2026. május 2.
Türkinfo Blog Oldal 95

A budapesti törökök is tüntettek Ekrem İmamoğlu isztambuli polgármester letartóztatása ellen

Bozsó Ágnes – Telex

Tüntetést szervezett a budapesti török közösség, hogy tiltakozzanak Ekrem İmamoğlu török politikus letartóztatása ellen. A demonstráció a Kossuth Lajos téren zajlott, és a képek alapján száz körül lehetett a létszám.

Az eseményen Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere is felszólalt. Utólag Facebook-bejegyzésében azt írta, hogy „hite szerint az egész város kiáll a demokrácia, a szabadság, a török nép és a meghurcolt polgármester mellett”.

Karácsony már korábban is kiállt Isztambul polgármestere mellett. Azt írta egy korábbi bejegyzésében, hogy İmamoğlu 2019-es győzelme fontos inspiráció volt számára, személyes találkozásaikkor mindig érezte „végtelen kedvességét és demokratikus elkötelezettségét.”

részletek>>>

Előzetes letartóztatásba került Isztambul polgármestere – egész Törökországban tüntetnek érte

A terrorista kapcsolatokkal és korrupcióval meggyanúsított polgármester tüntetésre hívta támogatóit szombat estére. A politikus gyorsított eljárásban került bíróság elé.

Frissítés: vasárnap reggel az isztambuli bíróság elrendelte a politikus előzetes letartóztatását, így a polgármesternek börtönben kell maradnia büntető perének megkezdéséig. A CHP ellenzéki párt országszerte szimbolikus „szolidaritási urnákat” helyez el, hogy azok is kifejezhessék támogatásukat a polgármester felé, akik nem párttagok.

Március 19-e óta tartják fogva Ekrem İmamoğlut, Isztambul fővárosi önkormányzatának vezetőjét. Elfogatása óta már nyolcszor hallgatták ki.

A politikus közösségi médiafiókján azt írta, hogy „a félelem falai leomlottak, most már van egy nemzet”, és tüntetésre hívta fel a nagyváros lakóit. A megmozdulások során több száz embert tartóztattak le Törökország más településein is.

részletek>>>

A török lapok óvatosságra intik válogatottjukat a mieink elleni meccs után

Érthető módon pozitív volt a török sajtó a magyarok elleni Nemzetek Ligája-győzelem után péntek reggel, de Vincenzo Montellát óva intik a túlzott magabiztosságtól, főleg az első félidőben látottak miatt.

A héten Marco Rossival is exkluzív interjút készítő Fanatik azt írja, a törökök céljukat elérték csütörtökön, és előnnyel fordulnak a vasárnapi visszavágóra. Ugyanakkor a szövetségi kapitánnyal szemben továbbra is kritikusak. Vincenzo Montellát okolják, hogy már ősszel nem lett meg az automatikus feljutás a Nemzetek Ligája A-divíziójába. A portál kiemeli Oguz Aydint, a Fenerbahce középpályása kettő gólpasszt is kiosztott a magyarok ellen. A Fanatik hozzáteszi, még nem lefutott a párharc, és a visszavágón az első perctől az utolsóig élesnek kell lennie a válogatottnak.

Részletek

MLSZ – Magyar Labdarúgó Szövetség Facebook oldala

Olyat zuhant a török tőzsde, hogy kétszer is fel kell függeszteni pénteken a kereskedést

Az isztambuli tőzsde kereskedését pénteken kétszer is fel kellett függeszteni a jelentős árfolyamesések miatt a szerda óta tartó belpolitikai feszültségek közepette, miután Ekrem Imamoglu isztambuli polgármester őrizetbe vétele országszerte tiltakozásokat váltott ki.

A török líra, a részvények és kötvények szerdától kezdve jelentős veszteségeket szenvedtek el, miután a hatóságok őrizetbe vették Erdogan elnök fő politikai riválisának tartott Ekrem Imamoglu isztambuli polgármestert. Az intézkedés országszerte tiltakozásokat váltott ki.

A pénteki kereskedést másodszor is fel kellett függeszteni, amikor a vezető BIST-100 index 7,01 százalékkal, a bankindex pedig 9,25 százalékkal zuhant.

Részletek

Fotoğraf: Anna Nekrashevich: https://www.pexels.com/tr-tr/fotograf/bir-akilli-telefon-tutan-kisi-6801874/

Török céggel kutat mezők után a Mol Magyarországon

A török cég 15 millió dollárt hoz Magyarországra. A Mol és a TPAO Oroszországban és Törökországban is együttműködik.

A török TPAO nevű céggel kutat együtt a Mol Magyarországon – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Ankarában, török kollégájával, Hakan Fidannal közös sajtótájékoztatóján.

Részletek

Kép forrása: Szijjártó Péter Facebook oldala

„Egyértelművé vált, hogy Erdoğan elveszítheti a hatalmát” – a szakértő szerint ezért tartóztatták le legfőbb ellenfelét, az isztambuli polgármestert

Kép forrása: Tarik Demirkan

A gazdasági problémák, az infláció, a romló életkörülmények miatt elégedetlen törökök többsége Ekrem İmamoğlut választaná elnöknek, ha lehetne. Erdoğan ezért lépett, és amit csinált, az egyfajta puccs – mondja Tarık Demirkan, a Türkinfo főszerkesztője.

Az éjszaka könnygázt és gumilövedéket is bevetett az isztambuli rendőrség a tüntetők ellen, akik Ekrem İmamoğlu isztambuli polgármester szerdai letartóztatása miatt demonstráltak – írja a BBC. İmamoğlu, akit 2019-ben és 2024-ben is megválasztottak a török metropolisz főpolgármesterének, a következő választásokon indulni készült a 22 éve hatalmon lévő Erdogan ellen az elnöki posztért. Már ha Erdogan maga elindul 2028-ban, ehhez ugyanis még módosítani kell az alkotmányt.

A török hatóságok korrupcióval és terrorista csoportok támogatásával vádolják az ellenzéki politikust, és rajta kívül 105 másik embert is őrizetbe vettek, köztük két kerületi polgármestert, üzletembereket és újságírókat. Több tucat embert pedig „provokatív” közösségi média bejegyzések miatt tartóztattak le azóta. Bár a tüntetéseket négy napra betiltották, Imamoglu az X fiókján keresztül közzétett üzenetében arra szólította fel a törököket, hogy „szálljanak szembe ezzel a gonoszsággal”. Az utcára vonuló egyetemisták azt skandálták: „Nem félünk, nem hallgatunk el, nem engedelmeskedünk.” Tarık Demirkan újságíróval, a magyarul is megjelenő Türkinfo főszerkesztőjével beszélgettünk arról, mi jöhet ezután.

– Mi történik most Isztambulban, és egyáltalán Törökországban?

– Isztambulban az történt, ami bizonyos értelemben várható is volt. Megvoltak az előjelei. Eddig is próbálták különböző úton-módon megakadályozni, hogy az isztambuli polgármester elinduljon Erdogan ellen. Például az elmúlt hónapokban végig azzal támadták, hogy nem érvényes az egyetemi diplomája. Törökországban ugyanis az elnöki poszt egyik feltétele, hogy a jelöltnek egyetemi végzettsége legyen.
İmamoğlu 31 évvel ezelőtt végezte el az egyetemet, de most találtak egy olyan formai hibát, hogy egyik egyetemről a másikba történő átjelentkezése állítólag nem felelt meg az akkori törvényeknek.

Folytatás

Forrás: www.szeretlekmagyarorszag.hu

Videón a magyar válogatott 3-1-es veresége Törökországból

Kép forrása: youtube

Azzal mindenki egyetérthet, hogy a Marco Rossi vezette magyar válogatott nem érdemelt vereséget Törökországban.

Csütörtök este feszült egymásnak a török és a magyar válogatott a Nemzetek Ligájában, ami egy izgalmas mérkőzést hozott. Rossi szövetségi kapitány igyekezett a lehető legerősebb csapatot pályára küldeni, ami nem volt könnyű a sérülések miatt.

Ugyan a csapat alig pár perc alatt hátrányba került, gyorsan egyenlített, majd több gólt is rúghatott volna. A félidő nem tett jót, mert a második 45 percre valami nagyon megváltozott, és a kihagyott helyzetek megbosszulták magukat.

Szoboszlai Dominik is rendkívül szomorúan értékelt, és ha reménytelen helyzetbe nem is kerültünk, nagyon nehéz lesz a visszavágó. A törökök egy még erősebb csapattal utaznak majd egy Budapestre, addig a mi keretünk foghíjas marad, és ez már önmagában komoly kihívást jelenthet.

Nem kell sokat várnunk a visszavágóra, ugyanis már vasárnap megrendezik azt a fővárosban. Hatalmas tömeg fog szurkolni a helyszínen a magyaroknak, és borítékolható, hogy egy élesebb, gyorsabb és jobb csapat lép majd pályára, ugyanakkor a kétgólos hátrány ledolgozása extra kihívást jelent.

Forrás: liner.hu

Belgrad Ormanı

Simge – Önümüz Yaz

Fontos bejelentést tett a külügyminiszter a ma esti focimeccsel kapcsolatban

Kép forrása: facebook

Hat magyar konzul is jelen lesz a Magyarország-Törökország Nemzetek Ligája-futballmeccs helyszínén csütörtök este Isztambulban, akik szükség esetén segítséget nyújthatnak a szurkolóknak – jelentette be Szijjártó Péter.

A tárcavezető arról számolt be, hogy a stadion vendégszektorába 1631 jegyet vásároltak meg az ezredik mérkőzésére készülő magyar labdarúgó-válogatott drukkerei.Kiemelte, hogy a gyülekezési pontról, az isztambuli Taksim térről a szevezők 15 órától szállítják majd a szurkolókat autóbusszal az arénához, ahol a belépőjegyek mellett a személyi okmányokat is ellenőrizni fogják.

„A gyülekezési ponton már két konzul fogja segíteni a szurkolókat, két konzul a stadionnál várja a drukkereket, ketten pedig a repülőtérre érkezőknek segítenek. A mérkőzés ideje alatt természetesen mind a hat konzul a stadionban teljesít szolgálatot” – közölte. Hozzá tette még: „Ha bárkinek bármilyen ügyes-bajos dolga van, vagy ne adj’ isten bajba kerül, haladéktalanul jelentkezzen a konzul kollégáknál”.

Tájékoztatása szerint ügyeleti telefonszám működik ezúttal is, ezt lehet hívni baj esetén már reggel hat órától: +90 501 132 7015.

Szijjártó Péter elmondta, hogy a meccs után a szervezők a szurkolók többségét autóbusszal visszaviszik a Taksim térre, ugyanakkor van mintegy százhúsz fő, akiknek az éjszakai Wizz Air-járatra van jegyük, és őket közvetlenül a repülőtérre szállítják.

Aláhúzta, hogy utóbbiaknak az „Airport” feliratú buszokat kell keresniük. „A Wizz Air és a repülőtér is mindent megtesz annak érdekében, hogy a magyar szurkolók elérhessék a hazafelé tartó járatot, amely szükség esetén fél órával késleltetni tudja indulási időpontját”.

Forrás: infostart.hu

16,474FansLike
639FollowersFollow