Volt egyszer egy szegény favágó s annak egy legény fia. Megbetegszik egy nap a szegény ember és így szól a fiához:

»Ha meg találok halni, folytasd a mesterségem és menj ki minden nap az erdőbe. Vághatod a melyik fát akarod, csak egy ciprusfa van az erdő szélén, azt az egyet kíméld meg.«

Egy pár nap múlva meghal, eltemetik.

Megy a fiú minden nap az erdőre, vágja a fákat, eladja, csak az egy ciprusfát kíméli meg.

Közelébe jut egy nap ennek a fának és gondolkozik, hogy mi lehet ezzel a fával, hogy nem szabad hozzá nyúlnia. Addig nézi, addig vizsgálja, míg veszi a fejszéjét és néki vele a fának.

De mintha csak lába kelne a ciprusnak, távolodik a fiú elől. Felül a favágó a szamarára, utána a fának, de nem tudja utolérni, pedig az idő is ráesteledett e közben. Fogja, oda köti a szamarát egy fához, ő meg felmászik és ott várja be a reggelt. Másnap amint felvirrad, leszáll, hát csak a csontja maradt meg a szamarának.

»Nem bánom, ha gyalog is,« mondja a favágó és azzal megint utána a ciprusnak; a fa előre, ő meg utána.

Egész nap űzi, de nem bírja utolérni. Harmadszor is veszi a fejszéjét és amint megy a fa után, előtte egy kígyó meg egy elefánt, viaskodnak egymással. Igazat hogy szóljak nektek, úgy se igaz, így se való, elefántot nyeli kígyó. Lenyelte az igaz, de ott rekedt a nagy foga a kígyó torkán és amint meglátja a két állat a fiút, kérik, hogy segítsen rajtuk.

Mi mindent nem ígér neki az elefánt, ha a kígyót megöli.

»Csak a fogát törd le, – mondja a kígyó – a munka is könnyebb, a jutalom is nagyobb.«

Rááll a fiú erre a beszédre és lecsapja fejszéjével az elefánt fogát. Hálálkodik neki a kígyó és mondja, hogy tartson vele, hadd adja meg az ígért jutalmat.

Útközben megáll a kígyó egy forrásnál és azt mondja a fiúnak:

»Várj meg, míg egyet fürdök a vízben és akármi történik is, meg ne ijedj.« Erre, alighogy becsusszan a kígyó a vízbe, olyan rémítő fergeteg, olyan orkán, olyan zivatar támad, hogy villám a villámra, mennykő a mennykőre, akár az utolsó ítélet. Ismét elcsendesedik minden és íme ember támad a kígyóból, úgy indulnak ismét útra.

Keveset meg sokat járnak, kávéznak meg csibukoznak, vetnek földbe violákat és amint közel érnek a házukhoz, azt mondja a kígyótündér a fiúnak:

»Nemsokára haza érünk az anyám házába. Ha majd kinyílik a kapu, testvérnek szólítalak és behívlak a házba. Kávét adnak, ne fogadd el, ételt adnak, ne fogadd el, egy kis tükör darab van a kapu zugában, azt kérd el anyámtól.«

Folytatás >>>

Forrás: Kúnos Ignác: Török mesevilág