![Türkinfo](https://turkinfo.hu/wp-content/uploads/2024/05/rsz_turkinfo_15_png.png "Türkinfo - \")
„A fényképezés nem tudja megváltoztatni a világot, de meg tudja mutatni, különösen akkor, amikor az épp változik.” MARC RIBOUD (1923)
Sorozatunkban olyan fotósok szerepelnek, akik képeikkel változó világunkat mutatják be nekünk. Lássuk a világot az ő lencséjükön át, mert sokszor olyat is meglátnak, amit mi nem.
Coşkun Aral a híreket hozza közelebb hozzánk fényképeivel. Olyan helyekre látogat el, ahová átlagember nem megy, nem is teheti, nem is lenne hozzá bátorsága.
Coşkun Aral 1956. május 1-én született Siirtben, nemzetközi háborús fotós, utazó, kalandor és dokumentumfilm-producer. 1974-ben kezdte pályafutását a sajtófotózásban. A Günaydın és a Gün újságokban dolgozott, és egyedi stílusával rövid idő alatt hívta fel magára és munkájára a figyelmet.
Minden – a munkásságáról készült – riportban elmondja, hogy a fordulópont az életében 1977. május 1. volt, mert a történelemben a „Véres május 1” néven emlegetett napon készített fotóival szerzett világhírt. Fényképeit a Sipa Press által az egész világ megismerhette.
„1977. május 1. – mely egyben a születésnapomat is jelenti – fordulópont volt. Egészen más, mint az addig átélt utcai összetűzések bármelyike. Az ünneplésre összegyűlt ezernyi ember pánikja, ahogyan a földre feküdtek, a fegyverek ropogása, a szemünk előtt meghalt emberek látványa. Félelmetes helyzet volt” – meséli.
1980-tól külföldi tudósítóként dolgozott és fényképezett. Munkái olyan magazinokban jelentek meg mint a Times, a Newsweek, a Paris-Match, a Stern, az Epoca. Dolgozott Gdanszkban a híres sztrájk idején, Libanonban, Írországban, Csádban és a Távol-Keleten. Fényképei külföldön kerültek kiállításra és nemzetközi fotóalbumokban jelentek meg. Ugyanakkor Törökországban a Türk Haberler Ajansı, a Milliyet, a Hürriyet lapoknak szabadúszóként is dolgozott.
A világon elsőként készített riportot egy elrabolt repülőgép eltérítőivel 1980. október 14-én, mely a török- és a világsajtójában is szenzációt keltett, és mind Törökországban, mind világszerte díjakat hozott neki.
Beszéljenek a képek, beszéljen a fotós! Coşkun Aral saját archívumából szemezget és elmeséli élményeit.
1983-ban a National Geographic négy háborús fotósának képeivel a Minuit kiadó gondozásában jelent meg a „Galileai béke” című háborús fotóalbum. A libanoni háborúról szóló könyvet később Németországban és Algériában is kiadták. A New York-i Pantheon kiadó gondozásában megjelent War Torn című könyvben is szerepelt, amelyben 31 háborús fotós műveit mutatták be. 1988-ban Törökország: Ezer mérföldnyi nagyszerű kaland (Türkiye: Bin millik Büyük Serüven) fotóalbumot jelentette meg. 1995-ben Wordwide Publishing House kiadó által az Egyesült Államokban két könyvet publikált: A háború veszélyes fénye és A világ legveszélyesebb helyei címen.
Jelenleg Törökországban dolgozik és televíziós programokat készít. Érdekesség, hogy stílusától egészen eltérő témában „Anyám ételei” (Annemin Yemekleri) címmel jelent meg kötete 2010-ben, mely az anatóliai konyha világába kalauzol minket.
Kiállításai:
1983-85 között készített képeit Párizsban állították ki (FNAC)
1988 Ara Gülerrel közösen Dániában és Finnországban állítottak ki
1993-ban Németországban, Düsseldorfban „A háború és az ember” címen
2001-ben Bécsben a Kulturális Minisztérium gondozásban háborús fotók témakörben
2008-ban a francia Le Figaro lap által az utolsó 30 év leghatásosabb fotói között szerepelt a párizsi Luxembourg kertben rendezett kiállításon
Díjai:
1980-1981 Törökország Újságírók Szövetsége munkásságáért járó díja
1984 Nokta magazin munkásságáért járó díja
1996 Magazin Újságírók Szövetsége sikerességért járó díja
1996 Rádió és Televíziós Újságírók Szövetsége „Cengiz Polatkan” díj
1997 Isztambuli Egyetem, Kommunikációs Kar, legjobb dokumentumfilm díja
1998 Kortárs Újságírók Egyesülete, „A legsikeresebb TV-program” díj
1998 Törökország Újságírók Szövetsége dokumentumfilm ágazat díja
1998 Sedat Simavi Verseny „A legjobb dokumentumfilm” díja
1998/99 Marmara Egyetem, Kommunikációs Kar, legjobb dokumentumfilm díja
2001 Gazi Egyetem, Kommunikációs Kar, a legjobb TV program a gyermekek jogainak tiszteletben tartása érdekében
2005 Kortárs Újságírók Szövetsége, Mahmut Tali Öngören díj TV Program kategória
Fényképekről, fényképészről szubjektíven
Most először érzem, mikor fotókról írok e sorozatban, hogy nem találok szavakat. Nem azért, mert nincsenek hatással rám a képek; épp ellenkezőleg. Fejbe vertek, elnémítottak, összeszorult a gyomrom. Sokat néztem közülük végig, és óvatosan válogattam mit mutatunk be. Arra biztatom az érdeklődő olvasókat, hogy keressenek rá a szerző nevére, és nézzenek további fényképeket, melyeket ő készített.
Javaslom továbbá a CNN Türknek adott hosszú riportját. A filmben hallhatjuk, ahogyan munkájáról mesél, azokról a helyzetekről, amiben részt vett, és kapcsolatáról valamint közös munkájáról sorozatunk egy másik szereplőjével, Ara Güler fotóssal.
Egy másik filmben is érdemes megnézni, melyben „szerepel”. De ezt már csak óvatosabban. Az Al Jazeera készített 15 részes sorozatot az 1976-1990 között tartó libanoni háborúról. A 12. epizódban egy jelenetben felbukkan Coşkun Aral, fényképezőgéppel a nyakában. Itt érthetjük meg, milyen körülmények között dolgoznak a tudósítók. Kérdezhetjük: miért? És a válasz – véleményem szerint – sorozatunk mottójában található meg: „A fényképezés nem tudja megváltoztatni a világot, de meg tudja mutatni, különösen akkor, amikor az épp változik.” MARC RIBOUD (1923)
Ő maga nyilatkozik így: „6 éves koromban találkoztam először fényképezőgéppel az unokatestvéremnek köszönhetően. Gyakorlatilag 100 évvel a fényképezés feltalálása után. Jó érzéssel töltött el a történelem megállítása a képek elkészítése során. Eszembe jutott valami. Miért ne lehetne a munkám fényképek készítése? Egyrészt bemutathatod a történelmet és dokumentálhatod is azt.”
Szerző: Erdem Éva – Türkinfo
