„Ha motorkerékpárral utazol, az arra kényszerít, hogy minden aspektusból szembesülj a jelen pillanattal: a motor és a szél hangja, az út ritmusa, a vibrációk, a levegő süvítése – állandóan emlékeztetnek, hogy kiemelt figyelmet szentelj a pillanatnak.”

A katolikusok templomba mennek, a motorosok az utat róják. Az ivás és a munka művészete tulajdonképpen a lapok teleírása, illetve az érzékek élesre csiszolása közötti tánc. Hemingway erről azt mondta:
„Írj részegen, szerkessz józanul!” Ennek alapja, hogy legyenek egyáltalán józan pillanataid, és ez a motorral utazás iránti elkötelezettség felfal minden munkán kívüli józanságot – áll a Best Bar in America című filmben.

Az első részben keresztülvágtam a Balkánon, megérkeztem Törökországba és megcsodáltam Edirne fantasztikus mecsetét, a Selimiye dzsámit. Csavarogtam Isztambulban, majd átkeltem Ázsiába. Itt rabul ejtett a csodaszép és emlékezetes Bursa, de muszáj volt tovább indulnom a csábító célpont, Trója felé.

A másodikban végigjártam Odüsszeusz útját, elcsábított Foca sziréneinek éneke, láttam Tróját, Assost, Pergamont, Erythreát, Ephesoszt, Prienét, Didymét és Milétoszt. Ezt követően keletnek fordultam, Anatólia belsejében megnéztem Pamukkalét és ezután újra délre, a tengert megcélozva ültem motorra.

Elérkeztünk hát a harmadik részhez, s ekkorra már kialakítottam egy új napirendet, mintegy a melegre reagálás stratégiájaként. Az esti meditatív sörözések és vízipipázások ellenére korán kelek és fél hat körül már úton vagyok. Ilyenkor, mivel keleten járok, már felkelt a nap és kellemesen süt, de még csodás 25 fok körüli hűvös idő van. Néha már délután kettőre letudom az aznapi távot, így keveset motorozom a 40-45 fok feletti, és ami annál is kellemetlenebb, igen párás időben. Ezzel sok erőt megspórolok, és a városnézéseket is estére halasztom, a kettő között pedig igyekszem erőt gyűjteni. Íme, feltaláltam a sziesztát. Végül is még minden reggel szemben kel a nap, jelezve számomra, hogy továbbra is kelet felé haladok, s még félúton sem járok. Majd, ha már a tükörben nem a lenyugvó, hanem a felkelő, vörös tűzgolyót pillantom meg, akkor gondolhatok az otthoniakra. Addig viszont spórolnom kell az erőmmel.

Törökország Fethiye és Antalya közötti területe az egykori Likia, s ennek jelentős városa volt az előbbi helyén álló Telmesszosz. Az útvonal arról híres, hogy mindenütt i.e. V-IV. századi, meredek sziklafalakba süllyesztett királysírokat láthatunk. Egyik legszebb és leglátványosabb Nagy Sándor hadvezérének végső nyughelye, az Amintasz-síremlék.

Erről a félszigetről önmagában lehetne írni egy könyvet, annyi látnivaló található a mesés tájba rejtve. Görögkori városok romjai (Leton, Xanthos, Patara, Antiphellus, Limyra stb.), régi mecsetek, tumuluszok, cseppkőbarlangok, karavánszerájok, kilátók egész sora vár rám, miközben szinte mindvégig Törökország legszebb Földközi-tengeri partvidékén haladok. Egyetlen felhő sincs az égen, vakítóan tűz a nap az üres, helyenként mélyen megolvadt országútra, és alattam lent a türkizkék mélység. Az ókori likiai város, Myra püspöke volt Szent Miklós, akihez a Mikulás-legenda fűződik – történelmi tény tehát, hogy nem Rovaniemiben kell keresnünk őt…

Sajnos ezen a szakaszon végül annyira kikészülök a nagy melegtől és legalább 90 százalékos páratartalomtól, hogy feladom a nézelődést. Motorozom gyorsan, nagyon gyorsan, de semmi nem segít, a dzseki ujján felkúszó levegő is éget már. Megállok egy benzinkúton, betérek az étterembe és ülök átszellemülten a ventilátor előtt. Odakint a Yamahám úgy fest, mintha az Atacama sivatagból érkeztem volna.

A cikk folytatása, sok kép és zene>>>

Forrás: sportmotor.hu