Fülsiketítő robbanások, beomló házsorok robaja, áthatolhatatlan por- és füstfelleg. Romok, romok, romok. Aztán hirtelen segélykiáltások, karjukban vérző gyermekekkel rohanó emberek – íme, ilyen jeleneteket sugároznak tévéállomások Kelet-Gútából, Damaszkusz még kormányellenes felkelők uralta, ezért szír és orosz harci repülőgépek bombázta elővárosából. Itt csak az utóbbi napokban 500 civil vesztette életét, közöttük 120 gyermek. Igen, ezeknek az ártatlanoknak a pusztulása a legszívszorítóbb…

            És ezzel Kelet-Gúta nem áll egyedül. Az észak-szíriai Afrín városának török ostrom fojtogatta kurdjai körében nemcsak a népvédelmi harcosoknak, a YPG fegyvereseinek sorait ritkítja bomba és ágyútűz, hanem mind több a civil áldozat is. Közöttük nagyon sok a gyermek. De erről Afrínból is kijutnak a külvilágba fényképek és videók, amelyek mutatják a pusztítás méreteit, megrendítő bizonyítékaként halálnak és szenvedésnek.

            „Kiviláglott, hogy az állítólagosan sebészi pontossággal hivatalosan terroristákat célzó török inváziónak kik is a valódi áldozatai: menekültek, csecsemők, nők és gyermekek” – olvasható abban a tudósításban, amelyet lapjának küldött az afríni helyszínről Robert Fisk, a The Independent című angol napilap híres közel-keleti utazó riportere.

            Az UNICEF, a világszervezet gyermeksegélyezési alapja szerint a támadásnak már az első hetében életét vesztette 11 gyermek, ennél nagyobb volt a sebesült gyermekek száma. Az angol rádió török szolgálata, a BBC Türkçe a hozzáférhető összes lehetséges forrás felhasználásával megvonta a január 20-án indított török katonai akció első hónapjának mérlegét. Átvéve a szíriai emberi jogok londoni székhelyű megfigyelőállomásának adatait, azt írta, hogy a civil áldozatok száma meghaladta a hetvenet. A Kurd Vörös Félhold 93 afríni polgári személy, közöttük 24 gyermek haláláról tud. Az Amnesty International jelentése szerint „a török haderő – és kisebb mértékben a kurd erők – megkülönböztetés nélküli tüzérségi tüzében” több tucat civil lelte halálát. Az utalás főként az afríni áldozatokra vonatkozik.

            Az afríni egészségügyi tanács társelnöke, Angela Resho asszony február 27-i adatai szerin január 20-a óta életét vesztette 192 civil, megsérült 574. Az áldozatok között 28 gyermek és 23 nő volt. A romok alatt is még több áldozat lehet  – mondta.

            „Civil áldozatai egyáltalán nincsenek az Olajág-hadműveletnek” – jelentette ki Binali Yıldırım török kormányfő a BBC Türkçe adásában. Az angol rádió török szolgálatának a török vezérkar is nyilatkozott. Írásban közölték, hogy „kizárólag terroristák” szolgáltak célpontul. „Minden részletre kiterjedő, érzékeny figyelmet fordítottunk arra, nehogy bármiféle veszteséget és kárt okozzunk civileknek, vagyis ártatlan embereknek. Ezért kerültük például régészeti kutatások, történelmi műemlékek, vallási és kulturális intézmények közelségét“ – volt olvasható.

            Tudatosan mellőztük a szemben álló felek saját és egymás „katonai-harctéri“ veszteségeiről szóló közléseit, mert ezek nyilvánvalóan kölcsönösen túlzók és propagandaízűek. Ám nyilvánvalóan ezek is szintén súlyosak és tragikusak. Csak másképp. Ez a véres és elhúzódó, több fronton folyó szíriai háború, amely időtartamát tekintve külön-külön is már meghaladta mind az első, mind a második világháborúét, s ha ez így folytatódik, akkor lassan a kettő együttes időtartamát is meg fogja haladni, egyre elfogadhatatlanabb és rettenetesebb. S ez a tény a legmagasabb politika szintjén is közbelépésre sarkall állami méltóságokat, kormánytényezőket.

            Némi diplomáciai szemléletváltozás vagy talán politikai lelkiismeret-furdalás jeleként Emmanuel Macron – szakítva a NATO-partner Törökország szíriai hadjáratával szemben tanúsított majdhogynem szolidáris, de mindenképpen meglehetően elnéző és passzív nyugati magatartással – kezdeményezően lépett fel. A francia elnök telefonon arról az új megfontolásáról tájékoztatta Recep Tayyip Erdoğan államfőt, hogy az ENSZ Biztonsági Tanácsának hosszas diplomáciai huzakodás és vita után nagy kínnal-keservvel elfogadott humanitárius tűzszüneti felhívása nem csak Dél-Gúta, hanem a kurd Afrín térségére is vonatkozik. Macron és Angela Merkel német kancellár előzőleg Putyinnak is telefonált, felszólítva az orosz elnököt, hogy gyakoroljon nyomást szíriai szövetségesére a kelet-gútai légitámadások és hadműveletek leállítása érdekében. Az Elysée-palota nem ismertette Erdoğan válaszát. Viszont ismeretessé vált, hogy az akadozva haladó török hadműveletek közben, február 27-én török különleges katonai alakulatokat is átvezényeltek szíriai kurd területre, s Bekir Bozdağ miniszterelnök-helyettes kijelentette: új csatára készülünk. A Frankfurter Allgemeine Zeitung is megjegyezte, hogy a makacs ellenállást tanúsító kurdok legyűrésére „egy hadművelet nem lesz elég”.

            Az ENSZ BT 2401. számú határozata nincs hatással az Afrín térségében indított Olajág-hadjáratra  – jelentette ki Bozdağ.

            Erdoğan teljesen úgy cselekszik, mint Putyin – állapította meg Christoph Sydow iszlámtudós és történész, a Der Spiegel politikai szerkesztője. A török kormány egyszerűen azt állítja, hogy az ENSZ-határozat nem érvényes Afrínra nézve. De hát az ott uralkodó YPG-milícia nincs is rajta az ENSZ „terroristalistáján”, és azzal sem gyanúsítják, hogy összejátszik iszlámista terrorszervezetekkel. Egyértelmű: ameddig Szíria, Oroszország és Törökország ellenfeleiket egyöntetűen terroristáknak minősítik, addig aligha lesz tartós tűzszünet Kelet-Gútában és Afrínban.

            A török államfőről azonban az ilyesfajta érvek leperegnek. Elvégre „washingtoni és brüsszeli európai uniós tanúsítványa” van arról, hogy a törökországi PKK, a Kurdisztáni Munkáspárt terrorista szervezet. Ez neki elég is, mert szerinte – az USA véleményével ellentétben – a YPG is csupán „a PKK átfestett cégérű szíriai terrorista lerakata”. Erdoğan a szíriai hadjárat kezdete óta egyelőre bizton számíthat arra, hogy a lakosság támogatja, amelynek jelentős része elborzadva gondol vissza a PKK-nak tulajdonított véres törökországi merényletekre. Sok függ persze a török katonai akció eredményességétől és a török veszteségek alakulásától. Jövőre parlamenti és elnökválasztás lesz.

            Az iszlámbarát, erősen nemzet- és történelemtudatos államfő újabban még inkább igyekszik hatni az oszmán történelmi hőseit büszkén számon tartó lakosság nemzeti érzelmeire. Ő volt ugyanis a fő szónoka annak a fényes ünnepségnek, amelyen februárban megemlékeztek II. Abdülhamid szultán halálának századik évfordulójáról. A rendezvényt az isztambuli Yıldız-palotában tartották a politikai és a társadalmi élet képviselőinek jelenlétében. A DHA hírügynökség jelentése szerint, amelyet a Hürriyet részletesen ismertetett, az elnök és hitvese mellett szinte teljes létszámban megjelentek a kormány tagjai, a török nagy nemzetgyűlés és Isztambul város vezető tisztségviselői, egyetemi rektorok, kulturális-művészeti kiválóságok, hírességek. Ott volt az oszmán dinasztia néhány leszármazottja is.

            Az eredetileg reformszándékú uralkodót, aki később pániszlám hajlamaival, világméretű „muzulmán megújulásra” való törekvésével és kalifai méltóságának fokozott hangsúlyozásával tűnt ki, az ifjútörök forradalom után egy évvel, 1909-ben letaszították trónjáról, s 75 éves korában bekövetkezett haláláig teljes elszigeteltségben tartották a Beylerbeyi-palotában. Hosszú és ellentmondásos uralkodása alatt, amelynek során a világsajtó felkapta az első örménymészárlások híreit is, sokáig béke volt birodalmában. Fejlődött a közlekedés és a közoktatás, és virágzásnak indultak olyan többnemzetiségű és nemzetközi hírű kulturális központok, mint például Szaloniki, Atatürk szülővárosa.

            Erdoğan centenáriumi beszédét feltűnő módon azzal a jellemzéssel kezdte, amelyet Abdülhamidról adott Üstad – vagyis mester – Necip Fazıl Kısakürek (1904–1983) költő, író és gondolkodó, aki a 36 oszmán-török uralkodó közül ezt a szultánt tartotta a legkiemelkedőbbnek. Az államfő fiatal korában nagy tisztelője volt Necip Fazılnak.