambulból őt hamarosan haza kell hozni,
Boranhoz feleségül őt kell hozzáadni.

Sila vér szerinti, gyönyörű fiatal lány,
Egy isztambuli család örökbe fogadván’.
Luxus körülmények között éli életét,
Nincs gondja, baja, körülveszi őt a jólét.

Silat három éves korban örökbe adták,
Szegény szülei pénzért őt ekkor eladták.
Egy testvér halála után más’ már nem halhat,
Ilyenkor a szülök szíve, meg is „szakadhat”.

Erkán a fogadott apa, pénzért cserébe,
Celilnek, az apának hallgatását kérte.
Bedar, ő a vér szerinti anya és Sila,
Úgy tudják, régen halottak egymás számára.

Silának ma is fájó örökbe adása,
Elevenen emlékszik az elszakadásra.
Celil és testvére: Azad, híreket hoznak,
Az igazi családról, kik Mardinban laknak.

Beteg az édesanya, várja haza lányát,
Még vele itt, az életben, a találkozást.
„Halálos” betegségből kigyógyulhat valaki?
Legnagyobbik lányát milyen titok övezi?

Útra kelnek tehát Isztambulból Mardinba,
Celil, Azad, Sila és a fogadott apa.
Készül már gondolatban a nagy napra Sila,
Nosztalgia, emlékek, mind úrrá lesz rajta.

Boran agát csak a galambjai nyugtatják,
Csak ők azok, akik csillapítják magányát.
Volt szerelmére gondol, itt a galambházban,
Yezda halála miatt ott ragadt, a múltban.

Pedig a feleség majd Celil nagyobb lánya,
Isztambulból jön, nőül az aga számára.
Izgalomról, várakozásról, vágyról szó sincs,
Magát is bünteti, boldogság nála még nincs.

Boran, ki itt Mardinban élet, halál ura,
Ezen a napon kilovagol a határba.
Rózsákat gyűjt volt kedvesének emlékére,
Halálának fordulója’ tiszteletére.

A pusztában egy kútnál, Sila vizet venne,
És rászegeződik egy férfi tekintete.
Sila még nem sejti, jövendőbelije ő,
Ahogy Boran sem, ő a neki ígért, a Nő.

Egy szál vörös rózsa, ez emlék a férfitől,
Mit Boran átnyújt Silanak, figyelmességből.
A most még szűkszavú, szép tekintetű aga,
Felfigyel már a szimpatikus, helyes lányra.

A tekintet marad, elhalad az autó,
Visszatérő kép később is e találkozó.
A rózsa is majd később préselésre kerül,
Első mardini emlék, a helyes férfitől.

„Lehet, hogy különleges okkal szedte őket.
Vagy a feleségének, vagy a szerelmének.
Errefelé a férfiak szenvedélyesek.”
S bizony e rózsa éke lesz egy szép könyvnek.

Találkozik igazi családjával Sila,
Nem is sejtheti még, miért hozták őt haza.
Egy telefon innen, oda Nese anyának,
„Rövid” ideje lesz csak a „kiruccanásnak”.

Sila nagyon szép leány, de „túl nagy az arca”?!.
Talán Isztambul, a nagyváros ennek oka.
Gyermekkorban is már szerette a lovakat,
Játékok helyett, velük beszélgetett sokat.

Leplezett örömöt rejt Boran aga arca,
Mikor Narin Silaról felvilágosítja,
Nem más, ő Sila, mint az aga választottja,
Aki persze ezt még álmából sem tudhatja,

Nem is olyan könnyű ezt megvalósítani,
Ily’ kényszert egyáltalán lehet elfogadni?
Ősi törvényt nem ismerve, ez kegyetlenség,
Hogy férjeinket ne mi válasszuk? Ez kérdés?

„Mindent a maga idejében” Celil szerint,
Mikor az idő másik esküvő felé int.
Amikor Erkan már elmegy, a lány itt marad,
Telefon a vízbe, megszűnik a kapcsolat.

A rózsákat beleszórja Boran a vízbe,
Yezda volt kedvese, szerelme emlékére.
„Víz alatt a halál és az élet” mondja ő,
„A szívem egyre fagyosabb, mint a levegő.”

Nagy a szomorúság mind a kettő oldalon,
Sila most még azért a gondtalan hajadon.
Isztambuli barátjára gondol többször is,
Gyermekkora az, ami felelevenedik.

Boran a volt szerelme után vágyakozik,
Szomorúan látogatja a galambjait.
Minden áldott nap kedvetlen, meghal egy kicsit,
Erőt kell gyűjtenie, tudja teendőit.

Erkan papa halaszthatatlan tárgyalásai,
Haza szólítják őt. Azon nyomban kell menni!
Sila pár napra még itt, maradni szeretne,
Hogy az igazi családját még megismerje.

Boran aga lóval, egy városnéző sétán,
Összeütközik Silaval, szinte a járdán.
Elmaradt bocsánatkérés, Sila nem érti,
Az aga nem teszi. Előírás, törvényi!

Sila nyaklánca leesik, lehull a földre,
Boran aga most nem rest, és lehajol érte.
Kedvenc galambjának a fülbevalós éke,
Lesz e lánc másodikként Silatól emlékbe.

Narin, Silanak a csillagok alatt mesél,
Szökésük éjjele Azaddal életre kél’,
Silából előtörnek a régi emlékek,
S együtt ezekkel az itteni szépségek.

Sila nem érti a mardini szokásokat,
Furcsának, érthetetlennek tartja azokat.
„Ha nem tartjuk, lemondunk a szokásainkról,
akkor ez esetben lemondunk önmagunkról”.

Elérkezett a kettős esküvő nagy napja.
Sila, hogy ő az egyik fél, ezt még nem tudja.
Sila naivan, tetszőn, ős szokásnak hitte,
A ruhát és a fátylat is kedvvel felvette.

Narin és Sila boldogan, lóháton ülve,
Az esküvői menettel, szépen karöltve,
Bevonulnak a kettős esküvő helyére,
Sila Boran által a lóról lesegítve.

A hagyomány szerint Silat itt táncra kérik,
Nem sejtve még, hogy „merénylet ellene érik”,
Sila és Bora tánca érzelmes és tetsző,
Borán számára is kedves, érző és meglepő.

Árad már a szerelem, kettőjük táncából,
A szokás törvénye, mint egy szonáta „átszól”.
Dallamában lüktetés, a hold ragyogása,
mint fénylő csillagok játékának varázsa.

Tánc után jön a „fekete-leves” Silanak,
Mindenképp igent mondani, Boran agának.
Feleségül kell mennie hozzá, itt nyomban,
Törvény szerint, nincs más lehetőség e honban.

Azad Silát fegyverrel végig kényszeríti,
Sila kénytelen mint feleség aláírni.
Az anyakönyvet Boran is már aláírta,
Nem sejtve, hogy Sila-n a fegyver hatása.

Silanak másodszor is testvért kell menteni,
Emiatt kell Bora agához nőül menni.
Azad és Narin másképp halottak lennének,
Sila házassága mentheti meg őket.

A tánc élmény megmarad, szétterül palástja,
Ám a beteljesülés még várat magára!
Fegyverropogások kísérik az esküvőt,
Boldoggá tudja tenni e szép pár a jövőt?

(Hamza Péterné 2019.02.20.)

A verset a szerző bocsájtotta rendelkezésünkre.


LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here