Az UNESCO Világörökségi listájára kerülés éve: 1985.

Listán elfoglalt helye: 365.

Elhelyezkedése: Márvány-tengeri régió, Isztambul

Kategória: kulturális örökség

Isztambul ma Törökország kulturális és gazdasági életének központja. A város őse i. e. 667-ben jött létre. A terület i. e. 64-ben római uralom alá került. A települést Nagy Konstantin császár hat évig tartó munkálatokkal átépítette, majd 330-ban az ország fővárosává tette. A birodalom 395-ös kettéválása után a Keletrómai Birodalom központja lett. A kereszténység elterjedésével patriarchátusi székhely, majd az 1054-es egyházszakadással az ortodox egyház központja volt, és az is maradt egészen 1453-ig.

A különböző vallások, kultúrák, közösségek és építészeti alkotások jelenléte teszi a várost igazán különlegessé.

A világörökség részét képező terület legfontosabb emlékei: Nagy Konstantin császár hippodromja, a Hagia Szophia, az Ahmed szultán-mecset (kék mecset), a Topkapı palota, a Szulejmán-mecset, a Hagia Irene templom, a Yerebatan Szeráj ciszternája, a Chora templom, a Valens-vízvezeték, a Pantokrator monostor és a városfalak.

A Hippodrom egy bizánci lóversenypálya, mely a konstantinápolyi élet egyik központja volt. Ma Sultanahmet térnek hívják. 203-ban Septimius Severus római császár kibővítette a várost és építtetett egy arénát a harciszekér-versenyek és más viadalok számára. 324-ben Nagy Konstantin császár úgy döntött, székhelyét Rómából Bizáncba teszi át, melyet Nova Roma (Új Róma) névre keresztelt. Konstantin bővítette és újjáépítette a várost, és felújíttatta a Hippodromot is. Úgy tartják, hogy Konstantin hippodromja 450 méter hosszú és 130 méter széles volt és képes volt 100 000 néző befogadására is. A Hippodrom versenypályája U-alakú volt. A téren áll a kígyóoszlop, mely a plataiai csatában elesett hősök emlékművének maradványa.

A Hagia Szophia bizánci ortodox bazilika, melyet később mecsetként használták, ma múzeumként látogatható. A Hagia Szophia az utolsó jelentős alkotása a késő ókori építészetnek. A templom különlegessége a többszörös kupolamegoldás, ami első pillantásra rendkívül instabillá teszi. Az épület méretei: 31 méter átmérőjű és 55,6 méter magas főkupola, valamint a megtámasztását biztosító rendszer. Előcsarnokaival együtt 7570 m² alapterületű épület. A birodalomból összegyűjtött 100 építőmester alá beosztott 10 000 munkás 5 év alatt építette fel.

Jeles pont a templom keleti oldalánál, a padozaton egy különleges kövekből kirakott padlódarab. Ez az omphalos, a „világ köldöke”, amelyen az egykori leírások szerint a bizánci császárokat koronázták. A templom ugyanakkor jelentős zarándokhely is volt. A korabeli leírások szerint itt őriztek szilánkot Krisztus keresztjéből, Mária leplét, de a Krisztust megsebző lándzsa hegyét is itt tekinthették meg a zarándokok. A templom másik érdekessége az „izzadó oszlop”. A kőzet ugyanis az alatta elterülő víztározóból folyamatosan nedvességet szív fel, amely az oszlop oldalán kiütközik. A babona úgy tartja, hogy aki az oszlopot megérinti, annak kívánsága teljesül, ezért bronzzal fedett oldalán már kisebb lyuk keletkezett a másfél évezred során itt megérintett területen.

Ahmed szultán mecset, ismertebb nevén a kék mecset Isztambul egyik központi mecsete. Népszerű nevét azokról a kék csempékről kapta, melyek belső falait borítják (20 000 kézzel készített izniki csempe, 50 különböző motívummal). A dzsámit 1609 és 1616 között építették I. Ahmed oszmán szultán utasítására. A mecsetnek 6 minaretje van. A dzsámihoz tartozó épületegyüttesben találhatjuk a szultán és felesége, Köszem szultána türbéjét, egy medreszét és egy kórházat. A kék mecset Isztambul egyik legnépszerűbb látványossága, a világ egyik legismertebb épülete.

A Topkapı palota 1465 és 1853 között az Oszmán Birodalom adminisztratív központja volt. Építésére II. Mehmed szultán adott utasítást 1459-ben és 1465-ben fejezték be. A palota az Aranyszarv-öböl és a Márvány-tenger között fekszik az ún. Szeráj Csúcson. Több kisebb épületből áll, és négy udvar veszi körül.

A palota az oszmán építészet jegyében készült. Jelenleg múzeumként működik, ahol – többek között – porcelán- és üvegedények, oszmán kori öltözékek, fegyverek, miniatúrák, kalligrafikus iratok és ékszerek láthatók.

Az Első Udvar a Szeráj csúcson terül el és magas falak veszik körül. Másik neve: Janicsárudvar. A második udvarban található a kórház, a pékség, a janicsárok lakrészei, istállók; a Hárem és a Diván az északi részen, valamint a konyhák a déli oldalon. A konyhákban található a világ legnagyobb kínai kék-fehér és szeladon porcelángyűjteménye, melyet a szultánok rendkívüli becsben tartottak, mivel az edényekről azt állították, hogy megváltozik a színük, ha az étel vagy ital mérget tartalmaz. A Boldogság Kapuja vezet a Harmadik Udvarba, mely a palota szíve, egy gazdag kert, melyet a Szultáni Kamra épületei vesznek körül, közöttük a kincstárral, a háremmel és III. Ahmed könyvtárával. A Negyedik Udvar a szultán magánkertjeként funkcionált, ahol számos pavilont, kerti házat, teraszt és virágoskerteket találunk. Itt található még az a pavilon is, ahol fiatal fiúk körülmetélését végezték.

A Szulejmán-mecset a második legnagyobb mecset Isztambulban. A híres török építész, Szinán építette I. Szulejmán szultán parancsára Isztambul harmadik hegyére. Az építkezés 1550-ben kezdődött, és 7 évig tartott.

Az épületet 4 minaret veszi körül, mivel I. Szulejmán a negyedik isztambuli szultán. A minaretek 10 erkélye jelzi, hogy I. Szulejmán a tizedik szultán az Oszmán dinasztiában.

A komplexum a tulajdonképpeni mecseten kívül szállásokat (karavánszeráj), konyhát, kórházat, iszlám iskolát (medresze) és egy fürdőt (hamam) is tartalmaz. A kertben I. Szulejmán leányának (Mihrimah) mauzóleuma található. II. Szulejmán, és anyja Saliha Dilaşub szultána, II. Ahmed és II. Musztafa lánya, Szafije is itt nyugszik. A komplexum északi falánál található Szinán nyughelye.

A mecsetben 1660-ban tűzvész okozott károkat, ezután IV. Mehmed parancsára a svájci-olasz építészek építették újjá. A restaurálás során az épület barokk stílusjegyeket kapott. A 19. század során visszaállították eredeti alakját, az első világháború alatt azonban az udvarban fegyverraktár volt, ami felrobbant, így újabb tűz pusztította el az épületet. 1956-ban állították helyre ismét.

A Hagia Irene templom Isztambul egyik legrégebbi bizánci temploma. A templom ma múzeum, de leginkább a különleges akusztikája miatt itt megrendezett koncertekről híres. A nevét Szent László lányáról, Piroskáról kapta, aki Iréne néven lett bizánci császárnő.

A templom legelső változatának megépítésére I. Konstantin római császár adott utasítást a 4. században, ám ez az épület később, 532-ben leégett. A templomot utána 548-ban, majd később is restaurálták.

Az Elsüllyedt Palota vagy Yerebatan ciszterna az egyik legnagyobb a több száz hajdani víztározó közül, melyek ma is ott fekszenek Isztambul alatt. Ez a ciszterna a Hagia Szophia közvetlen szomszédságában, a belváros közepén található. A víztározót I. Justinianus bizánci császár építtette 532-ben.

A 143×54 méteres termet 336 darab 8 méternél is magasabb márványoszlop tartja, melyek közül két oszlop az ókori görög szörnyeteg, Medúsza fején nyugszik. A két kőfej eredete ismeretlen. A legtöbb oszlopot korinthoszi oszlopfő koronázza, ez is alátámasztja azt a feltevést, hogy hajdani épületek elbontásával teremtettek nyersanyagot az Elsüllyedt Palota építéséhez. A Medúsza fejek is rendezetlenül állnak, a ciszterna építői alighanem csupán a kőanyagot látták a valamikori szobrokban, nem a szépségre törekedtek.

A terem falai 4 méter szélesek, és speciális vízálló malterral építették őket. A víz az Isztambultól mintegy 20 km-re északra lévő belgrádi erdőből eredt és folyt be a városba az akvadukton (ókori vízvezetéken) keresztül.

A Chora vagy Kariye templom egy a bizánci korban épült görög keleti vallási épület. Másnéven Szent Megváltó templomnak is hívják, mely a bizánci építészet egyik legszebb műve. Az eredeti templom a IV. században épült és az akkori városfalakon kívül állt. A IV. keresztes hadjárat idején Bizáncot kifosztották és a templom is több helyen megsérült, az 1269-es földrengéskor omlott le teljesen.

A helyreállítás után nyerte el mai formáját. A benne látható mozaikokat 1320 körül festhették, a kor legszebb művészi alkotásai. Isztambul 1453-as elfoglalásakor sikerült a törököktől megvédeni, csak 50 évvel később alakították át mecsetté. A mozaikokat azonban nem tették tönkre, csak vakolattal fedték le. A templom rekonstrukciója és a mozaikok feltárása 1948-ban kezdődött és 1958-ban fejeződött be, ekkor már múzeumként nyitotta meg kapuit a látogatók előtt.

A legismertebb vízvezeték a rómaiak által épült és a 4. században elkészült Valens-vízvezeték (Bozdoğan), amelyet Valens római császárról neveztek el, és amely egészen elért Trákiáig több, mint 250 km-en keresztül szállítva a vizet. Összesen három nyitott (felszíni) és több mint száz földalatti víztározója volt, és mintegy egymillió köbméter vizet juttatott a városba. A Valens-vízvezeték vége ma Isztambul Fatih negyedében található, és csak 971 méternyi szakasza maradt fenn. Az eredeti építmény 29 méter magas volt, viszont ma sokkal alacsonyabb, mivel a talajszint most hat méterrel feljebb található, mint a 4. században.

A Pantokrátor monostor Szent Piroska bizánci császárné, magyar királylány kezdeményezésére 1118-1136 között épült templom-, kolostor- és kórház együttes. Az Hagia Szophia mellett a második legnagyobb bizánci épület a mai Isztambulban. 1453-at követően Zeyrek Molla dzsámi néven ismert. Noha az épület mecset, egykori keresztény templom jellege jól látható. A műemlék-együttesben az elmúlt évtizedekben számos restaurálásra került sor, amely a bizánci emlékekre is kiterjedt. Híres mozaikpadlója négyszögletes, de nem négyzetes hasábokból készült mozaikokból készült. A császárnét itt temették el.

A csaknem 6,5 kilométer hosszan elnyúló isztambuli városfal, amelynek egyes szakaszai az időszámításunk szerinti 5. században épültek, a világ egyik legkomplexebb erődítményének részét képezték valaha. A II. Theodosius bizánci császár (i. sz. 408–450) által építtetett első erődfalak Konstantinápolyt minden oldalról körülvették a szárazföldön. Bár egy földrengés miatt megrongálódtak, a megerősített és kiegészített védművek további ezer éven át védték a birodalom fővárosát. Az 1453-as oszmán–török hódítást követően továbbra is karbantartották a falakat, bár egyes részeit lebontották, hogy a terjeszkedő városnak helyet nyerjenek. Napjainkban a város szívében húzódnak a palotákat, kerteket, temetőket és mecseteket összekötő falszakaszok.

Forrás: hu.wikipedia.org, turkmagyarizi.com, index.hu

Kollár Kata – Türkinfo