![Türkinfo](https://turkinfo.hu/wp-content/uploads/2018/06/turkinfo_10.3.png "Türkinfo - \")
A reneszánsz kori Kelet-Európa (ezen belül a frontországgá váló Magyarország) irodalmának török-képe (miként az oszmánok keresztény-képe is) természetesen ellenségkép.[3] Ez a kép azonban, miközben szemléljük, folyton változik. Változik, mivel a kutatás új eredményei szüntelenül átrajzolják a képet,[4] és változik azért is, mert mi magunk, a kép nézői is változunk, és folytonosan váltogatjuk nézőpontunkat. Ez az esszé néhány jellegzetesen ellentmondásos „török” portrét szeretne bemutatni a 16. század magyar irodalmának tükrében. Az arcképek szimbolikus alakokat ábrázolnak, afféle színházi maszkokat. A Hős, az Antikrisztus, a Nagy Török, a Jó Török, az oszmánokról alkotott évszázados (hol pozitív, hol negatív) sztereotípiák világából lépnek elénk. Reneszánsz írók, költők, humanisták és papok hívták életre ezeket a karaktereket, igyekezve hitelessé és valószerűvé tenni létezésüket. Látni fogjuk azonban, hogy a hétköznapi ember élete − miként ez lenni szokott −, nehezen szorítható be ezekbe a skatulyákba.
Az események színhelye a török kori Magyarország, de a szereplők egyáltalán nem csupán törökök és magyarok. Görögök, zsidók, németek, olaszok, flamandok, lengyelek, horvátok is feltűnnek a sorban − megannyi nyelv, vallás és náció tagjai, akik sokkal jobban és közelebbről ismerték egymást, mint azt gondolnánk.
Sárkányölők a határon innen és túl
Kevés szimbólum fejezi ki tömörebben a muzulmán és a keresztény világ sok évszázados küzdelmét, mint a sárkányölő Szent György alakja.[5] A népszerű katonaszent tisztelete védelmet ígért és az összetartozás tudatát erősítette mindazon keleti és nyugati keresztény népek közt, amelyeket az iszlám terjeszkedése fenyegetett. Az oszmánoktól elszenvedett katasztrofális nikápolyi vereség (1396) után Luxemburgi Zsigmond magyar király is ebben a szellemben alapította meg 1408-ban a Sárkány Rendet (Societas Draconistarum). A rend lovagjai a középkori Szent György Lovagrend mintájára, a sárkányölő szent példáját követve felesküdtek az „ős sárkány”, vagyis az iszlám elleni küzdelemre.[6]
Ám kevés keresztény tudta azt, hogy Szent Györgyöt a muzulmánok is kitüntetett tisztelettel övezik. Ogier Ghiselin de Busbecq (1522–1592) flamand diplomata híres Török leveleiben leírja, hogy amikor 1555-ben a törökországi Amasiába érkezett, a helyi dervisek csodás történeteket meséltek neki egy „Chederle” (vagyis al-Khiḍr) nevű sárkányölő szentről, akit ők Szent Györggyel azonosítottak.[7] A Busbecq által említett muzulmán sárkányölő szent valójában egy keverékalak, aki magába olvasztotta Amasiai Szent Tódor kisázsiai katonaszent kultuszának elemeit. Szent Tódort a kései antikvitás óta tisztelték Amasia környékén.[8] Busbecq beszámolója iszlám szempontból vizsgálva hitelesnek látszik, mivel a muzulmán világban nagy tiszteletnek örvendő misztikus alak, al-Khiḍr kultusza magába olvasztotta az elmúlt évszázadok különféle kultuszait, egyebek közt Illés és Mózes prófétákét, valamint Nagy Sándorét is. Kis-Ázsiában valóban gyakran azonosították Szent Györggyel.
Minden éremnek két oldala van.
A hős
Gül Baba türbéje. Buda, 1543-1548.„Sesini kes! Hunyadi geliyor!” – „Hallgass, Hunyadi jön!” – ilyenformán, a törökverő magyar hős, Hunyadi János nevével fenyegetőzve csitították gyerekeiket a török anyák a 16. században; legalábbis Gárdonyi Géza Egri csillagok című könyve szerint.[9] Tény, hogy amint az Oszmán Birodalom hódító csapatai Európa földjére léptek, és újra meg újra megütköztek a keresztényekkel, mindkét fél megismerte, félte, rettegte – egyszersmind becsülte egymás hőseit. Az albán Kasztrióta György, vagyis Szkander bég (1405–1468),[10] a magyar Hunyadi János (délszláv nevén Sibinjanin Janko),[11] valamint az egyszerre magyar és horvát szigeti Zrínyi Miklós[12] hőstetteit már saját korukban Európa-szerte számos latin és anyanyelvű irodalmi alkotásban megörökítették, és alakjaik tovább éltek a balkáni népek folklórjában.[13] Sok tekintetben a keresztény alkotásokhoz hasonló modorban énekeltek az oszmán hitharcosok (gazik) bátorságáról az ásiknak nevezett török énekmondók[14] és a díván-költészet mesterei.[15] Az állítólag 1541-ben, Buda elfoglalásakor elhunyt legendás bektasi dervis, Gül Baba türbéje,[16] valamint a Zrínyi Miklós védte Szigetvár ostromakor meghalt I. Szülejmán szultán szigetvári dzsámija[17] ma is megbecsült török zarándokhely.
Forrás: drot.eu