2026. április 29.
Türkinfo Blog Oldal 42

Évekig magasan ragadhat az infláció az örökös EU-tagjelölt országban

Kép forrása: www.pikrepo.com

Októberben a vártnál nagyobb mértékben lassult Törökországban az infláció (32,9 százalékra), ami erősítheti a jegybank elkötelezettségét a kamatcsökkentések folytatása mellett – számolt be a Bloomberg.

A Török Statisztikai Hivatal (TÜİK) hétfőn közölte, hogy az éves áremelkedés üteme a szeptemberi 33,3 százalékról 32,9 százalékra csökkent. A Bloomberg 18 elemzőt felölelő felmérésében a mediánvárakozás 33,2 százalékos stagnálás volt. Havi összevetésben az infláció 2,6 százalékra mérséklődött a szeptemberi 3,2 százalékról – közölte a TÜİK.

Az adatok olyan várakozások közepette érkeztek, hogy Fatih Karahan jegybankelnök a péntekre tervezett előadásában megemelheti az inflációs pályára vonatkozó előrejelzést. Ezt erősítette meg a múlt héten Mehmet Şimşek pénzügyminiszter is, aki szerint a jelenlegi cél elérése „nehéznek” tűnik.

A jegybank legutóbb 25–29 százalék közé tette az év végi inflációs előrejelzést, miközben a piaci konszenzus szerint a mutató 30 százalék felett maradhat.

A Bloomberg Economics értékelése szerint az infláció az év végére 32 százalék alá kerülhet, a jövő év első negyedévében pedig 30 százalék alá csúszhat.

Ugyanakkor a kockázatok felfelé mutatnak, ami lassabb ütemű monetáris lazítást tehet szükségessé – írta Selva Bahar Baziki közgazdász.

A magas infláció és a politikai kockázatok már októberben is óvatosságra késztették a döntéshozókat: a szeptemberi 250 bázispont után ezúttal csak 100 bázisponttal vágták az alapkamatot. A jegybank szerint az árnyomásokat főként az élelmiszerárak, a bérleti díjak és az oktatás költségei hajtják, amelyek visszatekintő indexáltságuk miatt csak korlátozottan befolyásolhatók monetáris politikával.

Folytatás

Forrás: www.portfolio.hu

Így készül a török fasírt: szaftos, fűszeres és isteni

Kép forrása: www.pxfuel.com

A török fasírtgolyó egyesíti a húsgolyók szaftosságát, a burgonya lágyságát és a karakteres paradicsomos-paprikás szósz aromáját. És mindez egyetlen tepsiben készül!

Ahogy a mediterrán napsütés ragyog, úgy bontakoznak ki az ízek ezen a tányéron is: az İzmir köfte a török otthonok egyik legkedveltebb és legegyszerű fogása. A szaftos, fűszeres fasírtgolyók mellé kerülő burgonya, paprika és paradicsom egyetlen tepsiben sül össze, az étel illata már a sütőből kiszökve is elvározsolja az éheseket.

Nincs benne semmi túlgondolás, mégis minden falatban ott a melegség, amit csak az otthoni, szeretettel főzött ételek tudnak adni. Egy kanál joghurttal, friss kenyérrel tunkolva pedig igazi mediterrán boldogság költözik az asztalra.

Szaftos török fasírt

Hozzávalók a húsolyókhoz:

40 dkg marhahús
10 dkg zsemlemorzsa
1 db tojás
1 gerezd fokhagyma
2 ek. petrezselyem
1 tk. római kömény
fél tk. só
negyed tk. bors

A zöldséges alaphoz:

50 dkg krumpli
1 db sárgarépa
5 db tv-paprika

A paradicsomos szószhoz:

1 ek. paradicsompüré
1 ek. paprikakrém
4 dl víz
2 ek. olívaolaj

bors

Elkészítési idő: 1 óra Előkészítési idő: 20 perc Pihentetési idő: 5 perc

Elkészítése

Forrás: sobors.hu

Elif Shafak új regénye szerteágazó tanmese vagy torokszorító látlelet a jelenről?

Kép forrása: bookline.hu

Elif Shafak új regényét óriási várakozás előzte meg, a szerző hatására ugyanis rengeteg olvasó szeretett már bele titokzatos keleti tájakba. A Folyók vannak az égben téren és időn átívelő kalandra hív, amely során néha elfárad az utazó, de a kilátásért végső soron megéri. Ez a hét könyve.

Elif Shafak nemcsak Törökország egyik legnépszerűbb szerzője, hanem lelkes aktivista is, aki a szabadságjogok betartásáért vagy éppen a nők egyenlőségéért harcol, ezek az ügyek pedig szépirodalmi műveiben is rendszeresen feltűnnek. Néhány éve a hét könyve volt nálunk az Eltűnt fák szigete (itt mutattunk részletet), melynek fontos és aktuális témái – például a klímaváltozás vagy a társadalmi konfliktusok – az új regényben (olvass bele!) is visszaköszönnek.

Nekem a 10 perc 38 másodperc című, Booker-rövidlistás kötet volt az első találkozásom az íróval, ami akkor sokak mellett engem is elvarázsolt.

Máig előttem vannak az isztambuli képek, illatok és ízek, melyek a brutális, de mégis gyönyörű történet hátterét adják.

Mindezek fényében nem meglepő, hogy nagy elvárásokkal vágtam neki a frissen megjelent, csaknem 600 oldalas könyvnek, amely az igazat megvallva nem volt könnyű olvasmány. Ugyan Shafak itt is hihetetlenül erős vizualitással vezet végig minket a távoli, rejtélyes vidékeken, az arányérzéket sajnos fájdalmasan nélkülözi ez a regény. Pont emiatt körülbelül a 300. oldalon jöttem rá, hogy valójában milyen komoly téteket mozgat a szerző, amelyekért nagyon is megéri elindulni ezen az utazáson.

Mivel állunk szemben?

A Folyók vannak az égben lapjain egyetlen esőcsepp útját követjük végig i. e. 630-tól egészen 2018-ig, az ókori Mezopotámiától Anglián át Irakig. A koncepció szerint az „élet és halál hírnökeként” funkcionáló, mindig új formát öltő víz összefűzi a múltat és a jelent, emlékezik, és ősi, nemzedékeken átívelő tudást hordoz. A cselekmény kezdetén a híresen művelt, ám legalább annyira kegyetlen asszír uralkodó, Assurbanipal palotájában vagyunk Ninivében, amely az egész regény bölcsője. Innen ágazik a történet három szálra, amelyekről már a legelején megtudjuk, hogy úgy kapcsolódnak majd egymáshoz, mint a víz molekulái.

Folytatás

Forrás: konyvesmagazin.hu

Sallai Rolandék bánhatják, hogy az isztambuli derbin óriási balhé tört ki

Kép forrása: www.pxfuel.com

A török labdarúgó-bajnokság 11. fordulójának rangadóján a Besiktas kétgólos vezetésnél emberhátrányba került, a Fenerbahce pedig ezután megfordította az isztambuli derbit. A legnagyobb kihívó a győzelmével közelebb zárkózott a Sallai Rolandot is foglalkoztató Galatasaray csapatához.

A török bajnokság a fogadási botrány miatt hangos az elmúlt napokban, de a magyar légiósok a futballra tudtak koncentrálni a hétvégi fordulóban is. Sallai Roland a hazaiaknál végigjátszotta a Galatasaray–Trabzonspor (0-0) rangadót, a szintén végig a pályán lévő Szalai Attila gólpassza ellenére a Kasimpasa 3-2-re kikapott a Kayserispor vendégeként, Balogh Botond is szomorkodhatott a Kocaelispor Basaksehir ellen elveszített mérkőzése után, Csoboth Kevin pedig ezúttal a kispadról nézte végig a Genclerbirligi Göztepe elleni 1-0-s vereségét – a Süper Lig ötödik magyarjának, Mocsi Attilának az együttese, a Rizespor hétfőn fogadja a Karagümrüköt. A liga legjobban várt hétvégi meccse azonban a vasárnap esti isztambuli derbi volt a Besiktas és a Fenerbahce között.

A Besiktas és a Fenerbahce török bajnokija eseménydús volt

A 16-szoros bajnok Besiktas El Bilal Touré és Emirhan Topcu góljaival már az első félidő közepén 2-0-ra vezetett, ám a 26. percben a csapatkapitány, Orkun Kökcü butaságot követett el.

A tavasszal a magyar válogatott ellen is eredményes török futballista durván rátartott Edson Álvarez lábára,

amiért a játékvezető videózás után egyből piros lapot adott neki. Ez tömegjelenetet eredményezett, az ítélet nem tetszett többek között a hazaiak vezetőedzőjének, Sergen Yalcinnak sem, akit szintén kiállított a bíró.

A történtek fordulatot hoztak a mérkőzésbe, a Fenerbahce játékosai pedig még motiváltabbak lettek, miután a hazai szurkolók egy szöglet előtt palackokkal dobták fejbe az ellenfél háromszoros Bajnokok Ligája-győztes középpályását, Marco Asensiót.

Folytatás, képek, videó

Forrás: magyarnemzet.hu

AFYON

1600 éves római bortermelő központot tártak fel Délkelet-Törökországban

Kép forrása: Oymaklı facebook oldala

Római kori bortermelő központ maradványait fedezték fel Törökország délkeleti részén, Oymaklı falu közelében. A mintegy 1600 éves létesítmény a szakértők szerint a térség egyik legjelentősebb szőlőfeldolgozó központja lehetett a késő római időszakban.

Régészek a mai Oymaklı falu közelében egy nem mindennapi ókori létesítmény romjaira bukkantak – amely a régió egyik legjelentősebb bortermelő központja lehetett egykor.
Egy ókori bortermelő központ

A kutatók ókori szőlőprések maradványait és kőből készült őrlőköveket is azonosítottak a lelőhelyen, amelyek megerősítették: valóban szőlőfeldolgozással foglalkoztak a helyszínen. A leletek nagy része a Kr. u. 4. századból származik – abból a korszakból, amikor a kereszténység már elterjedt Anatóliában.

Mehmet Alkan, az adıyaman-i tartományi múzeum igazgatója szerint a helyszín „figyelemre méltó állapotban” maradt fenn. Alkan úgy véli, hogy az ipari méretű szőlőfeldolgozásért felelős létesítmény egy lakóövezet központja lehetett. A szakemberek jelenleg a terület teljes feltérképezésén dolgoznak; céljuk, hogy a lelőhelyet minél részletesebben feltérképezzék.
Törökország, a régészek új Paradicsoma

Az utóbbi hónapokban Törökország több pontján is figyelemre méltó felfedezések történtek: az ókori Olympos városában például egy keresztény püspökhöz köthető, nagyméretű római fürdőkomplexumot, míg egy másik lelőhelyen egy mozaikos fürdőházat tártak fel.

A délkelet-törökországi borászat maradványai új megvilágításba helyezik a térség római kori gazdasági és mezőgazdasági tevékenységéről alkotott képünket. Különösen a bortermelés és a helyi kereskedelem kapcsolatáról való ismereteink bővülhetnek a felfedezés által.

Forrás: mult-kor.hu

Művészet ostrom alatt – Törökországban a kultúra a politikai nyomás ellenére is képes ellenállni

A libanoni Akram Zaatari a hagyományos török olajbirkózást dolgozta fel tizenhat akrilrajzon

A 2025-ös kortárs művészeti biennálé azt bizonyítja, hogy az ottani kultúra a politikai nyomás ellenére is képes ellenállni.

Az isztambuli égbolton dübörgő vadászgépek zaja kísérte a 18. Isztambuli Biennálé megnyitóját, amelyre az előkészület nehézségei miatt a tervezettnél egy évvel később került sor. A F–16-osok minden nap megjelentek a város felett – talán alighanem a Teknofestre, a világ legnagyobb repülési és technológiai fesztiváljára gyakorlatoztak. Akárhogy is, a hanghatás tökéletesen illeszkedett a mai Törökország hangulatához: a félelemhez, a bizonytalansághoz és a mindent átható politikai kontrollhoz, állapította meg a Neue Zürcher Zeitung.

Recep Tayyip Erdogan kormányzása alatt az ország a sajtószabadságot vizsgáló listán a 158. helyre csúszott vissza. A rezsim lábbal tiporja az emberi jogokat. Az iszlám értékrendre hivatkozva tiltották be a Pride-felvonulásokat, korlátozták a transzneműek és az LMBTQ-közösség jogait, miközben a bíróságok a hatalom eszközeivé váltak: egy rosszkor megosztott tweet is elég lehet a letartóztatáshoz. A civil szervezetek és a kulturális intézmények pedig öncenzúrával próbálnak túlélni.

Ez a légkör az idei biennálét is meghatározta. Még a független alapítványok is igyekeznek a kormány kedvében járni, ellenkező esetben saját létezésük kerülne veszélybe. Így történt a biennálét szervező alapítvány, az IKSV esetében is, amely 2023-ban elutasította a nemzetközi zsűri javaslatát, amely szerint az esemény kurátorának Defne Ayast nevezzék ki – állítólag azért mondtak nemet a személyére, mert korábban nyíltan beszélt az örmény népirtásról, amit a török állam máig tagad. A döntés hatalmas tiltakozást váltott ki a művészek körében. Végül a libanoni Christine Tohmé kapta a kurátori megbízást, aki egy évvel később, 2025 őszén nyitotta meg a kiállítást.

Folytatás

Forrás: nepszava.hu

Életfogytiglani börtön a kartalkayai szállodatűz miatt Törökországban

Janurában 78-an haltak meg a tűz miatt a Bolu tartományban található Kartalkaya síközpont 12 emeletes Grand Karta szállodájában.

Egy török ​​bíróság életfogytiglani börtönbüntetésre ítélte egy síhotel tulajdonosát és további 10 személyt súlyos gondatlanság miatt, a januári tűzzel összefüggésben, amiben 78-an haltak meg.

A tűz a Bolu tartományban található Kartalkaya síközpont 12 emeletes Grand Karta szállodájában ütött ki. Mivel iskolaszünet volt, 34 síelő család lakott gyermekkel a hotelben.

A szálloda tulajdonosát, feleségét, két lányát, a szálloda vezetőit, egy alpolgármestert és egy tűzoltóparancsnok-helyettest ítéltek életfogytiglani börtönbüntetésre. A vádlottak tagadták a felelősségüket a halálesetekért, fellebbeznek az ítélet ellen.

Forrás és részletek

16,474FansLike
639FollowersFollow