Isztambul a mozgósítás elől menekülő oroszok egyik fő célpontja

Kép forrása: commons.wikimedia.org

Lev Kamisev egyike azoknak, akik a közelmúltban megszöktek Oroszországból. A 37 éves férfi egy nappal Vlagyimir Putyin elnök részleges mozgósítási parancsa után döntött hazája elhagyása mellett.

„Féltem, összetörtem. Mindenemet otthagytam, belül üres vagyok. Az életemet akartam menteni, nem tartom igazságosnak, hogy a kormány nem hagyott más választást” – mondja Lev, aki 26 órás utazással végül Isztanbulba jutott. Előzőleg Oroszországból gyalog ment Kazahsztánba, nehogy visszatartsák őt az orosz hatóságok egy oroszországi repülőtéren.

Sok orosz menekül Törökországba
Az isztambuli hatóságok becslése szerint a mozgósítás bejelentése óta mintegy tízezren érkeztek Oroszországból a török fővárosba. A törökországi Antalya tartomány egyik tisztviselője pedig azt mondta, a mozgósítás első napjaiban hozzájuk mintegy 1800 orosz jött.

A törökországi repülőjáratokra a mozgósítás kezdete óta szinte lehetetlen jegyet venni. Ezzel együtt, lehetetlen megjósolni, hányan indulnak még el Oroszországból, hogy elkerüljék a mozgósítást.

Egyes uniós országok kormányai nem engednek be oroszokat. A litván külügyminiszter például azt írta a közösségi médiában, országa nem ad menedékjogot azoknak, akik egyszerűen menekülnek a felelősség elől. Szerinte nekik Oroszországban kellene harcolniuk Putyin ellen. Az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága viszont úgy foglalt állást, hogy a menedékkérőket támogatni kell, „bárhol és bárkik is legyenek”.

„Ha otthon maradsz és harcolsz, akkor is mozgósíthatnak, vagy megölhetnek a rendőrségen” – mondja erről Lev.

Távolabbi cél: hazatérni
A férfi most abban reménykedik, hogy menedékjogot kap Németországban, a német kormány azonban nem reagált az Euronews kérdésére, hogy adnak-e menedékjogot az oroszországi mozgósítás elől menekülőknek.

Az Euronews tudósítója, Kristina Jovanovski azt mondta, hogy beszélt egy másik orosz férfival, aki a múlt héten menekült Törökországba. A férfi ellenzi a háborút, azért hagyta el Oroszországot, mert félt, hogy harcra kényszerítik, és a félelme miatt nem járult hozzá az interjú sugárzásához, még úgy sem, ha nem lenne felismerhető. Ami Levet illeti, ő azt mondja, hogy a háború után vissza akar térni hazájába.

„Úgy akarok visszamenni, hogy nem lőttem. Visszatérünk, újjáépítjük Oroszországot és segítünk Ukrajna újjáépítésében is” – mondja a férfi.

Forrás: hu.euronews.com