Nagy pofont kaptak Erdogan tervei

8638849_ac36d2307bebebdef207d78bbd1463f6_wmA vasárnapi török parlamenti választásokkal szertefoszlani látszanak az erős elnöki rendszer kiépítésében gondolkozó, tavaly a miniszterelnöki széket az államfőire cserélő Recep Tayyip Erdogan elnök tervei, az Igazság és Fejlődés Pártja (AKP) ugyanis nyert ugyan, de 2002 óta először még az abszolút többségét is elbukta, és egy koalíciós kormányt sem lesz könnyű kiharcolnia. Nem kis pofon ez a kampány élére álló, de az országot már végletesen megosztó Erdogannak, aki minden egyes kampányt sikerrel zárt, mióta 1994-ben először választották meg Isztambul polgármesterének.
A 86 százalékos részvétellel megtartott választáson rekordszámú, 96 nő jutott be a török parlamentbe, megválasztották Törökország első roma és jazidi, valamint az első nyíltan meleg képviselőt is. A választás legnagyobb nyertese a kurd alapokon széles rétegek felé nyitó HDP párt, ami a 10 százalékos parlamenti küszöb megugrásával berobbant a török politikába.

A többségüket is elbukták

„A választás győztese megint az AKP, ehhez nem fér kétség” – mondta Ahmet Davutoglu török miniszterelnök, aki szerint továbbra is a pártjuk marad Törökország gerincoszlopa. A párt hívei mégsem ünnepeltek kitörő örömmel vasárnap este, miután a rekordnak számító, 2011-es 50 százalék után az AKP ezúttal csak 41 százalékot ért el, és ezzel 13 éve először elvesztette abszolút többségét a török parlamentben. Az eddigi 311 helyett várhatóan csak 258 képviselőjük lesz az 550 fős nemzetgyűlésben, ami messze elmarad az elnöki rendszer bevezetésének egyáltalán napirendre tűzéséhez szükséges többségtől.

z AKP visszaesésének legfontosabb okai között szerepelt az Economist szerint a lassuló gazdasági növekedés, Erdogan rendszerének egyre erősödő autokratikus vonásai, és a HDP kurd párt sikere. A korrupció, az elmúlt idők sorozatos botrányai is számíthattak, a törökök egy részének pedig az sem tetszik, hogy Erdogan már nem az a mérsékelt iszlamista, aki a 2000-es évek elején volt, komoly ideológiai háborúba kezdett a női egyenjogúság ellen. Nagyon úgy tűnik, hogy visszaütött Erdogan túlzott szerepe a parlamenti választási kampányban is: az alkotmány szerint az államfőnek pártsemlegesnek kellene lennie, mégis Erdogan volt az AKP központi arca, ráadásul az elmúlt időszakban kormányüléseket is vezetett, amit az elnökök csak kivételes esetekben tehetnének meg.

A felmérések szerint töretlen a mostani politikai rendszer támogatottsága, még az AKP hívei között sincsenek többségben az Erdogan jogköreinek kibővítését pártolók. Ez azt is jelenti, hogy valójában csak a 367 képviselős kétharmados többséggel tudta volna Erdogan átvinni az akaratát, így ugyanis a nép megkérdezése nélkül is módosíthattak volna az alkotmányon. 330 képviselővel is napirendre lehetett volna tűzni a kérdést, de ebben az esetben referendumot kellett volna kiírni a tervezett átalakításokról, ezt pedig az összes többi párt ellenezte.

Ő lehet a következő Putyin

Minden jel arra utal, hogy a török miniszterelnöknek összejöhet az, ami Robert Ficonak nem: a miniszterelnöki széket elnökire cserélheti, kiterjesztett jogkörökkel. Egy apolitikus professzorral és egy progresszív kurd jelölttel kell megküzdenie vasárnap.

Tovább

„Egyetlen párt sem kormányozhat egyedül” – konstatálta addigi szerepéhez képest visszafogottan nem vasárnap, csak hétfőn a választási eredményeket Erdogan, aki a stabilitást nevezte a legfontosabbnak. Ezzel úgy tűnik, elejét vette azoknak a találgatásoknak, hogy esetleg kisebbségi kormányban gondolkoznának, de koalíciót kötni sem lesz túl egyszerű. A korábban pont a kurdok miatt kitalált, rettentő magas, 10 százalékos parlamenti küszöb ugyanis azt is jelenti, hogy nincsenek olyan kis pártok, akikkel könnyen meg lehetne egyezni egy koalícióról.

Magas volt, de megugrották

A Népi Demokratikus Párt (HDP) szereplése volt ütötte el Erdoganékat a parlamenti többségtől, 13 százalékukkal ugyanis bőven megugrották a szükséges küszöböt, 75-80 képviselőjük lehet majd. A párt 2012-ben a kurdbarát Béke és Demokrácia Párt és néhány kisebb baloldali csoport egyesüléséből jött létre, ilyen formában először indult egyedül választáson. Törökországban 15 millió kurd él, a lakosság nagyjából 18 százaléka, egy részük pedig az AKP-ra szavazott az elmúlt időszakban, többek között még Erdogan tavalyi elnökválasztási győzelmét is részben nekik köszönhette.

Az AKP-ból azóta például a szíriai kurdok felé tanúsított fellépés miatt kiábrándult kurdok mellett is sikerült azonban megszólítania a HDP-nek választókat, például baloldaliakat, és a protestszavazókat. A kampányüzeneteikben az egyenlőségre, a melegjogokra és a környezetvédelmi kérdésekre helyezték a hangsúlyt. Ők indították az egyetlen nyíltan meleg képviselőt, és a többi párthoz képest több nő is jutott be a színeikben a parlamentbe. Társelnöküket, Selahattin Demirtas volt emberi jogi ügyekkel foglalkozó ügyvédet sokan a legkarizmatikusabb politikusnak tartják, aki belépett a török politikába az elmúlt évtizedekben. „Törökország a szakadék széléről táncolt vissza” – zárta ki a koalíció lehetőségét az AKP-val.Az Economist szerint sokan taktikai okokból szavaztak a HDP-ra, hogy így torpedózzák meg Erdogan elnöki reményeit, ha ugyanis 10 százalék alatt marad a párt, akkor akár meglehetett volna az AKP többsége a parlamentben. Ez azzal is járt, hogy a legnagyobb ellenzéki erő, a szekularista Köztársasági Néppárt (CHP) a legutóbbi választáshoz hasonlóan 25 százalékon végzett, noha, előzetesen 30 százalék feletti eredményben is reménykedtek. A párt a sokáig képviselt centrista vonaltól a balközép felé tolódott el a választáson, a gazdaságra koncentrálva próbált szavazatokat szerezni. Habár elemzők egy nagykoalíciót sem tartottak teljesen kizártnak, ennek mégsincs sok esélye.

Az AKP leginkább a harmadik erőként bekerülő, a szavazatok 16,5 százalékát megszerző Nemzeti Cselekvés Pártjával (MHP) számolhat potenciális koalíciós partnerként. A párt elsősorban a kurd konszolidáció azonnali megszakítását támogatóknak szólt. Az MHP áll ideológiailag a legközelebb az AKP-hoz, és ők nem zárkóztak el teljesen a koalíciótól sem, habár vezetőjük, Devlet Bahceli azt is mondta, hogy az eredmény „a vég kezdetét jelenti az AKP-nak.” Az biztos, hogy kizárták, hogy támogassák Erdogan jogköreinek kibővítését, és az Economist szerint azt is feltételül szabhatják, hogy kezdjék újra a 2013-ban korrupciós vádakkal indított eljárásokat volt AKP-s miniszterek ellen, ezek ugyanakkor akár Erdogan családtagjait is érinthetik.

Valahogy lesz

Ugyan elvileg összezárhatna az ellenzék is az AKP-val szemben, azonban az MHP-t és a kurdokat elég komoly nézetkülönbségek választják el egymástól. Az AKP-n belül sincs állítólag egységes álláspont, vannak, akik azt szorgalmazzák, hogy hozzák vissza Abdullah Gül volt államfőt miniszterelnöknek Ahmet Davutoglu helyett. Az biztos, hogy 45 napon belül fel kell állnia egy új kormánynak, különben előrehozott választásokat kell kiírni. Numan Kurtulmus, az egyik miniszterelnök-helyettes ezt sem tartotta kizártnak, azonban nem valószínű, hogy egy új szavazás sok változást hozna az eredményben. A piac mindenesetre nem örült a bizonytalan helyzetnek, az isztambuli tőzsdeindex 8 százalékos mínuszban kezdett reggel, a török líra pedig 5 százalékot zuhant.
Az biztos, hogy akármi is lesz a mostani bizonytalanság vége, koalíció, vagy pedig újabb választás, Erdogan régóta dédelgetett álma most szertefoszlani látszik. Közvetlenül nincs veszélyben uralma, hiszen messze még az újabb elnökválasztás, de ellehetetlenültek az elnöki jogkörök szélesítését célzó törekvései, és a győzelem ellenére két évtized alatt első igazán nagy kudarcát szenvedte el egy választáson.

Merre tart Törökország?

„Többségi demokráciában gondolkodik, ahol az, aki megnyeri a többséget, bármit megtehet. Ez nem liberális demokrácia,hiszen ott a kisebbség érdekeit is tiszteletben tartják.”
„Eleinte reformer demokratának tűnt, nem hiszem, hogy bárki előre látta az autokrata irányba induló folyamatot. A drámai változás 2010 után kezdődött.”
„Ő most saját rendszert épít, eltakarítva mindenkit, aki riválisává válhat.”
„Tartottam attól, hogy nacionalistább, befelé fordulóbb, a szabadságjogokat jobban korlátozó ország lesz, miután ez EU-val való tárgyalások megrekedtek.”

Ezek a szavak mind Recep Tayyip Erdoganról szóltak. A Merre tart Törökország szerzője, az 1991-től 2008-ig Törökországban élt Rainer Hermann nyilatkozta mindezt januárban. Hasonlókat unalomig lehet idézni arról, hogy Erdogan a hatalmát a törvényhozásra kényszeríti rá, nyomást gyakorol a sajtóra, és a fogatlan ellenzék tehetetlen vele szemben. Igyekezett maga alá gyűrni az ügyészséget, az igazságszolgáltatást és az alkotmánybíróságot. (Hogy a cél nem valósult meg teljesen, azt jelzi a grandiózus elnöki palota, amiről a bíróság is kimondta, hogy törvénytelenül épült fel természetvédelmi területen. De ettől még megmarad, Erdogan megüzente az ellenzéknek: ha van hozzá hatalmuk, rombolják le.)

A cikk folytatása>>>

index.hu