Elif Shafak új regényét óriási várakozás előzte meg, a szerző hatására ugyanis rengeteg olvasó szeretett már bele titokzatos keleti tájakba. A Folyók vannak az égben téren és időn átívelő kalandra hív, amely során néha elfárad az utazó, de a kilátásért végső soron megéri. Ez a hét könyve.

Elif Shafak nemcsak Törökország egyik legnépszerűbb szerzője, hanem lelkes aktivista is, aki a szabadságjogok betartásáért vagy éppen a nők egyenlőségéért harcol, ezek az ügyek pedig szépirodalmi műveiben is rendszeresen feltűnnek. Néhány éve a hét könyve volt nálunk az Eltűnt fák szigete (itt mutattunk részletet), melynek fontos és aktuális témái – például a klímaváltozás vagy a társadalmi konfliktusok – az új regényben (olvass bele!) is visszaköszönnek.

Nekem a 10 perc 38 másodperc című, Booker-rövidlistás kötet volt az első találkozásom az íróval, ami akkor sokak mellett engem is elvarázsolt.

Máig előttem vannak az isztambuli képek, illatok és ízek, melyek a brutális, de mégis gyönyörű történet hátterét adják.

Mindezek fényében nem meglepő, hogy nagy elvárásokkal vágtam neki a frissen megjelent, csaknem 600 oldalas könyvnek, amely az igazat megvallva nem volt könnyű olvasmány. Ugyan Shafak itt is hihetetlenül erős vizualitással vezet végig minket a távoli, rejtélyes vidékeken, az arányérzéket sajnos fájdalmasan nélkülözi ez a regény. Pont emiatt körülbelül a 300. oldalon jöttem rá, hogy valójában milyen komoly téteket mozgat a szerző, amelyekért nagyon is megéri elindulni ezen az utazáson.

Mivel állunk szemben?

A Folyók vannak az égben lapjain egyetlen esőcsepp útját követjük végig i. e. 630-tól egészen 2018-ig, az ókori Mezopotámiától Anglián át Irakig. A koncepció szerint az „élet és halál hírnökeként” funkcionáló, mindig új formát öltő víz összefűzi a múltat és a jelent, emlékezik, és ősi, nemzedékeken átívelő tudást hordoz. A cselekmény kezdetén a híresen művelt, ám legalább annyira kegyetlen asszír uralkodó, Assurbanipal palotájában vagyunk Ninivében, amely az egész regény bölcsője. Innen ágazik a történet három szálra, amelyekről már a legelején megtudjuk, hogy úgy kapcsolódnak majd egymáshoz, mint a víz molekulái.

Folytatás

Forrás: konyvesmagazin.hu