Könyvtár szamárháton

Egyszer volt, hol nem volt… a kis-Óperencián túl, Anatólia közepén, egy kis városban. Melyet úgy hívtak, hogy Ürgüp (Kappadókia).

1943 volt. Egy olyan év, ami pont olyan, mint 1943. Sok izgalmas nem történt. Leszámítva persze, hogy a fél világ lángok állt egy II. Világháború nevű darabban. Törökország akkoriban egy békés sziget volt a forrongó lávafolyam közepén.

Igazi elzárt sziget, az ebből fakadó problémákkal (nincs export/import, nincs pl. cukor). De ez mit sem zavarta az embereket Ürgüp városában, Kappadókia tartományban. Mely több, mint 200 km-e van a legközelebbi határtól, és több, mint 700 km-e Európától.

Itt egy új fiú, Mustafa Güzelgöz (Szépszemű Musztafa) kerül az Ürgüpi Tahsin Ağa könyvtárba dolgozónak. Tekintve, hogy egyedül volt, ez azt jelentette, hogy ő volt az igazgató is. Meg úgy a mindenes is. És igen, a takarító is.

Ő tehát egyedül volt ott. De hogy mennyire egyedül, azt hamarosan ő is kezdte érezni. Eltelt ugyanis egy nap. Kettő nap. De még három és négy nap is! És még több is. A könyvtárba viszont nem jött senki. Se be. Se ki.

Bánkódott is Mustafa, hogy ennyi jó könyv van itt, és senki se jön ide olvasni. El is mondta ezt a nagy bánatát mindenkinek. Mire valaki így válaszolt:

– Osztán fiam, kapod-e a fizetésedet?
– Persze.
– Ez egy állami könyvtár. Mindegy mit csinálsz, megkapod a fizetésedet, ugye?
– Igen.
– És több pénzt kapsz, ha többen járnak majd a könyvtárba?
– Hát… Nem.
– Hát akkor maradj csöndben, és örüljél, hogy nem kell dolgoznod! A könyvtárba meg úgyse megy senki, jó életed lessz.

Láthatjuk, hogy az ember mindenhol ember. Ma ezt már inkább úgy mondanánk:

Fogd be a szád fiam, és inkább facebookozzál!
És kevesen lennének, akik ezzel ellent mondanának.

De Mustafa is ezen kevesek közé tartozott. 23 éves volt, valami komolyabbat akart kezdeni, mint a könyvekkel együtt porosodni. Mondta is a feleségének mindig, hogy valamit ki fog találni, mert ez így nem lesz jó.

Persze a felesége inkább orvost hívott.

Aztán egyik nap – a leírás szerin bajusszal, nyakkendővel és dohányillattal felfűszerezve, háttérben az Atatürk festménnyel – felkerekedett. Fogott egy szamarat, és két nagy zsákot rákötött. Összesen kb. 180-200 könyvet pakolt bele. Majd felírta rá, hogy KÖNYKÖLCSÖNZÉS! És nekivágott a falvaknak.

De azért, hátha mégis, valaki benézne a könyvtárba, kitett egy táblát oda is: Nyitva csak hétfőn és pénteken.

Amikor beért az első faluba, az ottani gyerekek nagyot néztek. Talán a Mikulás jött meg? Mindenki kíváncsi volt, mi lehet a zsákokban.

És akkor Mustafa azt mondta:

Gyerekek, ezeket olvassátok! Egymás között osszátok meg! 15 nap múlva újra eljövök, és akkor más könyveket hozok. De ezekre vigyázzatok! Ne tépjétek szét őket, mert a következő faluban lévő gyerekek is el szeretnék olvasni ezeket a könyveket.

És a gyerekek vitték a könyveket. Elolvasták, és vigyáztak rá. 15 nap múlva tényleg úgy várták Mustafát, mintha csak a Mikulás érkezne.

Mustafa pedig egyik faluról járt a másikra. Egy idő múlva már nem is bírta egy szamárral. Vett még négyet és két öszvért is!

Eközben az otthoni könyvtárba is egyre többen kezdtek járni. De nők nem voltak köztük…

A cikk folytatása>>>

CyberMacs- isztambul.info