Rég nem látott aszály sújtja a Mediterráneum keleti részét. Az Eufrátesz vízszintje drámaian lecsökkent Szíriában és Irakban, ami több millió emberre jelent fenyegetést. Egyes vélemények szerint a folyam visszahúzódásához Törökországnak is köze van. A klímaváltozás hatására a mostanihoz hasonló szárazságok egyre gyakoribbak és szélsőségesebbek lesznek, és úgy tűnik, az aszályok korában a víz könnyen a konfliktusok mozgatórugójává válhat.
Újabb humanitárius katasztrófa van kibontakozóban Szíria északkeleti részén, ahol az utóbbi hónapokban látványosan lecsökkent az ország leghosszabb folyójának vízszintje. Az Eufrátesz apadása a helyi mezőgazdaságot, az ivóvízkészleteket, az energia-utánpótlást, ezáltal tömegek megélhetését fenyegeti. A jelenség milliókat veszélyeztet.
Ha a mostani vízkrízist önmagában nem is a globális felmelegedés idézte elő, az átalakuló éghajlat sokat fokozhat az aszályok hevességén.
Bár a polgárháború sújtotta országban a vízhiány komolyabb következményekkel járhat, mint egy stabil államban, egyre valószínűbb, hogy a hasonló események közvetett vagy közvetlen módon a kedvezőbb helyzetben lévő régiókat sem kímélik majd. A szárazságok egyre nagyobb intenzitással és gyakorisággal fognak lecsapni, ily módon pedig a víz a nemzetközi és a belső konfliktusok forrásává válhat.
Az amerikaiak kivonulása és a tálibok hatalomátvétele miatt Afganisztán komoly migrációs potenciálú országgá vált, ahonnan óvatos becslések szerint is legalább fél millió ember menekül el a következő hónapokban. Noha a menekültek jellemzően a szomszédos országokban szokták meghúzni magukat – jelen esetben főleg Pakisztánban és Iránban –, egy részük azonban biztosan Európa felé veszi az irányt. Erről az utóbbi hónapokban a török-iráni határon az illegális határátlépések számának dinamikus növekedése már érzékletes képet nyújtott.
Jönnek az afgán menekültek
Így érthető, ha az Európai Unióból olyan hangok hallatszanak, amelyek Törökország pénzügyi támogatását javasolják, erre példa az a kijelentés, amit Andrej Babiš cseh miniszterelnök a napokban a Bledi Stratégiai Fórumra (BDF) indulva tett.
Szeptember 2-án, a holland külügyminiszterrel, Sigrid Kaaggal folytatott találkozót követő sajtótájékoztatón a török külügyminiszter, Mevlüt Çavuşoğlu viszont jelezte, hogy az a korábban, a szíriaiak esetében alkalmazott politika, miszerint némi pénzért cserébe az afgánokat is Anatóliában tartanák, elfogadhatatlan.
Tartóst megoldást kell találni – hangsúlyozta Çavuşoğlu.
A török külügyminiszter szavai mögött az a már régóta ismételgetett török meglátás húzódik meg, hogy pusztán pénzzel nem lehet megvenni Törökország jóindulatát: politikai gesztusokra is szükség van. A 2016-os menekültügyi nyilatkozatban az EU ígéretet tett a vízumliberalizációra (abban az esetben, ha a törökök végrehajtják a szükséges reformokat), a csatlakozás előmozdítására (mindössze egy fejezetet sikerült megnyitni azóta), illetve az 1995-ben kötött EU-Törökország vámunió modernizációjára. Ezekből gyakorlatilag semmi sem valósult meg.
Az egyedüli eredményt a pénzügyi támogatáson keresztül sikerült elérni: a szíriaiak helyzetének javítására létrehozott Menekültügyi Eszköz a maga 3+3 milliárd eurós összegével valóban segített a szíriaiak megtartásában a havi pénzügyi támogatás, iskola- és kórházfejlesztések, egészségügyi ellátás révén, viszont igen messze áll attól, hogy a megközelítőleg négymilliós szíriai közösség problémáit kezelni tudja.
Augusztusban csaknem két és fél éves csúcsra gyorsult a fogyasztói árak emelkedésének éves üteme Törökországban. A török statisztikai hivatal honlapjára pénteken felkerült adatok szerint augusztusban 19,25 százalékkal, 2019 áprilisa óta a legnagyobb ütemben emelkedtek a fogyasztói árak az egy évvel korábbihoz képest.
Elemzők a fogyasztói áremelkedés lassulására, 18,70 százalékra számítottak a júliusi 18,95 százalék után. Az előző hónaphoz képest 1,12 százalékra mérséklődött az áremelkedés a júliusi 1,80 százalékról. Elemzők kisebb, 0,60 százalékos havi szintű emelkedésre számítottak augusztusra.
A feldolgozatlan élelmiszerek, az energia, az alkoholos italok, a dohány és az arany gyakran változékony árát nem számolva júliushoz képest 0,74 százalékkal nőttek a fogyasztói árak az egy hónappal korábbi 1 százalékos emelkedés után, tavaly augusztushoz viszonyítva pedig 18,46 százalékkal a júliusi éves szintű 18,51 százalékot követően.
Az utóbbi több mint négy évben, 2017 februárja óta szinte minden hónapban kétszámjegyű volt az éves infláció, részben a török líra gyengesége, részben pedig a nyersanyagárak elszabadulása miatt.
A kamatemelési ciklus tavaly szeptemberben indult, akkor 2 százalékponttal, 10,25 százalékra, novemberben 15 százalékra, decemberben 17,00 százalékra, márciusban pedig 19,00 százalékra húzta fel a jegybank az egyhetes repokamatot, hogy erősítse a török lírát és ezáltal lassítsa az inflációt.
A jegybank monetáris bizottsága augusztusban már az ötödik egymást követő kamatdöntő ülésén hagyta 19 százalékon az irányadó, egyhetes repokamatot és júliusban 14,1 százalékra módosította az év végére várható inflációra vonatkozó előrejelzését az addig becsült 12,2 százalékról.
Ez annak fényében egyébként nem meglepő, hogy Erdogan elnök azokat a jegybankelnököket, akik a kamatemelés eszközéhez nyúlnak, viszonylag hamar el szokta távolítani. Legutóbb idén áprilisban volt váltás a török jegybank élén, a tavasszal kirúgott Naci Agbal kicsivel több mint 4 hónapot töltött el hivatalában.
Ugyancsak pénteken ismertetett adatok szerint augusztusban az éves szintű termelői áremelkedés 45,52 százalékra (!) gyorsult a júliusi 44,92 százalékról, havi összehasonlításban 2,77 százalék volt a növekedés a júliusi 2,46 százalék emelkedés után.
Ha felidézzük mindazt, amit a történelem órákon tanultunk, hamar belátjuk, hogy nem árt, ha egy uralkodó több mindenhez ért. Ez igaz volt az Oszmán Birodalom szultánjaira is, akiknek ifjúkori oktatására – bizonyos korszakoktól eltekintve – kiemelten fontos ügyként tekintettek, és akiknek uralkodó létükre el kellett sajátítaniuk egy pénzkereső mesterséget is.
Mi mindenhez kellett értenie egy oszmán szultánnak?
Az első oszmán szultánok neveltetéséről nem sokat tudunk, de valószínű, hogy a katonai képzésük nagy hangsúlyt kapott, hiszen a szultánok a 16. század végéig maguk vezették a hadjáratokat. Ezekre a hadjáratokra időnként fiaikat is magukkal vitték, így a şehzadék hamar megtanultak az íjjal és a fegyverekkel bánni, megtapasztalták a hadviselés nehézségeit, és jártasságot szereztek a vadászatban. I. Mehmed szultán például, aki híres vadász volt, olyan jól bánt az íjjal, hogy megkapta „Kürüşçü” (íjfeszítő) nevet. A hercegeknek nemcsak a hadi tudományokban kellett remekelniük, hanem meg kellett ismerkedniük az államigazgatás fortélyaival is, ezért a 16. századig már ifjú korukban egy-egy tartomány élére nevezte ki őket az apjuk, ahol lalájukra támaszkodva belekóstolhattak a kormányzásba. Ahogy a birodalom mérete növekedett, a szultánok egyre nagyobb jelentőséget tulajdonítottak örököseik elméleti képzésének. Az oszmán hercegek nyelveket és kalligráfiát tanultak, perzsa és arab verselést, így felnőve kiváló zenészek és költők is akadtak közöttük.
II. Mehmed szultán
A sokoldalú nevelés fontosságára jó példa II. (Hódító) Mehmed élete, aki a gyermek- és ifjúkorában tanultaknak, és állandó tudásszomjának nagy hasznát vette a birodalom szervezése során. II. Mehmed szultánt apja, II. Murád szultán legbizalmasabb emberei nevelték. A féktelen természetű fiúval kezdetben nehezen boldogultak a nevelői. Csak azután vált figyelmes tanítvány belőle, miután egy kurd vallástudóstól, Molla Ahmed Güranitól, aki filozófiára, történelemre, irodalomra, és az iszlám történetére tanította, megkapta élte első verését. Egy másik tanítója, Anconai Cyriacus görög és latin nyelvre oktatta a herceget, aki fiatalon olvasta Homéroszt, és a klasszikus történelem iránti lelkesedése később sem lankadt. Feljegyezték róla, hogy Konstantinápoly bevétele után az ottani könyvtár egyes könyveit lefordíttatta törökre. A kormányzás tudományát elődeihez hasonlóan neki is gyerekként kellett elsajátítania Maniszában, illetve Amaszjában, sőt, amikor apja 1444-ben lemondott a trónról, közel két évig szultánként kellett helytállnia, mielőtt 1451-ben másodszor is trónra lépett. Mehmed felnőttként is érdeklődést mutatott a különböző tudományok iránt, de érdekelte a kereszténység és a szúfi misztikus költészet is. Trapezunt (a mai Trabzon) 1461-es meghódítása után Geórgiosz Amirutzész görög filozófus és tudós földrajzra, csillagászatra és asztrológiára tanította. A források tanúbizonysága szerint II. Mehmed művészetekre nyitott, művelt uralkodó volt, aki az irodalom híres patrónusaként 30 oszmán írót támogatott. Avní néven ő maga is írt török nyelvű verseket, és egy nagyjából 80 versből álló dívánt, azaz versgyűjteményt hagyott ránk. Az oktatás jelentőségét felismerve alapította meg a szerájiskolát az általa építtetett Topkapı palotában, ahol ezután évszázadokon át folyt az oszmán katonai és közigazgatási elit tagjainak képzése.
Ékszerészek, költők, kalligráfusok…
Talán kevésbé ismert, hogy egy ősi tradíciót követve a szultánoknak – állítólag törvény tiltotta, hogy az állami kincstárból fedezzék saját költségeiket — el kellett sajátítaniuk egy pénzkereső kézműves mesterséget. Erről a hagyományról Evlija Cselebi is beszámol a Seyahatnaméban, és megemlíti ezt Richard Knolles is az The Ottoman Kings and Emperors (Az ottomán királyok élete) című 1610-ben megjelent munkájában:
„Minden török császárt vallása törvényei arra köteleznek, hogy naponta egyszer valamilyen kézi munkát és ügyességet igénylő mesterséget gyakoroljon”.
Jean-Claude Flachat, egy 1740-55 között Isztambulban élt francia kereskedő a Kafes (Ketrec, a szultáni palota része, ahová a 17. századtól a szultáni család azon férfi tagjait zárták, akik trónkövetelőként léphettek volna fel az uralkodóval szemben) bemutatásakor szintén beszámol erről a szokásról:
„A raboknak mindenféle mesterségeik vannak, és még buzdítják is őket, hogy tanuljanak ki valamiféle kézművességet, amely illik a rangjukhoz.”
I. Szelim szultán
A szultánok tehát a szabadidejükben különféle mesterségeket űztek. A már említett II. Mehmed például az íjászatnál használatos szarvgyűrűket faragott, valamint övcsatokat és kardhüvelyeket készített. A fia, II. (Kegyes) Bajezid, akiről Knolles azt írta, hogy „békés életet választott, ideje nagy részét a filozófia tanulmányozásával töltötte, illetve tudós férfiakkal társalgott”, a kalligráfia mestere és asztalos volt egy személyben, ugyanakkor apjához hasonlatosan költő is, aki Adlí néven alkotott. Bajezid fia, I. (Vad) Szelim, akinek hódításai közel megkétszerezték a birodalom területét, az ékszerész szakmát sajátította el. A mesterséget Trabzonban tanulta ki, ahol 1489-től szandzsákbégként kormányzott. A választása bizonyára nem véletlenül esett erre a mesterségre, mert ahogy Evlija Cselebi írta a Seyahatnaméban, „A világon nincs párja a trabzoni ékszerész mestereknek.” A szultán aranyból saját, félhold alakú sorkövetőket készített, melyek végét drágakövekkel rakta ki. Evlija arról is beszámolt, hogy Szelim Trabzonban megtanult egy másik fémműves technikát, jelesül a vésést, és a trabzoni pénzverde számára vésett egy érmét az apja, Bajezid szultán nevével. A források szerint Szelimet érdekelte az irodalom is, olyannyira, hogy a sok olvasástól elromlott a szeme, így a szultánok közül egyedüliként kénytelen volt szemüveget viselni. Kiváló íjász és kardforgató volt, ráadásul költő, aki Szelimí költői néven törökül, perzsául és arabul írt verseket.
I. (Törvényhozó) Szulejmán apjához hasonló módon szintén ékszerész volt. Evlija Cselebi szerint Szulejmán az apja, a későbbi I. Szelim szultán trabzoni kormányzósága idején tejtestvérével, Jahjával együtt egy görög ékszerésztől, Kosztantin mestertől tanulta meg a mesterséget. Ehhez az időszakhoz kapcsolódik a következő anekdota:
Szulejmán herceget az apja a kor leghíresebb ékszerészéhez, Kosztantin mesterhez küldte, hogy a mester inasaként sajátítsa el a szakma fortélyait. Az ifjú herceg bizonyos időnként fel is kereste a mestert, és inaskodott mellette. Szulejmán eleinte nagyon gyakorlatlan volt. Az ügyetlenkedése miatt Kosztantin mester megharagudott rá, és megesküdött arra, hogy ezerszer megvesszőzi a talpát.
Szulejmán herceg mindezt elmesélte az édesanyjának, Hafsza szultánának, aki nyomban magához hívatta Kosztantint. Hafsza szultána arra kérte a mestert, hogy bocsásson meg a fiának és megajándékozta egy marék arannyal. A mester fogta az aranyat, majd hazaérve átadta Szulejmánnak azzal, hogy: — Fogd ezt, olvaszd meg és húzz belőle ötszáz aranyvesszőt!
Szulejmán megcsinálta, amit a mester kért, majd az elkészült aranyvesszőket átadta Kosztantinnak. Mivel a mester megesküdött rá, hogy megveri az inasát, mindenképpen be akarta tartani az esküjét, csakhogy Hafsza szultána kérésének, jelesül, hogy bocsásson meg Szulejmánnak, is meg akart felelni. Végül Szulejmán herceget a deresre fektette, majd megmarkolta az ötszáz aranyvesszőt, mintha egy seprűt alkotnának, és ezzel az aranyseprűvel kétszer rácsapott a herceg talpára. Ily módon teljesítette az esküjét, hiszen az ötszáz vesszővel a herceg talpára mért két ütés épp ezernek számított.
I. Szulejmán szultán
Sajnos Szulejmán szultán munkái nem maradtak fenn, pedig állítólag nagyon tehetséges ékszerésznek bizonyult, akit megihlettek az itáliai ötvösök munkái. (Híres négyes „koronáját”, ami valójában egy sisak volt, itáliai aranyművesek készítették). Szulejmán szultán emellett bőrdíszműves volt, továbbá költő, aki Muhibbí álnéven verselt.
Szulejmán fia, II. (Részeges) Szelim a mekkai zarándoklatra indulóknak készített botokat. Imádta a palota virágoskertjét, feljegyezték, hogy 1574-ben 50000 tulipánhagymát rendelt Aleppóból. II. Szelim, aki „túlságosan kedvelte a test örömeit és a bort”, viszonylag jó költőnek számított. Nem meglepő, hogy legtöbb verse a szerelmet és a bort ünnepli.
II. Szelim fia, III. Murád szultán nyilakat faragott, emellett értett a kalligráfiához és költőként Murádí néven alkotott.
III. Mehmed szultán kanalakat készített, ezek nyelét gyönggyel, korallal, rubinnal és egyéb drágakövekkel vagy véséssel díszítette. Készített nyilakat, íjászgyűrűket, tagja volt a gyűrűsök céhének, és szintén írt verseket.
I. Ahmed szultán, a híres isztambuli Kék mecset építtetője, apjához, III. Mehmedhez hasonlósan szintén készített kanalakat és íjászgyűrűket, illetve tagja volt az íjászok céhének. Knolles a már említett művében leírja, hogy „Mahomet szultán (III. Mehmed), a legutóbbi nagyúr nyilakat készített, a fia pedig, Achmat (I. Ahmed) a szarvból faragott gyűrűk készítését választotta, amit minden török a hüvelykujján visel, hogy ezzel feszítse meg az íját, mielőtt lőne. Ezeknek a szarugyűrűknek a készítését a Nagy szultán minden reggel az imádkozás után szinte vallásosan végezte hosszabb-rövidebb ideig.” I. Ahmed szultán cserkesz ostorokat is készített. Költőként Bahtí néven írt verseket, melyek között akad két Magyarországról szóló gazel is.
Ahmed fiai közül II. Oszmán szultán, aki az első olyan oszmán uralkodó volt, akit alattvalói gyilkoltak meg, a szíjgyártó és nyerges mesterséget tanulta ki, állítólag ő maga készítette a lovai nyergét. A sors fintora, hogy miután letaszították a trónról, és a janicsárok markába került, utolsó útjára nyereg nélküli lovon vitték…
IV. Murád szultán, I. Ahmed Köszem szultánától született fia szintén kalligráfus és költő volt. A szultán jól bánt az íjjal, bár a kegyetlenkedéseiről hírhedtté vált uralkodóról ezzel kapcsolatban feljegyzett történetek nem éppen hízelgőek. Paul Rycaut angol diplomata lejegyezte, hogy a szultán „különös élvezetét lelte abban, ha az egyik tengerparti kioszkjában ülhetett, ahonnan íjával és nyilaival az emberekre lövöldözött”.
Az 1618-tól a szultáni hercegek elzárására szolgáló Kafesből kikerülő későbbi szultánok iskolázottsága meglehetősen hiányos volt, mindössze abból állt, amit a háremben vagy a szerájiskolában elsajátítottak. A Ketrecből kijutva, trónra lépésükkor az évekig tartó elszigeteltségük miatt teljesen alkalmatlanok voltak az uralkodásra. Egyikük, I. (Őrült) Ibrahim, aki szintén I. Ahmed szultán fia volt, zarándokok botjaira készített díszeket, illetve teknősbékapáncélból készített kanalakat, imafüzéreket és különböző tárgyakat. Ibrahim fiai közül IV. Mehmed híres vadász volt, emiatt Avcınak, azaz Vadász Mehmednek nevezik. A költészet mellett a zene is érdekelte, zeneszerzőként katonai indulókat írt. Ibrahim másik fia, II. Szulejmán, aki 39 évet töltött a Ketrecben, kitanulta a kalligráfiát, és ideje nagy részét a Korán részleteinek másolásával töltötte. II. Musztafa, a kiváló íjász hírében álló szultán, aki 1697-ben Savoyai Jenőtől szenvedett megsemmisítő vereséget Zentánál, szintén költő volt, valamint kalligráfus.
III. Ahmed szultán
II. Musztafa öccse, III. Ahmed szultán, aki életéből 16 évet töltött a Kafesben, jóval nagyobb szabadságot élvezett sorstársainál, hiszen részt vehetett a vadászatokon és az udvari eseményeken. Fiatalon kitanulta a kalligráfus mesterséget, a Topkapı szerájt több munkája is díszíti, melyek közül kettő a Szent Palást pavilon főbejárata fölötti két oldalon található. A bal oldali így szól: „A világ királya, a fényességes uralkodó”, a jobb oldalin ez olvasható: „Ahmed szultán, aki betartja a Szent Törvényt.” III. Ahmed szintén írt verseket, és fura módon szívesen hímezgetett a nőkkel együtt. A Tulipán-korszak uralkodójának nevéhez, aki fényűző udvaráról és a tulipánmániájáról is ismert, számos építkezés kötődik, a leghíresebb talán Saadabad, vagyis az Örök Boldogság Palotája, melynek parkja Versailles mintájára épült.
III. Ahmed unokaöccse, I. Mahmud szultán több mesterséggel rendelkezett. Amellett, hogy költő volt, hematit pecséteket vésett, elefántcsontból és ébenfából díszes, hilalnak nevezett fogpiszkálókat, és ékszereket készített, de érdekelte a faragás is. Műveit állítólag a bazárban árulták, és az eladásukból származó bevételt jótékony célokra fordították.
Zeneszerzők, festők, birkózók…
A 19. és 20. századi szultánok között is akadtak, akik különös kedvteléseknek hódoltak. III. Szelim például rajongott mindenért, ami európai. Az ő udvara volt az a központ, amely megismertette a török társadalmat az európai kultúrával, különösen a francia műveltséggel. Elismert zeneszerzőként szerzeményeit ma is játszák, és tudható az is, hogy kiválóan játszott neyen (nádfurulyán). Akkor is épp a hárem zeneszobájában tartózkodott, amikor meggyilkolták. III. Szelim szultán emellett értett a fegyverekhez, és Ilhamí, azaz „Ihletett” néven verseket is írt. Egyik ismert kétsorosa így szól:
„Óh, Ilhámi, ne légy rest, és ne bízz semmiben, ami e világi!
A Föld senki kedvéért nem áll meg, a kereke mindörökké forog.”
II. Mahmud szultán
A nyugatosító törekvéseiről és reformjairól ismert II. Mahmud, aki a szultánok közül elsőként viselt a palotán kívül nadrágot, vörös fezt és fekete frakkot, szintén képzett zenész volt, de értett a kalligráfiához és az ékszerészethez is, és emellett gyöngyház intarziákat is készített. Fia, I. Abdülmedzsid szultán, aki folytatta apja reformjait (a mozgalmat Tanzimatnak nevezzük), és aki felépíttette a Dolmabahçe palotát, festő és zeneszerző volt egy személyben, aki nyugati stílusú, ún. „alafranka” dalokat komponált.
I. Abdülmedzsid szultán féltestvére, I. Abdülaziz szultán, aki 115 kilót nyomott, híres birkózó volt, alattvalói Güreşçinek, azaz Birkózónak nevezték. Feljegyezték róla, hogy rézedényeket készített. A neveltetésével kapcsolatban Enver Ziya Karal török történész azt írta, hogy bár trónörökösként nem kellett fogságban élnie, taníttatásának nem tulajdonítottak nagy jelentőséget. Hercegként egy medresze-hallgató, bizonyos Hasan efendi tanította, akire nem hatottak a kortárs gondolatok, ehelyett főleg nyelvekre és tradicionális tudásra oktatta a fiút. Karal lejegyezte, hogy Abdülaziz szerette a festészetet, ő maga is rajzolt, képei leginkább a tengert és hajókat vagy fákat ábrázoltak. Karaltól tudjuk, hogy a szultánt a keleti zene is érdekelte, és játszott neyen. Ezenkívül érdeklődött az európai építészet iránt is, olyannyira, hogy az általa építtetett paloták tervrajzait átnézte, és az építkezéseket személyesen felügyelte. Ő volt az első szultán, aki (a háborús okokat leszámítva) elhagyta a birodalmat, amikor III. Napóleon meghívására Párizsba látogatott.
I. Abdülmedzsid szultán fia, V. Murád szultán zeneszerzőként és festőként is alkotott, továbbá jól zongorázott. Lemondatása után sokat játszott ezen a hangszeren a Çırağan palotában. A török történetíró, Haluk Şehsuvaroğlu írta róla, hogy gazdag könyvtárral rendelkezett és sokat olvasott. „Olyan tagja volt ő az Oszmán-háznak, aki jól ismerte a nyugati zenét, és aki hercegként, illetve trónörökösként maga is több zenedarabot komponált. Ezek közül a leghíresebb a Szilisztra-induló.”
I. Abdülmedzsid szultán másik fia, II. Abdülhamid szultán hobbija a fafaragás volt, asztalosként gyönyörű intarziákat készített, sőt, egy amerikai világkiállításon első díjat nyert a munkájával. Amikor szultánként a Yıldız szerájba költözött, a palotakertben egy bútorgyártó műhelyt és egy fazekasműhelyt is építtetett, mindkettő híres volt magas színvonalú termékeiről. A kertben, ahol fűrészmalom is állt, a szultán egy másik asztalosműhelyt is építtetett, kizárólag a saját használatára. II. Abdülhamid beszélt franciául, és ebben nagy szerepe lehetett annak, hogy 15 évesen találkozott Vámbéry Árminnal, aki a húgát, Fatmát tanította franciára. Vámbéry leírta, hogy Abdülhamid mindig részt vett a húga nyelvóráin.
Mint láttuk, a szultánok többsége mesteremberként vagy művészként is megállta volna a helyét, az már csak rajtuk (és a körülményeken) múlt, hogy mennyi időt szenteltek, szentelhettek választott mesterségüknek vagy akár kedvteléseiknek.
Felhasznált források:
FREELY, John: A szultánok magánélete, General Press, Budapest, 1999
Katari és török szakértői csoportok érkeztek Kabulba, hogy segítséget nyújtsanak a repülőtér újbóli üzembe helyezésében. Ez az ENSZ szerint kulcsfontosságú lenne a humanitárius segélyszállítmányok célba juttatása szempontjából.
A török külügyminiszter holland kollégájával tartott közös sajtótájékoztatóján közölte, hogy Ankara már korábban kifejezte az óhaját, hogy felelősséget vállalna a kabuli repülőtérért.
„Most a táliboktól és más országoktól is érkeznek kérések azzal kapcsolatban, hogy ezt a feladatot a törökökkel együtt lássák el”- tette hozzá.
Egyelőre nem tudni, hogy lesz-e olyan kereskedelmi légitársaság, amely hajlandó vállalni a járatindítás kockázatát. A katari külügyminiszter csütörtökön a brit külügyminiszterrel tartott közös sajtótájékoztatót:
„Nagyon fontos és nagyon erős üzenet, ha a tálibok megmutatják: elkötelezettek amellett, hogy biztosítsák az afganisztáni emberek áthaladását és szabad mozgását. Tárgyalunk velük és Törökországgal azzal kapcsolatban, tudnak-e technikai segítséget nyújtani.”
Az látszik, hogy Joan Laporta elnök meg akart szabadulni a botrányosan nagy fizetésektől és a felesleges játékosoktól is. Miralem Pjanic a két halmaz metszetében van, drága is és nem is kell, azonban sem a Juventus, sem a Sevilla nem vitte el, pedig a bosnyák nagyon szeretett volna visszatérni Torinóba.
Nem adta fel a Barcelona, Oroszországba és Törökországba is kiajánlotta a játékost, hiszen ott tovább van nyitva a transzferablak. A szentpétervári Zenitbe nem akart menni a bosnyák, azonban a Besiktasra rábólintott.
Pjanic és menedzserei megállapodtak a Besiktasszal a fizetésben, majd a Barcelona is dűlőre jutott a törökökkel, így egy évre elpasszolták kölcsönbe a jól kereső bosnyákot, akivel nem számolt Ronald Koeman. Pjanic már Isztambulban van, hamarosan orvosi vizsgálat és aláírás következik.
Pjanic 30 meccsen lépett pályára a Barcelona mezében, mindösszesen 1295 percet játszott és sem gólja, sem gólpassza nem volt.
![Türkinfo](https://turkinfo.hu/wp-content/uploads/2024/05/rsz_turkinfo_15_png.png "Türkinfo - \")
