Törökország nemzetközi politikai tekintélyének rég nem tapasztalt gyarapodásával, övezetbeli vetélytársai presztízsének pedig érzékeny veszteségével járt Bassár el-Aszad rendszerének váratlan és szinte harc nélküli csendes kimúlása és a kegyetlen rezsim névadójának elmenekülése Moszkvába. Ankara már évekkel ezelőtt biztos érzékkel szemelte ki magának, majd támogatta titokban pénzzel és fegyverrel a számára legreményteljesebbet és a vélhetően legerősebbet a damaszkuszi diktátor megdöntésére felesküdött iszlámista lázadó csoportok közül. És valóban ennek milicistái, a Levantei Felszabadító Szervezet, a HTS fegyveresei bizonyultak a legsikeresebb hódítóknak. A török haderő állítólagos terrorellenes határvédelmi-nemzetbiztonsági indokkal már korábban több helyen benyomult Szíriába, s azóta is megszállva tart főleg kurd területeket. Ezzel szemben Oroszország most aggódhat amiatt, hogy a hozzá sokban kötődő Aszad bukása után egyáltalán megtarthatja-e, és ha igen, milyen áron szíriai légi és haditengerészeti bázisait. Az Egyesült Államok pedig, még Obama elnöksége alatt, ritka politikai gyengeségről árulkodó módon ismételten megkímélte a damaszkuszi rendszert, amikor nem váltotta be azt a többszöri fenyegetését, amely szerint nem fogja eltűrni, ha a polgárháborúban a szír elnök hadai mérges harci gázok bevetésével bizonyítottan átlépik az USA megszabta szigorúan tilalmas vörös vonalat…

            Kérdezhetnénk, hogy végtére is mi volt a titka, de talán még ma is mi lehet a titka akár a jóval erősebb partnerekét vagy szövetségesekét is felülmúló, esetenként sokszorosan túlszárnyaló török politikai előrelátásnak, helyi és általánosabb erőviszonyok között jól eligazító fejlett kombinációs készségnek? Nyilvánvalóan csak az egyik fontos tényező az a nemzetközi összehasonlításban is kimagasló hatékonyságú diplomáciai-titkosszolgálati felkészültség, fegyelmezettség és eredményesség, ami már az oszmán idők óta jellemzi a török kormányzást – szinte Konstantinápolytól Ankaráig… E sorok írója azonban úgy sejti, hogy ezzel összefüggő és majdhogynem vele egyenértékű ok az is, ami általában kívül reked a hívő muzulmán Recep Tayyip Erdoğan államférfiúi képességeit gyakran lebecsülők látómezején, s ezért általuk rendszerint említés nélkül is marad.

            Ez az ok pedig – még ha különösen hangzik is – alighanem az országot több mint két évtizede irányító és szerteágazó tapasztalatokkal rendelkező török politikai vezetőnek a saját általános tehetségében, konkrétan pedig személyzeti vagyis „káderpolitikájában” rejlik – emberismeretében, tehetségfelismerő és -elismerő képességében. Erdoğan mindig tudta a módját, hogy hűséges politikai úti- és harcostársai közül megfelelő időpontban a legkülönbözőbb területeken – a gazdaságban, közigazgatásban, diplomáciában és külpolitikában, de a vallási és tudományos-egyetemi életben is – kiemelje a legígéretesebbeket és legtehetségesebbeket, és vezető posztokra állítsa őket. Mindenkor különleges tehetségekkel vette körül magát, közöttük nyelvzsenikkel. (Ő maga „csak” a török nyelv nagymestere, a Koránnak is kitűnő ismerője, szúráinak pontos idézője, nagyszerű, lebilincselő szónok.) Ritka eset, hogy ennyi kimagasló képességű-tehetségű ember legyen együtt egy időben, egy helyen, azonos célú kormányzati hivatásuk gyakorlása közben – mondhatnánk, lényegében nem is nagyon túlozva. Most pedig az államfő e „tehetséggondozó” politikájának példájaként készítsünk pillanatfelvételt néhány Erdoğan által „kiválasztott és nevelt” rendkívüli egyéniségről.                   

            Mindenekelőtt bemutatunk egy olyan török személyiséget, aki az európai politikusok között egyedülállóan jeleskedett az iszlám tudományok ápolásában is, amiért nemzetközi elismerésként az Oxford University Press kiadója több tanulmányát megjelentetésre méltónak ítélte. E fontos vallástörténeti és -filozófiai írások szerzője napjainkban már politikus tudósként, vagy mondhatnánk úgy is, tudós politikusként ismert. Ő İbrahim Kalın, a Török Köztársaság elnökének egyik legközelebbi bizalmasa, aki egyben évekig szóvivője is volt, újabban pedig az egyre fontosabb és érzékenyebb feladatokkal megbízott MIT, a nemzeti hírszerző testület vezetője. Anyanyelvén kívül beszél arabul, fársziul, angolul és franciául. Szép hangú énekes, előadott kedvenc népdalait gitáron vagy az ősi török pengetős hangszeren, sazon mesterien kíséri. Műsorszámait a YouTube-on milliók követik. Nős, három gyermek apa.

            Az államfő, aki fiatal kora óta szívén viseli mélyen megélt iszlám hitének ügyét, védelmét, biztos szemmel fedezte fel a feltörekvő ifjabb török értelmiség soraiban a munkásságával korán kitűnt iszlámtudóst. Kalın szerény körülmények között élő családja a korábban örmények által is lakott kelet-anatóliai Erzurumból költözött Isztambulba, s ő már ott született 1971-ben. Apja zöldség- és gyümölcstermelőktől gyűjtött össze és szállított be árut piaci kereskedőknek. A jó eszű ifjú a földközi-tengeri Alanyában járt középiskolába, majd felsőfokú tanulmányait az Isztambuli Egyetem történettudományi szakának elvégzésével kezdte meg. Útja innen a Malajziai Nemzetközi Iszlám Egyetemre vezetett, ahol elmélyült az iszlám szellemiségének és nagy civilizációs örökségű filozófiai gondolatvilágának tanulmányozásában. Ám tanulóévei még folytatódtak. A George Washington Egyetem iszlám tanulmányok intézetében doktorátust szerzett. Doktori értekezését az alábbi címen adták ki, többek között Oxfordban is: Tudáselmélet a kései iszlám filozófiában: Lét, értelem és intuíció a 17. századi nagy perzsa síita vallásújító teológus, Szadrá molla értelmezésében. Ez nagyot lendített tudományos pályáján: beválasztották a massachusettsbeli Worcester Szent Kereszt Egyeteme vallástudományi részlegének tantestületébe, majd hazatérve iszlám filozófiát előadó professzorrá nevezték ki a híres arab történészről elnevezett isztambuli Başakşehir kerületi Ibn Haldun Egyetemen.

            Erdoğan korán bizalmába fogadta, egyúttal sorozatosan megbízta színfalak mögötti kényes és sürgető diplomáciai feladatok tűzoltásszerű teljesítésével. Így oroszlánrészt vállalt egy orosz harci repülőgép lelövése nyomán Moszkva és Ankara között támadt súlyos viszály elsimításában, az ukrajnai háborús ellenfelek korai isztambuli találkozójának megszervezésében, hadifogolycserékben, az ukrajnai gabona biztonságos tengeri szállítását szavatoló egyezmény megkötésében. A svéd és finn NATO-csatlakozás ideiglenes török akadályoztatása miatti éles diplomáciai viták és szembenállás megszüntetésében. De fontos szerepe volt még tűzszünet kimunkálásában a polgárháborús Líbiában, valamint más országokban, nem utolsósorban abban, hogy hazája normalizálhatta kapcsolatait közel-keleti országokkal, többek között Izraellel.

            Most, hogy a MIT élén a külügyminiszternek kinevezett Hakan Fidan örökébe lépett, szemlátomást és érzékelhetően erősödött a Török Köztársaság érdekérvényesítő képessége. Ezeken a posztokon egy időben korábban aligha szolgált két ilyen felkészült szellemi kapacitás. A Kalınnál három évvel fiatalabb Fidan szintén a tengerentúlon szerezte első diplomáját a Marylandi Egyetem hallgatójaként, majd Ankara történelmi kerülete, Çankaya Bilkent Egyetemén doktorált. Előtte azonban NATO-összekötő tiszt volt Németországban, s elvégezte a hadsereg elektronikus-távközlési és nyelviskoláját. Kifogástalanul beszél kurdul, arabul, perzsául, angolul és németül. Kurd nyelvtudása magyarázatra szorul: apja ugyanis a hegyvidéki Dersim tartománybeli nemes haszenen kurd törzs ivadéka. Az Akit című napilap a napokban szenzációs tálalásban jelentette: az olvasók az újság mostani írásából értesülhetnek először arról, hogy Hakan Fidan kurd törzse milyen kapcsolatban állt 2. Abdulhamid szultánnal és oszmán rokonaival. A cikk feleleveníti, hogy a haszenen törzs hosszú évek alatt milyen érdemeket szerzett az oszmán uralkodóház hűséges szolgálatában.

            Magának Hakan Fidannak viszont kommentátorok azt tudják be fontos érdeméül, hogy lényegében az ő titkosszolgálati előkészítésében, majd mintegy az ő karmesteri pálcájának intésére indulhattak döntő rohamra, Damaszkusz bevételére a török támogatta Aszad-ellenes felkelők, befejezve a gyűlölt diktatúra megdöntésének művét.

            És persze ma már köztudott, hogy a tervezett kurd–török megbékélés jegyében ő tapogatózott először a PKK irányába, évekig titokban érintkezve a „terrorszervezet” vezetőivel, beleértve a börtönlakó Abdullah Öcalan vezért is. Míglen a tárgyalásos siker kapujában Erdoğan elfogadható magyarázat nélkül és önkényesen el nem vágta az érintkezés fonalát. De most úgy rémlik, hogy talán nem örökre. Mert valami mégiscsak megmozdult a mélyben. A hazaárulásért és terrorizmusért életfogytiglani szabadságvesztésre ítélt „fő terroristának” felajánlották, hogy 26 év után börtönéből szabadon távozhat, ha megtagadja és feloszlatja szervezetét, s ezt a török nagy nemzetgyűlésben közhírré is teszi. Részletekről, feltételekről tárgyalások folynak az ellenzék bevonásával. Íme, új munkahelyén, a Nemzeti Hírszerző Szervezet, a MIT elnöki székében kedvező esetben máris új feladat várhat az államfő bizalmasára, İbrahim Kalınra…

            A Fidan–Kalın kettősön kívül azonban csupán néhány évvel korábban volt már egy hasonlóan fenomenális tehetségű-képességű páros Erdoğan környezetében. Ám ők – baljós figyelmeztetésként – végül merőben más irányra tértek… Ali Babacanról és Ahmet Davutoğluról van szó. Mindketten közel álltak az államfőhöz, hűséges barátjának számítottak, s hívő muzulmánként vele együtt vettek részt a jelenlegi kormánypárt, az Igazság és Fejlődés Pártja, az AKP 2001-es megalapításában. Babacan iparszervező mérnök-közgazdászként évfolyamelsőként végzett az Ankarai Egyetemen, majd az Egyesült Államokban több elit felsőfokú intézményben posztgraduális tanulmányok során bővítette tudását. Otthon gyorsan emelkedett politikai pályáján. Erdoğan kormányaiban volt külügy-, gazdasági miniszter, majd miniszterelnök-helyettes. A hazai közvélemény és a külföldi szakemberek emlékezetében máig úgy él, mint a 2002 és 2012 közötti nagy fellendülés, az akkori „török gazdasági csoda atyja”, akinek irányításával az évi tízszázalékos növekedés áldásos hatással volt a lakosság általános jólétbeli gyarapodására.

            A páros másik tagja, Davutoğlu, közgazdász, politológus, történész, író külügyminiszterként és kormányfőként is szolgálta hazáját. Mint a hagyományosan az anatóliai iszlám vallási központjának számító Konya tartomány szülötte, ő is a muszlim ihletettségű tudomány területéről érkezett a politikába. A Malajziai Nemzetközi Iszlám Egyetemen professzora és mentora volt Ibrahim Kalınnak. Magyarul is olvasható Stratégiai mélység című munkája. Ebben a szerző az oszmán történelem és a birodalmi múlt, majd a felszabadító háború és vezéralakja, Atatürk politikájának és örökségének elemzése alapján igyekszik kijelölni napjaink Törökországának legalkalmasabbnak vélt helyét az ország mind viharosabb környezetében. Kritikusai közül némelyek neki tulajdonítják az „enyhe pániszlám beütéssel árnyalt újoszmán történeti iskola” megteremtését, elismerve mindamellett feltétlen nyugatbarátságát.

            Erdoğannak ez a két őszinte muzulmán híve és harcostársa végül is a társadalmi-kormányzati gyakorlatban tapasztalt egyre sokasodó visszásság láttán szakított egykori példaképével, s neki hátat fordítva külön-külön ellenzéki politikai pártot alapított.    

Babacan Demokrácia és Fellendülés Pártja néven, amelynek mozaikszavas DEVA rövidítése a törökben gyógyírt, orvosságot jelent. Davutoğoglu új szervezetének neve a Jövő Pártja, GP lett. Nyilatkozataikban és programjaikban megállapították, hogy Törökországban jelenleg megsértik az emberi jogokat, korlátozzák a szabadságot, s ezzel akadályozzák a társadalom lélegzetvételét. A DEVA és a GP egybehangzóan kinyilvánította, hogy a jelenleg érvényben lévő elnöki kormányzati rendszerről vissza kívánnak térni a demokratikus alapokon nyugvó országvezetéshez. A társadalmi-gazdasági válság oka szerintük éppen az, hogy Erdoğan keresztülvihette elnöki jogkörének bővítését, becementezve ezzel személyi hatalmát. Az államfőnek szenvedélyesen szemére lobbantották, hogy a 2016. nyári katonai puccskísérletet a független média bedarálására is felhasználta. A sajtó egy részét átállíttatta kormányhű vonalra, más részét egyszerűen bezáratta…Ugyanúgy elfogadhatatlannak tartják a nagy iszlám vallásnak a politika szolgálatába állítását, napi politikai aprópénzre váltását, ellenzik továbbá az észak-szíriai török hadműveleteket, nem utolsósorban követelik a kurd kérdés demokratikus, párbeszéd útján való megoldását.

            Ezek után óhatatlanul felmerül a kérdés, hogy Fidan és Kalın ugyanígy látja-e ezeket a problémákat, mint nagy elődeik, akik – még ha hosszú tépelődés és lelkiismereti vívódás után is – levonták a maguk szükséges következtetéseit? Avagy Erdoğan iránti feltétlen hűségük, saját otthoni és külföldi szakmai sikereik elhomályosítják éleslátásukat? Ám valószínűleg nem az éleslátás elhomályosodásáról van szó, hanem egyszerűen arról, hogy az azonosan rendkívül magas értelmiségi-szellemi szint és azonos vallási meggyőződés ellenére is másképp látják a világot, és sok minden másként is értékelnek. De lehet, hogy erősebb az államfőtől való függésük, a hozzá való egzisztenciális kötődésük is…

            „Az Aszad-rendszer összeomlása nyomán Törökország stratégiai mozgása került a térségbeli érdeklődés homlokterébe. Ennek megfelelően amikor Kalın, már a hírszerzés főnökeként a nemrégiben felszabadult Damaszkusz 8. századbeli világörökségi Omajjád nagymecsetében leborulva imádkozott, akkor ez sokkal több volt, mint egy hithű muzulmán egyéni jámbor ájtatoskodása”. E mondat a Németországban élő Yasemin Aydın társadalmi antropológus és pszichológus tanulmányából származik. Szerinte a török tisztségviselőnek sokkal inkább „előre kiszámított cselekvéséről volt szó, azzal a céllal, hogy jelezze, közszemlére tehesse Ankara növekvő ambícióját Szíriában. Eltérően beosztásának jellegzetesen fedett, rejtőzködő jellegétől, Kalın itt nyilvánosan úgy jelent meg, mint Törökország tekintélyuralmi terjeszkedésének közérdekű építőmestere, aki ért ahhoz, hogy miként elegyítsen ideológiát, stratégiát és elnyomást a hatalom megszerzésének eszközévé.”

            Aydın úgy vélekedik, hogy Kalınnak kulcsszerep jut a szíriai török stratégia kimunkálásában, egyúttal abban is, hogy igazolja és észszerűen, értelmiségi szinten elmagyarázza Recep Tayyip Erdoğan államelnök rendszerének szélesebb perspektívába helyezett tekintélyuralmi megnyilvánulásait. Akár a külföldi határokon át végrehajtott katonai betörések terrorellenes műveletként való feltüntetéséről van szó, akár a rendszerrel szembefordulók elhallgattatásáról. Kalın és Fidan jól megértik és kiegészítik is egymást. Utóbbi a „műveleti keménység katonás” híve, utóbbi viszont a „legdurvább akciók kifinomult szónokiassággal való elmagyarázásának mestere”. A szerző végül azt is állítja, hogy Kalın ifjú tudósként még dicsőítette Ruholláh Homeini iráni ajatollahot, akit a „feltámadás kalauzának” és az „istenfélő muzulmánok példaképének” nyilvánított. A teokratikus autoriter uralomban ugyanis a társadalmi zűrzavar, a káosz elleni fő védőfalat látta…      

            Nem mutatott megértést Erdoğan állítólagos szíriai céljai iránt Nikosz Dendiasz görög védelmi miniszter. Sőt, a Fox News amerikai tévécsatorna riporterének egyenesen azzal vádolta Törökországot, Athén NATO-parterét, hogy a földrajzi terjeszkedés ábrándjait kergeti. Erős aggodalmát fejezte ki amiatt, hogy szerinte Törökország „geopolitikai akciókat hajt végre a Földközi-, az Égei- és a Fekete-tenger térségében”. Ez arra mutat – véli a miniszter –, hogy „némelyek Törökországban szeretnék helyreállítani az oszmán korszak idején élvezett török befolyást Görögország, Szíria, Irak, Irán és a Kaukázus bizonyos részeiben. Ez a magatartás kihívás a NATO stabilitásával és a nemzetközi joggal szemben” – mondta.

            Szerinte azonban Donald Trump amerikai elnök előnyös helyzetben van ahhoz, hogy befolyásolhassa a török államfő regionális ambícióit, „mintegy fülbe súgással inthesse mérsékletre Ankarát, emlékeztetve a nemzetközi jog kötelmeire és a NATO egységének fontosságára”.

            A török kormány a Fox News kérdésére válaszolva határozottan elutasította a területi terjeszkedés vádját, hangoztatva változatlan elkötelezettségét a nemzetközi jog betartása és a regionális stabilitás fenntartása iránt.

Flesch István – Türkinfo