1856. október 11-én halt meg Konstantinápolyban Guyon Richárd gróf honvédtábornok, az 1848-49-es szabadságharc hőse, a branyiszkói győző.
1813. március 31-én született az angliai Bath városában francia hugenotta eredetű főnemesi családban. Őseihez hasonlóan ő is katona lett, előbb Portugáliában hadakozott, majd 1832-ben belépett a császári hadseregbe. A 2. huszárezred hadnagya, majd főhadnagya lett, 1838-ban elvette báró Splényi Ignác lovassági tábornok Mária nevű lányát. Egy év múlva anyagi okokból kilépett a szolgálatból, és felesége tanácsára Magyarországon telepedett le, 1848-ig Bars vármegyében gazdálkodott.
A szabadságharc kezdetekor a mozgó nemzetőrséghez csatlakozott, szeptember 15-én őrnagyi rangot kapott, és a 2. Pest vármegyei önkéntes nemzetőrzászlóalj parancsnoka lett. Egysége élén részt vett a győztes pákozdi és a vesztes schwechati csatában, utóbbiban ő aratta az egyetlen magyar sikert. Kossuth felfigyelt rá, s 1848. november elején ezredesi rangban dandárparancsnokká nevezte ki. Görgey Artúr nem értett egyet Guyon önálló megbízatásával, innentől datálható a két keményfejű katona viszálykodása, amely később sok zavart okozott a honvédsereg felső vezetésében. Guyon 1848 decemberében, immár a Görgey vezette feldunai hadtest alárendeltségében Nagyszombatnál magára hagyatva vette fel a küzdelmet a többszörös túlerőben lévő Simunich osztrák tábornokkal. A bekerítésből csak jelentős véráldozatok árán tudott kitörni, szorult helyzetéért ismét csak Görgeyt hibáztatta.
A főváros 1849. januári feladása után a hadvezetés úgy döntött, hogy a honvédsereget a Felső- és Közép-Tiszánál összpontosítja. Görgey a feldunai hadtesttel, amelyben Guyon immár hadosztály-parancsnokként szolgált, Vác és az északnyugati bányavárosok felé indult, hogy megakadályozza a támadást a kormány székhelye, Debrecen ellen. Guyon az utóvéd parancsnokaként a Selmeci-szoros birtoklásáért vívott harcok során többször is vereséget szenvedett a Csorich vezette üldözőktől. A bekerítés rémétől fenyegetett Görgey végül arra kényszerült, hogy kiürítse a bányavárosokat, s úgy döntött, hogy észak felé, az ellenség által megszállt Branyiszkói-hágón áttörve közelíti meg Kassát. A támadás vezetését Guyonra bízta, keze alá szándékosan a gyengébb zászlóaljakat adta, hogy ezek győzelme erősítse a harci morált.
Ugyan már elérkezett az ősz, de mivel még jó idő van, ezért érdemes részt venni egy különleges utazáson a török Trákia területén, ahol a történelmi értékekben és a természet szépségében is gyönyörködhetünk.
Trákia a Balkán-félsziget délkeleti részén elterülő földrajzi és koronként változó történeti régió. Az ókori Trákia a trákok szállásterülete, a török hódoltság idején Rumélia néven a birodalom egyik közigazgatási egysége volt. Napjainkban Dél-Bulgária egy részét (Észak-Trákia), Görögország északkeleti vidékét (Nyugat-Trákia), illetve Törökország európai területeit (Kelet-Trákia) foglalja magában. Délről az Égei- és a Márvány-, keletről a Fekete-tenger határolja.
Trákia sok civilizáció felemelkedésének és bukásának volt tanúja, ezekről a görög mitológiában, történelemkönyvekben és irodalmi alkotásokban is olvashatunk. Napjainkban a kelet-trákiai régió olyan hely, ahol kellemesen eltölthetjük szabadidőnket, ha menekülni akarunk a nagyvárosok nyüzsgésétől.
Ebben a háromrészes sorozatban a régió egy-egy érdekes városát mutatjuk be. Mai témánk a Márvány-tenger partján fekvő Tekirdağ vagy ahogy mi, magyarok ismerjük, Rodostó.
Forrás: commons.wikimedia.org
150 km hosszan elnyúló tengerpartjával Tekirdağ egyértelműen a Márvány-tenger gyöngyszeme. A természeti szépségeinek, kulturális örökségeinek és a különböző sportolási lehetőségeknek (siklóernyőzés, szörfözés és vitorlázás) köszönhetően évente több tízezer turista keresi fel.
Az idelátogatóknak érdemes betérni a Régészeti és Néprajzi Múzeumba, a Rákóczi Múzeumba és Namlık Kemal házába. A városban szép strandok, mecsetek és szökőkutak várják a turistákat.
Ahogy a bevezetőben is említettük, a várost mi, magyarok Rodostó néven ismerjük. 1720 és 1735 között otthont adott a Magyarországot elhagyó, „bujdosó” II. Rákóczi Ferenc erdélyi fejedelemnek és kíséretének, az elmúlt évszázadokban a magyar emigráns lét szimbólumává vált.
A II. Rákóczi Ferenc által vezetett szabadságharcot (1703–1711) Magyarország, sőt Közép-Európa leghosszabb szabadságharcaként tartják számon. A küzdelmet lezáró szatmári békét a fejedelem élete végéig nem fogadta el. Előbb Lengyelországba, majd Franciaországba menekült, innen 1717 őszén III. Ahmed szultán meghívására érkezett kis udvartartásával Törökországba. 1720-ban a szultán a Márvány-tenger partján fekvő forgalmas kikötővárost, Rodostót jelölte ki a magyar bujdosók lakhelyéül. III. Ahmed a „magyar király” számára a város szélén tágas, kertekkel övezett, tengerparti épületeket, kíséretének a szomszédos örmény városrészben huszonhárom tágas házat, lovaik számára pedig hét széles legelőt utalt ki. II. Rákóczi Ferenc udvartartásának ellátását rendszeres isztambuli pénzjáradék fedezte, a szultán tolmácsokat, fővárosi ügyvivőket és nyolcvanfőnyi janicsár testőrséget biztosított számára.
Rodostóból a fejedelem élénk levelezést folytatott a francia, spanyol, orosz és lengyel udvarral, ennek következtében a Habsburg kormányzat folyamatosan figyeltette. Az emigráns évek politikai tevékenységénél mégis sokkal inkább számon tartja az utókor II. Rákóczi Ferenc írói munkásságát, államelméleti és vallásos műveit. A rodostói termékeny szellemi műhelyben sorra születtek az Elmélkedések, az Emlékiratok, a Vallomások, az Értekezésahatalomról című művei. Szintén ebben az alkotásra ösztönző légkörben láttak napvilágot Mikes Kelemen Törökországi levelei, melyekben a fejedelem titkára szellemesen, ízes magyarsággal örökíti meg a bujdosók életét.
A fejedelem ebédlőpalotájának tartott törökországi épületben 1968 óta működik a Rákóczi Emlékmúzeum. A házat 2007-ben felújíttatta a Magyar Köztársaság, 2010 februárjától pedig az erdélyi magyar fejedelmet és családját, a szabadságharcot és az emigráció életét bemutató korszerűsített kiállítás, valamint többnyelvű tárlatvezető rendszer várja az idelátogatókat.
Ha már Rodostóban járunk, feltétlenül meg kell látogatunk a városközponttól 50 km-re található Karacakılavuz városát is, ahol különleges, kézzel készített termékeket lehet vásárolni.
Törökország kék zászlós strandjai közül itt is található néhány (Şarköy, Mürefte, Kumbağ, Değirmenaltı, Marmaraereğlisi és Barbaros), melyek a külföldi turisták körében nagyon népszerűek.
És ha már itt járunk, az ételkülönlegességeket is meg kell kóstolni. Csak néhány a helyi specialitásokból: pireşe (póréhagyma lepény), şaraşura (padlizsános, cukkinis zöldbab), borani (joghurtos spenótétel), zennik (zöldfűszeres lepény), bulama (mustmézből készült, édes reggelinek való), çeneçarpan çorbasi (tejleves tésztával), cıllık (kelt palacsinta), elbesan tava (csőben sült hús), höşmerim (búzadarás sajtdesszert), papaz mancasi (paprikás, paradicsomos padlizsánsaláta), kalle (húsos savanyúkáposzta).
A Mersin Városi Önkormányzat azért, hogy megkönnyítse a fogyatékkal élők életét, és mindenhol ugyanolyan esélyük legyen, mint az egészséges embereknek, egy akadálymentes strandot hozott létre számukra a város tengerpartján.
A Földközi-tenger partján fekvő város, Mersin nagyon kedvelt a turisták körében. Azért, hogy még több vendéget tudjanak fogadni, egy, az önkormányzathoz érkezett javaslat alapján megkezdték a város strandjainak akadálymentesítését.
Az első, nemzetközi szabványoknak is megfelelő akadálymentes strandot a Kızkalesi és Susanoğlu tengerpartjai által határolt területen hozták létre. Ez a strand lehetővé teszi a mozgáskorlátozottak számára, hogy ugyanúgy élvezzék a tengert, mint bárki más.
A város vezetése mindent megtesz azért, hogy Mersin akadálymentes várossá váljon, és folyamatosan azon dolgoznak, hogy a part menti akadályokat eltávolítsák.
A kerekesszékes vendégek egy fából készült rámpán biztonságosan tudnak bejutni a vízbe és ugyanúgy fürödhetnek, mint a többiek.
1 of 6
A mozgássérültek mellett a látássérültek részére is létrehoztak egy partszakaszt, itt a tenger nem túl mély, így akár kíséret nélkül is be tudnak menni a tengerbe.
A városi önkormányzat távolabbi célja, hogy még több strand legyen akadálymentesítve a következő években.
Trabzonba hamar eljutottunk két stoppal. Megkerestük az Ata Türk tér melletti turistainformációt, amit a wikipedia is említett. Remek útbaigazítást, és térképeket kaptunk, gyorsan átsétáltunk a dolmus állomásra (a dolmus egy kisbusz, ilyenek viszik-hozzák errefelé az embereket, ez a helyi tömegközlekedés), és felpattantunk egy Trabzon-Macka-Sümela járatra. Vicces, hogy Macka-ig (ejtsd: Macska!:)), az első 45km-ig 3 lírát kérnek, viszont ha fel szeretnél még menni 16km-t a kolostorig is, az már 20 líra. Szegény szerencsétlen turistákat le akarják húzni. Hát mi ezt természetesen nem hagytuk, és csak a macskáig vettünk jegyet, azt is csak oda, hiszen ki tudja, mi lesz visszafelé. Macka-tól egy család vett fel minket, apa, anya, két kis csöppség, és egy nagy takarmányos zsák a hátsó ülésen, utóbbi mellé fértünk be mi is Zitával. Mindezt egy öreg, kb. 30 éves merciben, pont olyanban, mint amilyen Bandernak is volt régen. A kolostor előtt 1km-el tettek ki minket.
Nagyon örültem, hogy végre zöldben vagyunk, igazi, nagy erdőben, hegyek között. Teljesen más volt itt a levegő, és minden csupa-csupa zöld volt, ami nagyon tetszett nekem. Hiányzott már az erdő, különösen a sok száraz, kopár, közép-törökországi táj után. Igazából a tájfutás az, ami nagyon hiányzik, az erdő már csak természetes velejárója, de most annak is nagyon örültem, hogy csak az erdő itt volt, térkép, tájoló és a barátok nélkül. Jó volt felsétálni ezt az 1 km-t a parkolóig. Nem számítottunk rá, hogy az igazi túra még csak innentől kezdődik. Az alsó parkolóból természetesen éttermek és árusok hadán át találtuk meg a kikövezett ösvényt, ami egy szerpentinen vezetett fel az erdőn át, még 200m-el feljebb a kolostorhoz. Na ezt aztán végképp nagyon élveztük, végig gyönyörű, sűrű lombkoronás, vad erdőben sétáltunk fölfelé. Sajnos kilátás az nem nagyon volt, mert gyakorlatilag egy felhőben gyalogoltunk, de az már talán túl szép is lett volna, ha még a környező hegyeket és a lent zubogó patakot is látjuk.
A kolostor maga persze már belépős volt, 8 lírát fizettünk fejenként a beugróért. Ami nekem az erdőt jelentette, az a játszótér Zitának a keresztény templom, a freskókkal, ikonokkal. Itt amit ebben a kolostorban láthattunk, igazán egyedi templom volt. Félig a sziklafalba volt építve, de ez még önmagában nem kápráztatott volna el minket Kappadókia után, viszont a falfestések igazán szépek voltak. Gyakorlatilag a fél biblia rá volt festve a templom oldalára. Ez persze annak érdekes, aki ismeri ezeket a történeteket, és Zita hivatásból fújja ezeket, végig is mutogatta nekem a teremtést, és néhány másik képet is. Én persze ilyenkor mindig leakadok, hogy „De hát egyszer már láttunk egy filmet, és ott Mária egy erdőben volt, amikor megjelent neki az angyal, itt meg a képen valami épület előtt vannak…”, és ilyenkor Zita mindig kioktat, hogy „Itt nem az a lényeg, hogy pontosan hogyan történt, hanem hogy ez történt.”. 🙂 A templom mellett egyébként rengeteg kis szerzetes lakás is volt, de olyan hidegek voltak, hogy el se tudjuk képzelni, hogyan tudtak itt anno élni. Igaz, nekünk mondjuk nem volt befűtve, holott szinte minden helyiségben láttunk kandalló helyet.
![Türkinfo](https://turkinfo.hu/wp-content/uploads/2024/05/rsz_turkinfo_15_png.png "Türkinfo - \")
1856. október 11-én halt meg Konstantinápolyban Guyon Richárd gróf honvédtábornok, az 1848-49-es szabadságharc hőse, a branyiszkói győző.
