Így váltak a török szappanoperák kőkemény propagandatermékké

A török televíziós sorozatokat több mint 170 országba exportálják, és évente több milliárd dollárt hoznak az ország filmiparának konyhájára. Azonban amellett, hogy komoly pénzcsináló masinaként működnek, a kis-ázsiai országban gyártott szappanoperák népszerűségüket felhasználva befolyásolják a világ közvéleményét, és ideológiai értékeket terjesztenek – egyes esetekben a török kormány szájízének megfelelőket.
A Török Exportszövetség szerint a török televíziós sorozatokat világszerte imádják a tévénézők. Olyannyira, hogy a különböző országokba történő eladásuk csak 2023-ban 600 millió dolláros bevételt termelt. Tavaly ez az összeg már milliárdokban volt mérhető. Ömer Bolat török kereskedelmi miniszter szerint a világon 800 millió nézőhöz jutnak el az országban gyártott műsorok. Vagyis komoly befolyással bírnak.
A török sorozatok a 2000-es évek elején, az Igazgyöngy című, háromévados romantikus műsorral indultak világhódító útjukra. A sorozat sikerén felbuzdulva a török stúdiók hamarosan egyre több műfajban kezdtek el alkotni. Az Igazgyöngyöt követte a Seherezádé elnevezésű szappanopera, ezt az Ezel – bosszú mindhalálig, egy thriller, és a Piszkos pénz, tiszta szerelem – amely pedig egy akciósorozat volt. Először csak a Törökországhoz kulturálisan közel álló országok csaptak le a sorozatokra. A első vásárlók az azerbajdzsáni és a kazahsztáni tévécsatornák voltak. Őket viszont gyorsan követték az arab országok műsorszórói, majd a török hódítás elérte a Balkánt, Magyarországot, a szláv országokat, Nyugat-Európát és az egész világot.
2000 és 2023 között 184 százalékkal nőtt a török televíziós sorozatok iránti globális kereslet, és természetesen egyre több van belőlük. A Nielsen Közönségmérés Kft. adatait szerint a legnézettebb 15 magyarországi tévéműsor között rendszeresen szerepel két török gyártmány: a Zafír és a Három Nővér – a két sorozatot csak a múlt héten közel 1 millióan követték nyomon idehaza.
Forrás: index.hu
Ali Doğan Gönültaş / Nedendir
04.11. Péntek | Akvárium Klub, Lokál
21. századi kurd trubadúr, aki évezredes hagyományt sürít minden hangba. Az alevi családba született Ali Doğan Gönültaş varázsa legjobban élőben érvényesül – a generációk sorsát tömörítő dallamok ellenállhatatlan karizmával törnek elő. Állandó kísérője a ‘húrozott Koránnak’ nevezett tembur, amihez gitár, klarinét és dobok társulnak. A dalok egy turbulens térség mély és felszíni rétegeit fedik fel, azokat hallgatva mi is a történet részeivé válunk.
Santorini: nagy erejű földrengés és szökőár is jöhet

Hétfőn már két 5 magnitúdójú földrengés is kipattant, a turisták mellett sok helyi lakos is igyekszik elhagyni Szantorini szigetét. Mi okozza ezt a napok óta tartó erős földregésrajt és lehet-e ennél rosszabbra is számítani?
Az elmúlt néhány nap felerősödtek a január 27-én megindult földrengések az Égei-tengeren lévő Szantorini sziget közelében, több mint 200 földrengés pattant ki a hétvégén, több tucat esetben ezek erőssége meghaladta a 4-es magnitúdó fokozatot.
A rengések a szigettől északkeletre, mintegy 20-30 kilométer távolságban pattannak ki, a hipocentrum, azaz a kőzetelmozdulás mélysége többnyire 2 és 10 kilométer közötti, de van néhány nagyobb fészekmélységű rengés is. Szantorini nevét hallva a legtöbben a 3650 évvel ezelőtti vulkánkitörésre gondolnak és a jelenlegi földrengésrajt is automatikusan egy esetleges ilyen esemény előjeleként veszik. A földrengések elemzése és a földtani háttér azonban ezt nem támasztja alá, ugyanakkor megnyugvásra sem ad okot: ez a térség,
az Égei-tenger a Föld egyik legaktívabb területe, ahol pusztító földrengés és vulkánkitörés egyaránt történhet – írja a 24.hu-nak megküldött elemzésében Harangi Szabolcs geológus-vulkanológus professzor, az ELTE TTK Földrajz- és Földtudományi Intézetének vezetője.
Kőzetlemezek mozognak, ütköznek
Az Égei-tenger medencéje és annak környezete Európa leginkább földrengés veszélyeztetett területe, ahol akár 8-as magnitúdójú földrengés is előfordulhat és ahol szinte nincs nap, hogy valahol ne pattanjon ki egy földrengés. Ennek két fő lemeztektonikai oka van:
Az Afrikai-kőzetlemez északi irányú mozgása és északi irányban az Eurázsiai-kőzetlemez alá való bukása (szubdukciója), valamint az alábukó kőzetlemez lassú hátragördülése, a szubdukciós ív hátrálása. Ez az Égei-tenger medencéjének déli részét érinti leginkább.
Az Anatóliai-kőzetlemez nyugati irányú mozgása a hírhedt Észak-Anatóliai törészóna mentén, ami szintén széthúzásos, azaz extenziós feszültséget kelt. Ez alapvetően az Égei-tenger északi medencéjére van fő hatással. A jelenlegi földmozgások alapvetően az első eseménysorral kapcsolatosak.
Forrás: 24.hu
Rendőrökkel csaptak össze az isztambuli polgármester támogatói

Ekrem Imamoglu egy bíróságon tett vallomást, a rendőrök könnygázt vetettek be.
Könnygázt vetett be a török rendőrség tüntetők egy csoportja ellen egy isztambuli bíróság épülete előtt. Több ezer támogatója Ekrem Imamoglu polgármester mellett tüntetett, akinek tanúvallomást kellett tennie az ellene folyó két új jogi eljárásban.
A tüntetésen több ezren vettek részt a Caglayan bíróság épülete előtt, a feszültség akkor fokozódott, amikor a rohamrendőrök megakadályozták, hogy az ellenzéki néppárt (CHP) egyik busza megközelítse a bíróság épületét. Ez vezetett az összecsapásokhoz, nem tudni, hogy történt-e letartóztatás.
Imamoglu, aki a CHP jövőbeli vezetője, egyben Recep Tayyip Erdogan elnök kihívója lehet a következő elnökválasztáson, később egy másik helyszínen egy busz tetejéről szólt a tömeghez. Azt mondta az ellene folytatott eljárásokról, hogy azok egy összeesküvés eredményei.
Világos, hogy mi a cél. Négy hónapja a legmagasabb szintű igazságügyi zaklatást tapasztalja.
A bíróságon Imamoglu egy főügyészre és egy bírósági szakértőre tett megjegyzései miatt tett vallomást. 2022-ben már elítélték a Legfelsőbb Választási Tanács tagjainak megsértése miatt, és eltilthatják a közélettől, ha a korábbi ítéletet a legfelsőbb bíróság helybenhagyja. A polgármester azzal a vádolják, hogy 2015-ben részt vett egy kiírt pályázat állítólagos manipulálásában.
Sokak szerint az ellene folytatott vizsgálatok részei annak a törekvésnek, hogy eltávolítsák a politikai színtérről.
Forrás: hu.euronews.com
Marco Rossi a törökök elleni sorsdöntő meccsről beszélt

Marco Rossi, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya szerint csapatának megvan a lehetősége arra, hogy sikerrel vegye a Törökország elleni osztályozós párharcot márciusban a Nemzetek Ligájában – adta hírül az MTI.
A 60 éves olasz szakember az M4 Sportnak adott exkluzív interjúban beszélt erről, hozzátéve, hogy az első, idegenbeli mérkőzés döntő jelentőségű lesz. „A környezeti tényezők mindig nagyon fontosak. Nem meghatározók, de lényegesek. Mi régóta nem veszítettünk meccset hazai pályán, ez pedig a szurkolóinknak tudható be, mert az, hogy ilyen sokan és így támogatnak minket, vélhetően arra sarkall mindenkit, hogy még a száz százaléknál is többet hozzon ki magából” – fogalmazott Rossi. Hozzátette, tiszteli a török együttest, amelyet honfitársa, Vincenzo Montella irányít kapitányként, a játékosaik pedig meglátása szerint jó csapatot is alkotnak.
„Valamivel gyengébbek, mint két legutóbbi NL-riválisunk, a hollandok és a németek, de az elmúlt években a magyar válogatott már bebizonyította, hogy képes felvenni a versenyt bármelyik ellenféllel, még ha néha jobban, máskor pedig rosszabbul alakult is ez” – mondta a magyar állampolgársággal is rendelkező szövetségi kapitány.
Marco Rossi az interjúban arról is beszélt, hogy milyen érzés lesz számára a válogatott történetének 1000. mérkőzésén vezetni a csapatot – Törökország ellen, idegenben -, emellett a csapatkapitányról, a Liverpoolban meghatározó szerepkört betöltő Szoboszlai Dominikról, valamint a szintén a Premier League-ben szereplő, Bournemouth-ot erősítő Kerkez Milosról is nyilatkozott. A spanyol élvonalbeli Real Valladolidhoz igazoló Nikitscher Tamásról az olasz szakvezető azt mondta, ha nem játszott volna a válogatottban, akkor „nehezen lett volna elképzelhető”, hogy a La Ligában folytathatja.
Forrás: www.origo.hu
Már Debrecenből is repülhetünk Törökországba

2025 nyarától Debrecenből is indulnak közvetlen charterjáratok Törökországba és Albániába, megkönnyítve a kelet-magyarországi utasok számára az eljutást a népszerű üdülőhelyekre – jelentette be az ITAKA utazási iroda.
Antalya vasárnaponként, Tirana pedig hétfőnként lesz elérhető, míg Budapestről heti három járat közlekedik Antalyába és kettő Tiranába. Az új járatok gyorsabb, kényelmesebb utazást biztosítanak a török és albán riviérára. Most odakint valamivel fagypont fölötti hőmérsékletet mutat a hőmérő, azaz tökéletes az időzítés ahhoz, hogy megtervezzük mediterrán nyaralásunkat Törökországba vagy épp Albániába.vezetni kívánt újítás nagy könnyebbség lesz a kelet-magyarországiaknak.
Forrás: www.magyarhielap.hu




























