Ismét megtalálhatják Gül Baba csontjait

Gül_Baba_türbéje_(290._számú_műemlék)_2A budai Gül Baba élt, de nem úgy, mint a közismert legenda elmeséli. Csontjai ma is a türbe padlója alatt nyugodhatnak.„Volt már feltárás a rózsadombi Gül Baba türbe belsejében, 1914-ben, amikor két, az akkori kutatók szerint nagyon régi csontvázmaradványt találtak. A leírások szerint már bolygatottak voltak ezek a temetkezések, ami azt jelenti, hogy valakik már felásták az épület belsejét, nyilván értékeket keresve” – mondta el a műemlékem.hu magazinnak Papp Adrienn, a Budapesti Történeti Múzeum régésze. „A száz évvel ezelőtti technika persze nem adott lehetőséget a csontmaradványok tudományos vizsgálatára, így azok korát sem tudták datálni. A fennmaradt leírás szerint a szemrevételezés után a csontokat ismét elföldelték a türbében, így az épület felújításakor ismét rájuk bukkanhatunk majd.”

Az ásatásra feltehetően sor kerül majd, hiszen a januári kormányhatározatot követően az emlékhely felújítása során a sírépületben is történnek változások, így a vörös mészkő padlólapokat az iszlám építészethez jobban illő kerámialapokra cserélik majd. Egyúttal elvégezhető lesz a csaknem ötszáz éves épület falkutatása is. A türbét temető övezte már a török korban is, amit tovább használtak Buda visszafoglalása után, amikor a 18. századtól keresztény kápolnaként használták az épületet. A muszlim és a keresztény temetkezések megkülönböztetése egyébként nem egyszerű, a sírok tájolása sem segít, hiszen a Kárpát-medencében ugyanolyan irányban helyezték el a halottakat – kelet, illetve Mekka felé.

De térjünk vissza 1541. augusztus végére, amikor a törökök megszállták Budát. Gül Baba legendája is ezekbe a napokba nyúlik vissza, hiszen a közismert történet szerint a dervis ezt követően, szeptember elején meghalt, s a koporsóját maga Szulejmán szultán is vitte. A legenda egyetlen szépséghibája, hogy először a 17. században bukkan fel, a 16. századi kortársak nem tudtak semmi ilyesmiről. Így bizonyos, hogy valóban csak legenda, s a létező Gül Baba valószínűleg a Budán alapított dervis kolostor első vezetője lehetett, aki jóval túlélte Buda bevételét. Maga a kolostor a türbétől keletre, a Dunához közelebb állt, a sírépítményt pedig feltehetően az alapítóként tisztelt dervis sírja fölé emelhették az 1543 és 1547 között.

A cikk folytatása>>>

muemlekem.hu